Fél tucat madárkából álló fecskeraj köröz az utcánk felett. Olyanok, mint akik eltévedtek. Riadtan repkednek körbe-körbe, mintha nem tudnák, a nagy „költözésről” már lekéstek. Csak azt érezhetik, nagyon egyedül maradtak itt…Társaik már jó néhány hete útra keltek, sokan közülük talán meg is érkeztek telelőhelyeikre. Ezek meg itt röpködnek fejvesztetten, szeptember végén, dermesztő éjszakák után. Vajon be tudják még hozni a lemaradást? Célba érnek?
Olyanok, mint mi, emberek. Mi is csak nézünk ki a fejünkből, s néha olybá tűnik, mintha csak egy filmet látnánk. Ahol mi vagyunk a szereplők. Mi is, akár a fecskék, körözünk körbe-körbe, osztunk-szorzunk és nagyon félünk a jövőtől. Attól, hogy mit hoz a holnap. Mert ezt táplálja belénk nap, mint a politika, ezt okádja a sajtó. Megtanítottak bennünket félni, de rendesen. Ez jó taktika, aki fél, azt könnyen sarokba lehet szorítani. Annak a torkán bármit le lehet nyomni. Mások nyomorán igazán könnyű gazdagodni.
Fejvesztve menekülnénk mi is, ha tehetnénk. Mert a bizonytalanságnál nincs rosszabb. Amikor szinte hetekre sem látunk előre, nemhogy egy-két évre.
Január 1-je mágikus dátum lesz idén is. De most teljesen más értelemben, mint eddig. Nem várjuk, mi több, rettegünk tőle. Akkortól csúnya világ jön! Minden jel arra mutat és ezt is sulykolják belénk.
Hova meneküljünk, még mielőtt végleg összeomlunk? Ott belül. Mert a lelkek vannak most a legnagyobb veszélyben. A reményvesztettség tönkre teheti az embert.
Mindennél jobban vágyunk a biztonságra és arra, hogy pénzünkből meg is tudjunk élni. Nem azért dolgozunk, hogy a fizetésünket elvigye a rezsi… Nem akarunk megfagyni és megkoszosodni a 21. században. És az éhanhalás sem opció…
A digitális korban, amikor az emberiség már oly okos, most a legalapvetőbb szükségleteinken aggódunk. Miközben nemcsak kenyérrel élünk.
A jövőkutatók azt mondják, gyermekeink és unokáink már rosszabbul fognak élni, mint mi. Elmúlt az a 20-30 éves kegyelmi állapot, amikor kisebbfajta Kánaánban éltünk. A többségnek lehetett saját otthona, autója, nyaralgathatott akár az óperencián túl is… Hát ez felejtős. Jön az új, nem túl szép, inkább más világ. Azok viselik majd jobban, akik még éltek az átkosban és tudják, milyen az, ha valami nincs. Akik kevesebbel is beérték és igen, akik még meg tudták osztani dolgaikat másokkal.
Akik még nem ebbe az enyim világba születtek. A kényelmünk és komfortérzetünk lesz, ami jócskán csorbul. Szegény fiatalok!
Merthogy jön a bérlakások, bérházak, közös autók kora. Mindezek elé még oda kell biggyeszteni a kisebb jelzőt is. Nem lesz repkedés a világban bárhová… Közelebbi helyeken nyaralunk majd. Ugye, ismerős? Sokan már most is így élnek. Sőt még ennél is rosszabbul. Nekik a pénz beosztása már most is kész művészet, a jövőben pedig lehetetlen küldetés lesz.
Lassan minden európai ország meghirdeti lakosságmentő csomagját, de Szlovákia még mindig nem jelentett be semmit. Ha van pofátlanság, ez az. Nem lesz idő felkészülni, átgondolni a dolgokat. Olyan mintha hagynák vízbe fúlni az embereket. Sehol egy szalmaszál…
Mint a fecskék. Csak röpködünk körbe-körbe. Egyedül maradtunk, nem tudjuk, mitévők legyünk.
Szédül a fejünk mindattól, amit belé raknak. Elemi szükségleteinket féltjük, gyermekeink és unokáink jövőjéért aggódunk. Ha valaki tavaly ilyenkor azt mondta volna, hogy ez lesz, minimum kételkedtünk volna. Minden annyira szürreális és annyira ijesztő. Csak egymásba kapaszkodhatunk. Szorosabban, mint bármikor.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
