Visszavezethetők az egyiptomi cápatámadás okai. A történtek ellenére a szlovákiai polgárok nem mondják le a nyaralásukat

Visszavezethetők az egyiptomi cápatámadás okai. A történtek ellenére a szlovákiai polgárok nem mondják le a nyaralásukat

A hurghadai cápatámadástól volt híres a sajtó múlt héten. A hivatalok megerősítették, hogy a ragadozóval való találkozás két emberéletet követelt. Az áldozat egy ausztriai és egy romániai turista volt.

Roman Berkes, a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének (SACKA) elnöke emlékeztet arra, hogy nem először ölt meg cápa nyaralókat a Vörös-tengerben.

– mondta a Markíza reggeli adásában.

Szerinte az eset egy elsüllyedt hajó számlájára írható.

„Információk vannak arról, hogy június közepén elsüllyedt egy hajó több mint 15 000 báránnyal a fedélzetén, amelyeket Szudánból szállítottak Szaúd-Arábiába. Azt azonban nem tudjuk, hogy ez a baleset okozhatta-e azt, hogy így viselkedtek a ragadozók”

– mutatott rá.

 „A másik lehetséges nyom az, hogy július 2-án ünnepelték Egyiptomban a nagy áldozati ünnepet. Ilyenkor minden család feláldoz egy állatot, amelynek kétharmadát megtartják, a többit pedig adományként a tengerbe dobják. Nehéz megmondani, hogy ez vonzotta-e a közelbe a cápák . Egyszerűen mindig sor kerül ilyen provokatív viselkedésre”

– folytatta.

Hírdetés

Cápatámadás Egyiptomban: A fürdőzők szeme láttára harapta le a kezét és a lábát (Videó)

Berkes kihangsúlyozta, hogy a Vörös-tengerben többször történtek olyan cápatámadások, amelyeket nyilvánosságra hoztak.

„Figyelembe kell vennünk, hogy a cápák a tengerben élnek, mi pedig a környezetükben vagyunk, nem pedig fordítva. Különféle emberi viselkedésekkel is megakadályozható lenne a cápákkal való találkozás. Óvatosnak kell lennünk, közelebb kell úsznunk a parthoz, ahonnan látjuk a tenger alját“

– jegyezte meg a SACKA vezetője.

 „Kerüljük a kora reggeli úszást, vagy kora este már hagyjuk el a tengert. Tapasztalataink szerint az ügyfelek gyakran panaszkodnak arra, hogy a vízimentők délután 4-5 órakor már kihívják az embereket a tengerből. Ez az egyik oka“

– mondta Berkes. Hozzátette: az elmúlt napokban a szlovák utazási irodák nem regisztrálták a hurghadai kirándulások lemondását.

„Azok, akik Egyiptomba utaznak, tudják, hogy fennáll a cápatámadás veszélye, és a legtöbben óvatosan viselkednek”

– összegezte.

Egyiptom nagymértékben támaszkodik a Vörös-tenger térségéből származó idegenforgalmi bevételekre, ahová az országba látogató turisták körülbelül 65 százaléka látogat.

Aktuality.sk/Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »