Visszaüzent Kovács Zoltán a volt budapesti amerikai nagykövetnek, aki kétes hírűnek nevezte a magyar államot

Az Egyesült Államok számíthat Magyarországra a közös értékeikért folytatott küzdelemben – írta a Newsmax amerikai híroldalon megjelent cikkében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Arra reagált, hogy Nancy Goodman Brinker korábbi budapesti amerikai nagykövet ugyanezen a honlapon előzőleg „egykori szövetségesként” és „kétes hírűvé” vált államként jellemezte Magyarországot egy véleménycikkében.

Egykori? – kérdezte az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is szilárd tagja a NATO-nak, és belefogott a kommunista rezsim bukása óta eltelt 29 év legnagyobb katonai fejlesztési programjába. Magyarország fokozatosan növeli védelmi kiadásait, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ígérte, (e téren) „2024-re többé-kevésbé elérjük a GDP két százalékát” – írta.

Magyarország ezzel azon mindössze öt NATO-tagország közé kerül majd, amely teljesíti a kétszázalékos vállalást. Magyarország vezeti éppen most a Balti Légfelügyeleti Missziót, amely Észtország, Lettország és Litvánia légterét védelmezi – tette hozzá.

Hírdetés

Az államtitkár felidézte, hogy Orbán Viktor az amerikai függetlenségi nap alkalmából Budapesten tartott ünnepségen arról biztosította hallgatóságát, hogy számolhatnak Magyarországgal a közös értékekért vívott küzdelemben, „akár a tárgyalóteremben, akár a csatamezőn”.

Kovács Zoltán írásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország aláírta az Egyesült Államokkal a védelmi együttműködési megállapodást, és Nancy Goodman Brinker állításával ellentétben az Országgyűlés ezt júliusban ratifikálta is.

Az államtitkár megjegyezte: Ukrajna együttműködése a NATO-val nem Magyarország miatt szenved károkat, ahogy a volt amerikai nagykövet állítja, hanem a saját törvényei miatt, amelyek megsértik a nemzeti kisebbségek jogait. „Nem fogunk mentegetőzni azért, hogy előtérbe helyezzük a Magyarországon kívül élő magyar kisebbség jogait, és számon kérjük Ukrajnán azt, hogy eleget tegyen a kötelezettségvállalásainak” – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februári (budapesti) látogatása során azt mondta, hogy az Egyesült Államok hajlamos volt elfeledkezni Közép-Európáról, és magára hagyta a térséget. A Trump-kormányzat alatt ez változóban van, és örülünk, hogy az Egyesült Államok visszatér, nem csak mint fontos stratégiai szövetséges, hanem mint az Európán kívüli legnagyobb követlen befektetői forrásunk – írta Kovács Zoltán a reagálásában.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »