Visszatér a faji megkülönböztetés a Broadwayre, csak most fordítva

Visszatér a faji megkülönböztetés a Broadwayre, csak most fordítva

A rabszolgaság témájában utazó Slave Play című drámát novembertől kizárólag négerek átal látogatható előadásokon is meg lehet tekinteni, amelyekre a producerek szerint csak a „feketékkel azonosuló” emberek kapnak meghívót.

Visszatér a Broadwayre a Slave Play című dráma. A Jeremy O. Harris által írt mű a „fajok közötti kapcsolatok történetét meséli el az amerikai történelemben”, ehhez pedig a rabszolgaságot használja központi motívumként a „rasszizmus, a mikroagresszió és hasonló jelenségek” feltárására.

A producerek elmondták, hogy visszahozzák a csak négereknek szóló előadásokat, amelyeket „black out”-nak neveznek. Ezek „meghívásos előadások lesznek, kizárólag fekete identitású közönség számára, hogy megnézhessék és megvitathassák a darabot”.

Hírdetés

Robert O’Hara, a darab rendezője 2019-ben a New York Timesnak kifejtette: „Nekünk, feketéknek mindig is meg kellett találnunk a fehérségen belüli teret.” Azt mondta, hogy „egy előadás megtekintése teljesen fekete közönség körében valahogy lehetővé teszi, hogy letegyél valamit abból a traumából, amit mindennap magaddal cipelsz csak azért, mert fekete testben kell élned, főleg ha egy fekete, queer testben”.

Harris, a dráma írója azt nyilatkozta az American Theatre magazinnak, hogy a fekete közönség másképp reagált a darabra.

„Úgy éreztük, hogy a színház »megszentelt« terét egyszerűen egy épületté változtattuk – egy új lehetőségekkel és szabályokkal rendelkező épületté. Az emberek felálltak a helyükről, hogy kimehessenek a mosdóba, amikor kellett, beszélgettek, hangosan nevettek, visszabeszéltek (mon dieu!), kikapcsolt csengőhanggal és halványan világító képernyővel SMS-eztek” – panaszolta. 

Bár más bőrszínű embereket kizárni egy nyilvános eseményről egyértelműen illegális Amerikában, a Slave Play, úgy tűnik, megkerülte a lehetséges jogi problémákat azzal, hogy a csak négereknek szóló előadásokat kizárólag meghívóval lehet látogatni – írta meg a Breitbart.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »