Visszaszorulóban az Iszlám Állam Szíriában

Orosz katonai repülőgépek támadták Kelet-Aleppoban az ISIS terrorszervezet állásait, hogy ezzel gyorsítsák a Szíriai Arab Hadsereg előretörését a ostrom alatt lévő Kwejersz légi támaszpont felé.

SZU-24M2 típusú vadászbombázó

Első alkalommal a Szíriába történt megérkezésük óta az Orosz Légierő légi csapások sorozatát hajtotta végre Aleppo tartomány keleti területe felett, célba véve az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet állásait a Deir Hafer és Aleppo közötti országúton, miközben a Szíriai Arab Hadsereg a felszínen támadja a terrorszervezet állásait.

Csütörtök reggel a Szíriai Arab Hadsereg együttműködve a Nemzetvédelmi Erőkkel (NDF) egy erőteljes támadást hajtott végre az ISIS állásai ellen Ajn Szabl-nál, elfoglalva a település délnyugati részét, amely keletre fekszik Tal Rajmantól és Al-Szalihijahtól.

A Szíriai Arab Fegyveres Erőknek fentről segített nem más mint az Orosz Légierő, amikor a jelentések szerint lecsaptak az ISIS állásaira figyelemre méltó pontossággal és kíméletlen hatékonysággal; ezek a légi csapások először jelezték, hogy Oroszország fizikailag is jelen van a több mint négy éve tartó szíriai konfliktusban.

Az Orosz Légierő repülőgépei ezenkívül láthatóak voltak Damaszkusz, Lattakia és Hama tartományok felett, de a jelentések szerint az összes gépük visszatért a Hamamijat Katonai Repülőtérre a szíriai tengerparti Dzsableh városába.

A Szíriai Arab Hadsereg egyik rangidős főtisztje szerint ezeket az orosz légi csapások a Szíriai Arab Légierővel összehangoltan hajtották végre, amely a saját légi bevetéseit a Rakka és Deir Ezzor közötti országút mentén teljesítette.

Hírdetés

A Szíriai Arab Hadsereg a Rakka-Deir Ezzor országút elvágására készül

Szíriai katona a sivatagban

Az “Iraki és Levantei Iszlám Állam” (ISIS) terrorszervezet szembe került a számára hónapok óta egyik legkomolyabb fenyegetéssel, amikor a Szíriai Arab Hadsereg 17. Tartalék Hadosztály 137. Gépesített Dandára együttműködve a Köztársasági Gárda 104. Dandárával és a Nemzetvédelmi Erőkkel, valamint a szunni Shajtaat törzs milicistáival egy meglepetésszerű támadást indítottak Al-Kharitah falunál Deir Ezzor tartományban.

A Szíriai Fegyveres Erők lerohanták Al-Kharitah települést miután egy sikeres hadműveletben biztosították az Al-Bardeh-hegységet közvetlenül nyugatra Deir Ezzor tartomány fővárosától a stratégiai fontosságú Tal Krum hegycsúcs elfoglalásával egyidejűleg délre az Al-Hawikka-kerülettől.

A Köztársasági Gárda egyik tisztjének harctéri jelentése alapján a Szíriai Fegyveres Erők és a Shajtaat törzsi milicisták megközelítőleg 60 ellenséges megszálló fegyverest likvidáltak a terrorszervezet tagjai közül, miközben tovább nyomultak az ISIS terrorszervezet fő ellátási útvonalaként szolgáló Al-Rakka és Deir Ezzor közötti országút felé Kelet-Szíriában.

A Szíriai Fegyveres Erők által “jégre tett” ISIS harcosok között tegnap a következő személyek kerültek azonosításra: Khalid Al-Ajjash, Aszad Mohammad Al-Ajjash, Jazab Mohammad Al-Ajjash, Jazan Al-Shuk és Ezz Al-Din Al-Mohajmid. A forrás hozzátette, hogy nagy számú sebesültet szállítottak el az ISIS terroristák egy tábori kórházukba az általuk megszállt Al-Shadadi közelébe, Al-Haszakah tartomány területére.

Al-Kharitah kevesebb mint 20 kilométerre van az országúttól, ami Kelet-Homszba vezet és kevesebb mint 1 kilométerre a kiemelt fontosságú Rakka és Deir Ezzor közötti főútvonaltól; amennyiben mindkettőt elvágják, akkor a terrorszervezet teljesen meg lesz fosztva az elsődleges ellátási útvonalától, ami Deir Ezzor tartományba vezet.

Orientalista.hu – Szíriai Arab Hadsereg (Forrás: almasdarnews.com)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »