„A lényeg, hogy ki mit visz innen haza, milyen képet állítunk ki a mennyei Atyáról” – fogalmazza meg Illés Sándor, a Művészetek Völgye településeinek lelkipásztora, kifejezve, miért vált természetessé, hogy a Taliándörögd főutcáján egymás szomszédságában működő református, evangélikus és katolikus udvar ökumenikus alkalmakkal és kölcsönös kölcsönös segítséggel tesz tanúságot Krisztusról.
Taliándörögd főutcáján néhány háznyira van egymástól a református, az evangélikus és a katolikus udvar. Jó szomszédok. Látogatják egymás programjait, ökumenikus imára hívnak a fesztivál napjain, és ökumenikus istentisztelettel zárják jelenlétüket a Művészetek Völgyében.
Illés Sándor atya a Völgy településeinek lelkipásztora. 37 éve szolgál a Balaton-felvidéken, kezdettől nagy figyelemmel kíséri és segíti a kulturális fesztivált. Bár önálló katolikus udvar idén nyílt először Dörögdön, a katolikus jelenlét sokféle formában élt a korábbi években.
Az Ősök Háza mint katolikus gyökerű helyszín a Művészetek Völgyében szerepet vállal a vallástörténeti, néprajzi hagyományőrzésben. Illés Sándorral együttműködve Szőke András filmrendező, színész, író, képviselőtestületi tag a Völgy több mint két évtizede meghatározó szereplője. Népi vallásosságról, helytörténetről szóló előadásokon ismertetik a falvak vallástörténeti érdekességeit, a plébániák életét, mert nemcsak a Völgy jelenlegi falvai, de Monostorapáti, Öcs és Pula is jelentős vallástörténeti hagyatékkal bírnak.
Illés Sándor fontosnak tartja a múlt emlékezetének ébren tartását. Vallja, hogy a gyökerek erősítik az egyetemes Egyház mai jelenlétét. Amit képvisel, jól mutatja a következő történet: Egyik évben a fesztiválozók leszedték, feldarabolták és eltüzelték a dörögdi templom előtti fakeresztet. Fáztak – mondja Sanyi atya. Nem háborgott, nem tett feljelentést: „Aki hibázik, azt nem küldjük rögtön pokolra, hanem együtt helyrehozzuk a hibát.” A plébánián elhelyeztek egy táblát, amelyen olvasható volt, mi történt. „Megírtuk a fájdalmunkat, kértük a látogatókat, faragják meg az összeácsolt rönkfát. Ma ez a kereszt függ a templomon.”
Az évek során a szívéhez nőtt a fesztivál. Sok kapcsolatot, esküvőket, keresztelőket, köszön a Művészetek Völgyének. Egyszerre örül annak, hogy a falvak élettel teltek meg, felértékelődött a helyi kultúra, és még több kultúra érkezett ide; szomorú azonban amiatt, hogy a megnőtt népszerűség olyan magas ingatlanárakat eredményezett, hogy helyi fiatalok életkezdése itt ellehetetlenült.
Fontosnak érezte, hogy önállóságot adjon a fiataloknak. Háttértámogatás biztosította, hogy a Csipkebokor Katolikus Udvar be tudjon illeszkedni a Völgy életébe.
„Örültünk a jelenlétüknek, jó programokat hoztak össze – dicséri aktivitásukat. – Viszik tovább, amit elkezdtünk. Hálás vagyok a fiataloknak. Remény ez a vérfrissítés; bízom benne, hogy életképes lesz. Jövőre szeretnénk beépíteni a plébániai programba, ezzel is erősíteni a kezdeményezésüket.”
Sanyi atya így fogalmaz:
Élünk és mozgunk, és ezt hitelesen kell tennünk.”
Kezdettől jelen van az ökumenikus együttműködés nemcsak a Völgyben, de a falvakban működő lelkipásztorok között is. Illés Sándor nagy tisztelettel beszél paptársairól. „Mindenki tette a dolgát, de mindig összedolgoztunk. Az istentiszteletek szépen összeértek.”
A tíz nap alatt kiemelt alkalmak voltak az ökumenikus találkozások. Néhány háznyira van a LélekZet Református udvar, a Tarisznya Evangélikus Udvar – és a Csipkebokor Katolikus Udvar tudott együtt mozdulni.
Karcagi Ágnes, a Csipkebokor udvar önkénteseinek vezetője megosztja, mennyire sokat jelent nekik, hogy az evangélikus és a református udvar tapasztalatokkal, jó tanácsokkal látta el őket. Közös program volt a katolikusoknál az ökumenikus imaóra, amelyen részt vett Martos Levente Balázs püspök is. Nagy részvétellel zajlott az evangélikus udvarban a taizéi imaóra, Kapolcson a tíz napot lezáró ökumenikus istentisztelet, amelyen Illés Sándor katolikus pap, Szabóné László Lilla református lelkipásztor és Laborczi Géza evangélikus lelkész szolgált.
A fiatalok mindegyik udvarból aktívan kapcsolódtak a közös ünnepbe; együtt fogalmazták meg a könyörgéseket, hálát adtak a közösségért, imádkoztak a békéért. Az ökumenikus imádságot a négy felekezet – baptisták, evangélikusok, katolikusok, reformátusok – részvételével tartották meg a katolikus udvarban.
Martos Levente Balázs azt fogalmazta meg, hogy az ökumenében a közös hit mélységéért küzdünk; nem pusztán az együttműködés külső formáit keressük, hanem a közös hit elmélyítését, a közösen végzett missziós küldetés lehetőségeit. Ehhez elengedhetetlen az egymás iránti bizalom, amit itt, ebben a találkozásban a fesztiválon megélünk.
Szabóné László Lilla református lelkipásztor, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán a Valláspedagógiai és Pasztorálpszichológia Tanszék tanára. Öt éve a református udvar lelkivezetője. A lelkipásztor olyan igét választott (Róm 14,13–19), amely rávilágít arra, hogy a különféle lelkiismerettel élők hogyan tudnak Krisztus testében mégis békességben élni.
Ebből kiindulva gondolkodtak együtt arról, milyen típusúak a köztük lévő feszültségek, és mennyire zsigeriek tudnak lenni. És amint Pál apostol arra irányítja a figyelmet, hogy ítélkezés helyett azt keressük, hogy mi a felelősségünk a békességben és a Krisztus-test építésében, mi hogyan tudunk a másik felekezet megítélése, a zsigeri ellenállás helyett azon munkálkodni, hogyan tudunk Krisztus testében békességben lenni és építeni az egységet.
„Az ökumenikus imádságban kérdések mentén, vegyes csoportokban beszélgettünk az ökumenéről, utána pedig imaközösségben egymás felekezeteiért, a Krisztus-test egységéért imádkoztunk – mondta el a református lelkipásztor. – Már maga a kezdeményezés is közösen született, bekapcsolódtunk egymás terveibe. Így lett a kedd a nagy ökumené napja. Délután volt az imaóra a katolikus udvarban; este folytattuk az evangélikus templomban taizéi imaórával, ahol a felekezetek együtt, több szólamban, hangszerekkel, az udvarokból spontán összeállított zenekarral, szólamvezetőkkel gyönyörű, egységes imádságot éltünk meg. Ez nagyon-nagyon nagy ajándék volt. Valóban megéltük, hogy a Lélek eggyé hív.”
Megismerkedtünk a két másik udvar életével. A LéleKzetben Zila Gábor, a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője, az udvar vezetője fogadott, és számolt be az immár negyedszázados kezdeményezésről.
„Folyamatosan figyelni kell, mi az, amire a közönség igényt tart, s ennek a kielégítését hogyan lehet úgy teljesíteni, hogy az értékeinkből nem adunk föl semmit – fogalmazott. – Jó látni, hogy nagy az érdeklődés, teltházzal tudunk menni, egészen csodálatos kincseket tudunk megtalálni a keresztyén, azon belül is református gyökerű kultúrában, és tudjuk ezeket megmutatni a Völgy forgatagában.
Az udvar két szempont alapján állítja össze programjait. Az egyik láb a hitélet. Nagyon izgalmas feladat a lelkipásztoroknak, szolgálóknak, mert úgy kell beszélni a hitünkről, életünkről, úgy kell elmondani az örök élet receptjét, hogy ezt azok is megértsék, akik nem feltétlenül az Egyházban szocializálódtak, akik az udvar része miatt jönnek. Minden napkezdésen van »lélekemelő« – harangozással hívunk a templomba –, és az esti koncertjeinkben is van rövid igei gondolatátadás. Idén a hívószó a »Lélekzet« – a Lélek hatása, a Lélek megtisztító ereje.
Ezt segíti, hogy például a vasárnapi istentiszteletre különlegesebb liturgiával készülünk. Idén a Gryllus-testvérek Hegyi beszéd dalciklusa hangzott el az istentiszteleten, és Steinbach József püspök ehhez kapcsolata üzeneteit. Tudatosan keressük ennek lehetőségét.
A másik programláb maga a művészet, az előadó- és a képzőművészet. A templomunkban Richter Sára református textilművész kiállítását látjuk, és van színpadunk, ahol főként református kötődésű művészek lépnek föl.”
Egy „szódapult” gondoskodik arról, hogy a nagy hőség testileg is viselhető legyen. A kántortanítóházban különböző kapcsolatépítő játékokkal lehet elcsendesedni, zeneszámokat hallgatni.
Az udvar 25 éves múltja több tekintetben is fejlődést hozott. „Míg kezdetben még az egyház komfortzónáján kívül éreztük, az évek során egyre jobban elfogadottá vált, és mára a Református Egyház felvállalt missziója, annak támogatásával tudtunk megerősödni” – mondta Zila Gábor.
A Tarisznya Evangélikus Udvarban Németh Zoltán, a Magyarországi Evangélikus Egyház Gyülekezeti és Missziói Osztálya vezetője, az „udvarfelelős” fogadott. Elmondta, hogy az evangélikusok 2017 óta vannak jelen a Völgyben.
Az évek során bevált egy programstruktúra, ezt „öltöztetik fel” tartalmi és formai újításokkal: így van egy labirintus, beszélgetésindító játékok, önismereti és kézműves sátor, szabadulószoba, Láthatatlan Színház; „Egymásra lépni tilos!” címmel társadalmi érzékenyítő programjuk is van. Különlegesség a zarándokútjuk: a 8 kilométeres útvonalon irodalmi és bibliai idézetekkel vezetnek végig – ez a programtípus csorgó-átfolyó forgalmat eredményez.
A közel tízéves jelenlét otthonosságot teremtett – fogalmazza meg tapasztalatát Németh Zoltán. „Már ismernek minket, tudják, hogy milyen a lelkület, mire számíthatnak. Fontos, hogy valami mindig ugyanaz, és mindig más. Nem tudunk ide olyan zenekarokat, előadókat meghívni, akik annyira érdekesek lennének, hogy délután 3-kor vagy 5-kor 50–60 embert összegyűjtsenek” – mondja. Az udvar minden programjának valahogy a beszélgetés a lényege. Ez működik, látogatóik sok időt töltenek náluk.
Fotó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
