Kétéves kihagyás után visszatér az aktív politizáláshoz Peter Pčolinský, a szlovák parlament és a Sme rodina mozgalom egykori alelnöke. Ezúttal saját politikai formáció élén mérettetné meg magát a következő választásokon. Hogy elkerülje a hivatalos bejegyzéshez szükséges 10 ezer aláírás összegyűjtését, egy már létező, de kevésbé ismert párt, a „Srdce, vlastenci a dôchodcovia – Slovenská národná jednota” vezetését vette át, amelyet át is neveztek „Bratia Slovenska” névre.
Pčolinský ígérete szerint a párt nem lesz ideológiailag elkötelezett, sem jobb-, sem baloldalinak nem vallják magukat, és kerülik a liberális-konzervatív címkéket is.
A politikus célja azokat a választókat megszólítani, akiknek elegük van a jelenlegi politikai elitből és a megosztottságból. A lehetséges koalíciós partnerekről egyelőre korainak tartja beszélni, de egy nevet kategorikusan kizárt: Igor Matovičcsal semmilyen formában nem hajlandó együttműködni a közös kormányzás alatt szerzett rossz tapasztalatai miatt.
A Republika mozgalommal való összefogást is valószínűtlennek tartja, elsősorban azok Európai Unióval kapcsolatos álláspontja miatt. Pčolinský szerint az EU-ból való kilépés gazdasági öngyilkosság lenne Szlovákia számára, bár a reformok szükségességét ő sem vitatja.
Körkép.sk, Pravda.sk
Nyitókép forrása: SITA
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


