Visszaszólt Vonának a Jobbik elnöke

Nem gondolja, hogy bocsánatot kellene kérnie a róla megjelent felvételek miatt, és nem fog lemondani – mondta az ATV stúdiójában a Jobbik elnöke. Sneider Tamás szerint uszítás és rágalomhadjárat zajlik a családja ellen, az utóbbi időben rendszeresen fenyegető üzeneteket kapnak. Sneiderről a héten jelent meg egy újabb felvétel, amelyen úgy fogalmaz: „jöhetnek a cigányok, én mindenkit agyonütök, ugye, sorolhatnám”.

Emlékezetes, Sneider a kilencvenes évek elején nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott, mert megvert egy cigány férfit.

A politikus most azt mondta, szerinte az erőszak nem megoldás, ő csak arról beszélt humorosan, hogy az emberek ezt gondolják róla. Korábban a Hír TV közölt egy Sneider esküvőjén készült videót, amelyen a felesége többször is náci karlendítéshez hasonló mozdulattal pózol.

Hírdetés

A politikus erről azt mondta, nem volt szó náci karlendítésről, ez egy „játékos felvétel” volt, amit rajtuk kívül csak az látott, aki készítette. „Ez Vona Gábor magánvéleménye, nem volt a legszerencsésebb nyilatkozat, mert ezzel is olajat öntött a tűzre” – reagált Sneider elődje szavaira, miszerint a karlendítéses videó vállalhatatlan, és bocsánatot kellene kérnie.

Hozzátette, feljelentést tesz az elmúlt napokban róla megjelent híradások miatt. Korábban egy olyan hangfelvétel is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke arról beszél: az, hogy egy ismerőse muzulmán lett, sokkal jobb, mintha zsidó hitre tért volna át. Ezt Sneider pusztán úgy kommentálta: ez is egy manipulált titkos felvételen elhangzott rossz félmondat volt.

mho


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »