Visszaüthet az ukránok kurszki betörése?

Visszaüthet az ukránok kurszki betörése?

Hatalmas, Kijev és a Nyugat erejét mutató siker, vagy a háború egésze szempontjából öngyilkos akció az ukránok betörése a Kurszki területre? Kétségtelen, hogy a váratlan fejlemény némi zavart okozott az orosz hatalom köreiben, ám sem a Kremlben, sem pedig a társadalomban nem érződik pánikhangulat. Sőt, vannak olyan vélemények, amelyek szerint az első pillantásra bátor és sikeres kurszki hadművelet valójában öngyilkos, és felgyorsítja Ukrajna vereségét.

Bár az orosz felderítés időben jelezte a készülődést, a csapatok összevonását Szumi körzetében, ennek ellenére meglepte az orosz katonai vezetést az ukrán erők augusztus 6-án kezdődött betörése a Kurszki területre. Így aztán az elmúlt mintegy három hétben történtek valahol leképezik az egész háború menetét. Olyan értelemben mindenképpen, hogy az orosz erőfölény érvényesülését megnehezíti a rendszer nehézkessége, amelyre még rárakódnak az orosz katonai vezetés hibái.

Egy ilyen, több mint ezer kilométeres határt képtelenség 100 százalékosan biztosítani, ehhez százezres nagyságrendű kontingensre lenne szükség. A határ jelentős része tehát csak korlátozott mértékű védelemmel bír. Az ukrán támadás azonban nem előzmény nélküli, hiszen Brjanszk, Kurszk és Belgorod régióit a háború kezdete óta folyamatosak érik tüzérségi és dróntámadások, 2023 tavaszát követően pedig ez kiegészült diverzánsakciókkal is. Ehhez jön, hogy egy ideje már tudni lehetett a Szumi régióban tapasztalható nagyobb ukrán csapatmozgásokról, előkészítő műveletekről, valamint a határsáv kiürítéséről. A katonai vezetés azonban nem foglalkozott érdemben a szektor megerősítésével, erősítések térségbe vezénylésével. Komolyan felmerül tehát a történtekkel kapcsolatban Valerij Geraszimov vezérkari főnök és a szektor védelméért felelős helyi parancsnokok felelőssége. Sok tekintetben azt látjuk, mint a két évvel ezelőtti harkivi ukrán ellentámadásnál.

Úgy tűnik, hogy a mindenekelőtt a Donbasszra és a Harkiv környéki front tartására koncentráló parancsnokság nem vette komolyan a figyelmeztető jeleket, és saját propagandájának csapdájába esve alábecsülte az ukránok képességeit. Mindehhez jönnek még az orosz hadsereg egyéb problémái, így a korrupció mellett a túlközpontosított struktúra, ebből is fakadóan a haderőn belüli többszintű kommunikációs problémák, és, mint a támadás első napjaiban láthattuk, sokszor a valóság tagadása.

Nem véletlen, hogy az új védelmi miniszter, Andrej Belouszov még a beiktatási beszédében figyelmeztetett arra, hogy hibázni lehet, hazudni tilos. Mint ahogy az is jelzésértékű a jövőre nézve, hogy az egész hadvezetés fölé helyezve a kurszki műveletek legfelső szintű koordinációjával Vlagyimir Putyin az egyébként lehetséges utódként is gyakran felmerülő Alekszej Gyumint bízta meg.

Azt is láthattuk, hogy a Kreml szokásához híven ezúttal is úgy tett, mintha semmi sem történt volna, közben azonban gőzerővel elkezdte korrigálni a hibákat, a hadsereg alkalmazkodik az új helyzethez és ennek eredményeként folytatódik az ukrán hadsereg felőrlése. A Kreml fenti magatartása azonban nem csupán kommunikációs trükk, és a lakosság megnyugtatását célozza.

Moszkvában tényleg nincs pánik az ukrán csapatok kurszki hadművelete miatt. Vlagyimir Putyin továbbra is úgy gondolja, hogy emiatt nem kell változtatni a terveken, a Kreml stratégiai céljainak középpontjában továbbra is Donbassz teljes területének elfoglalása áll.

S itt tényleg egyre nagyobb tempóban nyomulnak előre az orosz erők. A kurszki behatolás tehát másodlagos, a Kreml úgy gondolja, az idő neki dolgozik, és így azt sem nagyon bánja, ha hónapokig is eltarthat az ukránok kiszorítása. Persze, az ilyen „váratlan” események megemelik a siker várható elérésének árát, nem beszélve az elszenvedett presztízsveszteségről.

De a történtek azt is rámutatnak, hogy az ukrán ellenállás sokszor erőn felüli, az eltökéltség pedig az egyre inkább érezhető háborús fáradtság ellenére sem elhanyagolható. Ha cél ki nem mondottan most már nem is az elveszített területek visszaszerzése, a tárgyalási pozíciók javítása érdekében Kijev továbbra is mindent meg fog tenni. A betörés meglehetősen homályosan és sokszor ellentmondásosan megfogalmazott céljai között is ez tűnik a legfontosabbnak. Ezzel együtt persze az ilyen akciók kitolják a tárgyalásokat, hiszen Moszkva addig aligha köthet tűzszünetet, amíg ukrán csapatok vannak orosz területen. Így aztán elhibázott az Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó által megfogalmazott elképzelés, miszerint a betöréssel Ukrajna „méltányos” tárgyalások megkezdésére akarja rábírni Oroszországot.

Kijev a támadás elindításával feltehetően szerette volna elérni azt is, hogy tehermentesítse a front más, ukrán szempontból fontosabb szakaszait. Ez a számítás azonban elhibázott volt eleve azért, mert az anyagháborút és a személyi állományt tekintve az ukránok állnak rosszabbul, így a front széthúzása könnyen öngyilkossá, kontraproduktívvá válhat.

Ezt támasztja alá, hogy mivel a Kurszki területen bevetett ukrán erőket közvetlenül a donyecki frontvonalról dobták át az orosz határhoz, így előbbi szakaszon az orosz csapatok előrenyomulása felgyorsult. Az oroszoknak sikerült áttörniük az utolsó olyan szakaszt is, ahol a frontvonalak 2022. február 24. óta változatlanok maradtak.

Hírdetés

Az akció egyértelműen szolgál politikai célokat is. Kijev még mindig abban reménykedik, hogy destabilizálhatja, és így a hatalom ellen fordíthatja az orosz társadalmat. Akár az ilyen akciókkal, valamint a mélységi orosz területek elleni rakéta- és dróntámadásokkal, akár a veszteségek miatt reményeik szerint elkerülhetetlen mozgósítással. Ennek azonban egyelőre semmi jele, mint ahogy annak sem, hogy a társadalmi elégedetlenség elsöpri a rendszert.

De Kijev azt a verziót is talonban tartja, hogy – főként az atomerőművek elleni támadásokkal – Moszkva részéről akár az atomfegyver bevetését is kiprovokálja, amellyel egyrészről megállíthatná Ukrajna nemzetközi támogatásának lassú agóniáját, másrészt szembefordíthatná a Kremllel még a „globális Délt” is. Ez az elképzelés persze kétélű, hiszen egy ilyen kalandor lépésért Ukrajna nyugati szövetségesei sem lelkesednének, mint ahogy az orosz területek elfoglalására irányuló erőfeszítéseket is vegyes érzésekkel fogadták.

A sokszor a háború vészes eszkalációjával fenyegető ukrán eltökéltség tehát nemcsak felrázza, de időről időre zavarba is hozza a Nyugatot, amely egyszerre akarja tovább gyengíteni Oroszországot, és elkerülni vele a közvetlen ütközést.

A rövid távon katonai és kommunikációs értelemben is egyértelmű ukrán siker abban a tekintetben elérte a célját, hogy megerősítette a Nyugat érezhetően gyengülő eltökéltségét Ukrajna támogatása mellett. Jól mutatják ezt a főképp az európai vezetőknél megmutatkozó túllelkesedést az Európai Unió külügyi főképviselőinek minapi szavai is. Josep Borrell arról beszélt, hogy fel kell oldani a nyugati államok Ukrajnának küldött fegyverszállítmányaival kapcsolatos területi korlátozásokat, szerinte ugyanis e fegyverek orosz területeken történő bevetése erősítené Ukrajna önvédelmi kapacitásait, és életeket mentene, valamint előmozdítaná a béketárgyalásokra irányuló törekvéseket is.

Borrell és társai azonban nincsenek tisztában az orosz gondolkodással. A kurszkihoz hasonló betörések időlegesen rombolhatják Oroszország presztízsét, azonban a történelmi tapasztalat az – s ezt látjuk ebben a háborúban is –, hogy az „orosz medve” azért mindig megrázza, összekapja magát, aztán a kelleténél nagyobb árat fizetve, de mindig eléri, amit akar. Téves tehát az a logika, hogy a jelenlegihez hasonló ukrán próbálkozások megfordíthatják a háború menetét, vagy akár tárgyalásokra késztethetik Moszkvát. Az orosz társadalom az ilyen helyzetekben összezár, és beleáll a háborúba, amelyet eleve nem akart. Nem így tervezte a Kreml visszaszerezni, kiterjeszteni a befolyását.

Ebből tehát logikusan következik, hogy az ilyen lépések a háború elhúzódása felé lökik az eseményeket. A háború eszkalálódik, és ez még több áldozatot követel.

A támadás egyeseket a német 2. páncélos hadosztálynak az Ardennekben 1944-ben indított ellencsapására emlékeztet. E párhuzam felidézői úgy látják, hogy az ukránok egyre inkább olyan helyzetbe kerülnek, mint a németek a háború végén. Az ilyen akciók inkább a gyengeséget, valamint a kétségbeesést mutatják, és az Ardennekben egykor indított támadáshoz hasonlóan kudarcra vannak ítélve. Mások ezzel szemben az ukránok 2022-es, a harkivi/harkovi területen és Herszon környékén végrehajtott sikeres ellentámadását emlegetik. Azt emelik ki, hogy az ukrán erők kilátástalannak tűnő helyzetekben is képesek talpraállni, és egyre nagyobb problémáik ellenére korai lenne őket leírni.

A mostani akció a harcmodor tekintetében is emlékeztet 2022 szeptemberére, annak egyfajta kisebb formátumú kivitelezése, hiszen, akárcsak akkor, Kijev most is valamiféle nomád jellegű, portyázó hadászatot alkalmazott az orosz vonalak áttörése érdekében. Kurszk esetében is főként kisebb, legfeljebb 6-10 fős, gyorsan mozgó mobil csapatokkal igyekezett átszivárogni az orosz védelem résein és hézagjain, sokszor megkerülve a kiépített védelmi állásokat. Ehhez először a határ egy gyenge pontján koncentrált áttörést kellett végrehajtani, amelyet követően az ukrán csapatok szó szerint a szélrózsa minden irányában igyekeztek további gyenge pontokat keresve előrenyomulni.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a jelenlegi helyzetben az orosz csapatok helyzete messze nem olyan kiszolgáltatott, mint két éve volt, így hasonló léptékű ukrán sikerekre egyáltalán nem lehet számítani még akkor sem, ha az ukrán csapatok néhány hónapra mindenképpen megkapaszkodhatnak orosz területeken.

De felidézhetjük a történtek kapcsán az orosz erők 2024-es betörését a harkivi/harkovi területre, amelynek a célja szintén egyfajta pufferzóna kialakítása, és a front széthúzása volt. Emellett bizonyos tekintetben párhuzamot vonhatunk a mostani akció és a Herszon körzetében kialakított krinki hídfő között. Az ukránok ugyanis értelmetlenül sok áldozatot hoztak a Dnyeper bal partján kialakított és irreálisan sokáig tartott, katonai szempontból nem igazán értékelhető műveletben. Ennek, mint ahogy a mostani betörésnek is elsősorban az információs térben és politikai értelemben volt jelentősége. Természetesen a mostani akció kapcsán párhuzamként felmerülnek az orosz területeket mindenek előtt Belgorod környékén érintő korábbi betörések is. A jelenlegi hadművelet léptéke azonban lényegesen meghaladja a korábbiakat, amelyektől az is megkülönbözteti, hogy ezúttal nem az Ukrajna oldalán harcoló orosz egységeket, hanem reguláris ukrán csapatokat vetettek be.

A nagy lendülettel indult, és kezdetben komoly sikerekkel kísért előrenyomulás mára lelassult, ám nem állt le. A front, ha lassan is, de stabilizálódik, amely az orosz felőrlő taktikának kedvez, és ellehetetleníti az ukrán portyázást, a manőverező harcászatot.

Így aztán egyre inkább visszaüthet, hogy Kijev a Kurszki területen a legütőképesebb egységeit vetette be, miközben Moszkva alapvetően a hátországból csoportosított át erősítést a betörés megállítására, és az ukrán erők kiszorítására. Itt azonban még messze nem tartunk, ez legkorábban is az év végére sikerülhet. Az ukrán erők jelenleg több mint 1 250 négyzetkilométernyi területet és több tucatnyi települést ellenőriznek. Oroszország közben több mint 120 ezer civilt evakuált. Az ukránok közben nem adják fel annak ellenére haladnak előre, hogy a veszteségeik egyre magasabbak. Lassan azonban védekezésre rendezkednek be, amit jelez az is, hogy az az ellentámadás megakadályozására az elmúlt napokban több hidat is felrobbantottak. Az oroszok pontonhidakat próbáltak meg létesíteni a folyón, de ezeket is támadások érték. Úgy tűnik, hogy miután az oroszok jórészt megakadályozták azt, hogy az ukránok mélyebben benyomuljanak az orosz területekre, Kijev a Szejm folyó mentén akar kiépíteni védelmi vonalat, és hosszabb időre próbál berendezkedni a Kurszki területen.

Eközben a front más részein sem elképzelhetetlen egy ukrán támadás.

Így volt ez 2022 őszén is, amikor az ukránok komoly sikereket értek el a harkivi/harkovi területen, és erre az ellentámadásra még rádupláztak Herszonnál. Hasonló akcióra jelenleg is lehet számítani. Erre bizonyos előkészületekből ítélve több helyen is esély van. Így a zaporizzsjai fronton Tokmak vagy Enerhodar/Energodar irányában, de van mozgolódás Belgorod térségében, mint ahogy fokozódik a feszültség Herszon térségében is, ahol szintén nem zárható ki egy nagyobb ukrán offenzíva a Kinburn- vagy a Tendrovszkaja-földnyelven.

Stier GáborMoszkva tér


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »