Visszasírja a vörösterrort a ballib értelmiség – kemény böjtje lesz még ennek…

Visszasírja a vörösterrort a ballib értelmiség – kemény böjtje lesz még ennek…

A Lenin-fiúk 1919-ben páncélvonattal látogatták meg a vidéki településeket, és jaj volt ott, ahol megálltak. A Magyar Idők szúrta ki, hogy 2018. március 22-én az ELTE tanulóit a Társadalomtudományi Kar honlapja, Facebook-oldala és hírlevele egy látszólag szakmába vágó tárlatra invitálta március 28-ra a Kassák Lajos Múzeumba, Óbudára.

Az intézmény vezetői úgy látták: 2018-ban eljött az idő arra, hogy a jobboldali diktatúra alatt illőképpen emlékezzenek meg a dicsőséges 1919-es magyarirtásról.

A szocialisták korábban elprivatizálták a páncélvonatot, az árát pedig ellopták, így azzal már nem lehetett országos turnéra indulni. Ráadásul az elvtársak vidékről is kiszorultak, így nem maradt méltóbb hely, mint Budapest, ahol kipattant a vörös szikra – írja a Magyar Idők.

Az illegalitásba vonult munkásőrség sikeresen átvészelte az elmúlt évtizedeket, őrizte a lángot, az eszmét, a tagjai időközben avantgárd művészekké váltak. A lap szerint a feladata az avantgárdnak nem más, mint visszanyúlni a gyökerekhez, a kommün rémtetteit mentegetni, az ideológiáját megvédeni és a Tanácsköztársaságon nosztalgiázni.

A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) március 28-i kezdéssel a fennhatóságába tartozó Kassák Múzeumban Albert Ádámmal olyan tárlatot rendeztetett, amilyet még a Rákosi-éra alatt szocializálódott keményvonalas bolsevikok is méltán megirigyelhettek volna. a tárlathoz kapcsolódóan egy Sinkó Ervin-idézettel kerülhetünk közelebb a baloldali gondolkodáshoz:

Hírdetés

Amíg maguk a művészetről és metafizikáról fecsegnek, addig egy becsületes bolsi még csak vitázni se fog magukkal. A mi számunkra maguk éppoly halottak, mint a metafizikájuk meg a művészet – írja rólunk, magyarokról.

A tárlatot Böcskei Balázs politológus, az ELTE oktatója nyitotta meg, aki nemcsak méltatta a Tanácsköztársaságot, hanem megfogalmazta azon vágyát, miszerint bízik e nagyszerű kor visszatérésében. Ezt a nagyszerű tárlatot az összes állami támogatásból működő kulturális portál népszerűsítette. Sőt a PIM is mozgósítva lett a bolsevizmus szép emlékű bemutatására.

Proletárdiktatúra az Andrássy úton címmel többször is kerékpáros túrát hirdettek, de június 16-án családi napot szerveztek a kommün diadalittas napjainak a bemutatására, amelyen múzeumpedagógiai foglalkozás és kurátori tárlatvezetés volt, Csatlós Judit közreműködésével.

A Magyar Idők felhívja a figyelmet arra is, hogy létezik a Tanácsköztársaságot népszerűsítő könyv is, melynek felelős kiadója: Prőhle Gergely, finanszírozója pedig: a magyar állam.

p.s. hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »