Visszatérnek a Kádár-rendszer elhallgatott zenészei

Visszatérnek a Kádár-rendszer elhallgatott zenészei

Elhallgatott zenekarok címmel a hatvanas-hetvenes legendás magyar beat- és rockegyütteseinek dalait idézik fel december 3-án a budai MOM Kulturális Központban (MOMkult). Az esten a Syrius, a Taurus, a Kex, az Atlas, a Bajtala trió és a Liversing szerzeményei csendülnek fel a régi tagok, és a fiatalabb zenészgeneráció tolmácsolásában.

– Ezek a zenekarok nagyon népszerűek voltak, ám az akkori kultúrpolitika nem engedte, hogy lemezt készítsenek – mondta a koncert szerdai sajtótájékoztatóján a MOM-ban Kisfaludy András főszervező, aki a Kex együttes dobosaként, majd filmrendezőként vált ismertté. Kifejtette, a hatalom nem tudott mit kezdeni a vasfüggönyön át beszivárgó zenékkel, és életérzéssel, így jobb híján ellehetetlenítette a muzsikusokat.

 A Syrius zenekar  

– Sokakat üldöztek, és számos zenész nem tudta túltenni magát ezen – tette hozzá Kisfaludy. – Halottaink vannak, tehát nem babra megy a játék. Ez az este nem csak egy szimpla koncert lesz, hanem egy társadalmi, kulturális és politikai történet felidézése is egyben. Senki ne számítson nosztalgia bulira, nem reprodukáljuk a régi dalokat, hanem újraalkotjuk azokat.

Kisfaludy András Török Ádám (Mini) közreműködésével szervezte az estet. A fellépők között lesz mások mellett Pataki László (Syrius, Liversing), Makrai Pál (Atlas), Tóth János Rudolf (Kex), Szakcsi Lakatos Béla és Kőszegi Imre közreműködésével a Bajtala trió, Balázs Fecóval és Deák Bill Gyulával pedig a Taurus emlékét idézik fel.

A Taurus Radics Béla, a tragikus sorsú gitárkirály vezetésével 1971-72-ben működött, a Budai Ifjúsági Parkban tízezer ember tombolt a koncertjükön. Mint Kisfaludy András elmondta, a belügyi szervek nem tudtak mit kezdeni a vasfüggönyön túlról átjött zenével és a hozzá kapcsolódó életérzéssel.

Hírdetés

Az akkori rockos, hendrixes számokat a mostani koncerten Anda Bálint, a Radics Béla emlékét a Tűzkerék xt zenekarban ápoló gitáros-énekes vezetésével játsszák el. Közreműködik például Zsoldos Tamás (basszusgitár), Bajzát Zsolt (billentyűk) és Felkai Miklós (gitár), de Balázs Fecó, a Taurus egykori billentyűse is meg fog jelenni saját dalaival, ahogy ott lesz Deák Bill Gyula, aki annak idején gyakran működött közre a Tűzkerék koncertjein.

A Syrius a magyar progresszív rock, dzsesszrock történetének egyik legfontosabb zenekara volt, Ausztráliában készítette első lemezét. A legendás felállásból Baronits Zsolt, Orszáczky Miklós „Jackie” és Veszelinov András már nem él, Ráduly Mihály szaxofonos és fuvolás felhagyott a zenéléssel, fellép viszont Pataki László orgonás, aki most a Zappa-Syrius Emlékzenekarral fogja a régi dalokat eljátszani.

Az 1963-ban alakult, a rhythm and bluesra épülő zenét játszó Atlas együttest Makrai Pál (gitár, ének) és Szekeres Gábor (dob) képviseli a koncerten az egykori felállásból. Makrai Pál elmondta: a csapat élő tagjai közül az egykori vezető, Flamm Ferenc énekes festőművész lett, és nem vállalta a mostani estet, akárcsak Horváth György basszusgitáros. A hatvanas években rendkívül népszerű progresszív beatcsapatból, a Liversingből viszont Pataki László mellett Túry Árpád énekes és Homonnay Zsombor dobos is zenélni fog.

A Bajtala János (ének, zongora) által alapított és vezetett Bajtala trió a dzsesszt és az RnB-t ötvözte, sajnos csak néhány rádiófelvétel, köztük a nagyon sikeres Cigánylány maradt utánuk. A Londonban élő zenekarvezetőt a szervezők nem tudták hazahívni a koncertre, a Bajtala trió dalait ezúttal Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Kőszegi Imre (dob) és Gönci György (basszusgitár, ének) fogja eljátszani.

A december 3-i koncertről film- és hangfelvétel készül, valamint egy (a tervek szerint egy kétrészes) dokumentumfilm is Kisfaludy András rendezésében, amely a közmédián lesz látható tavasszal.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »