Annak idején gyerekként legidősebb élő rokonom a német nemzetiségű dédnagymamám volt, aki egészen 92 éves koráig sikeresen átvészelt mindent. 1901-ben született a mai Csehország területén, 1993-ben halt meg Budapesten. 1938-ban özvegy lett (első férje, a dédnagyapám I. vh-s sebesült volna, 48 évesen meghalt), 1939-ben újra házasodott. Második férjével haláláig együtt élt, ő 1994-ben halt meg.
Mivel hosszú évekig ugyanabban a hézban éltek, ahol anyai nagyszüleim, jól ismertem őket. S a második férjet amolyan majdnem rokonnak kezeltem, bár nekem vele vérségi kapcsolatban nyilván nem volt. “Dédnagypapának” sose neveztem, mert hát ő csak a dédnagymamám férje volt – ráadásul nagymamám nem volt mostohaapjával sose jó viszonyban, meg is haragudott volna rám, ha így nevezem -, de mivel nagymamám úgy nevezte kissé lekicsínylően, hogy “az öreg”, én elkereszteltem őt 4-5 éves koromban “öregnagypapának”.
Neki volt az a szokása, hogy elkezdett mesélni ősrégi sztorikat, teljesen beleélve magát. Pl. “bejött a Zoli a kocsmába, s udvarolni próbált a Margitnak, de én észnél voltan, s leállítottam őt“, közben teljesen beleremegve az érzelmekbe, mintha tegnap lett volna. Kérdésre, mikor történt és hol “a pályaudvari kocsmában, otthon, pár hónappal azután, hogy magyarok lettünk“.
Ez az “amikor magyarok lettünk” mindig furcsán hangzott nekem, különösen gyerekként. Kiderült aztán: ez egy korabeli kárpátaljai szólás, arra utalt, amikor 1938-ban Magyarország visszakapta a Kárpátalja déli sávját, ahol anyai nagyanyámék is éltek. S ezt az “amikor magyarok lettünk” szólást mondta színnémet dédnagymamám is, de színmagyar második férje is.
Szóval kiderült: a Zolival való kocsmai viszály 38-ban volt, aztán Zoli meghalt 42-ben a keleti fronton, de ennek ellenére, 1978-ban a sztori úgy lett elmesélve, hogy érződött a harag a hangjából.
Életkori jelenség lehet. Tavaly ősszel egy igaz esetről álmodtam. Egy 1985. október 26-i buliról. Én éppen magyarázok valakinek valami hülyeséget az erkélyen, mikor benézek a szobába, s azt látom: a múzsám – mármint a jövendő múzsám – egy srác ülében ül, csókolóznak, s a srác simogatja őt.
A történet persze igaz, nem álombeli fantázia. Hozzá kell tenni, én 3 nappal később, 29-én jöttem rá, hogy szeretem őt, s november 1-jén már az én ülemben ült, csókolóztunk, simogattam.
Szóval 2021 őszén ezt álmodtam, ébredés után el is mondtam gyorsan a múzsámnak. Ő azzal kezdte:
- 2021-ben ez jutott eszedbe, hogy mi volt 1985-ben?
- Igen, mert zavar, fel is ébredtem aztán emiatt, s forgolódtam az ágyban.
- De hát akkor miért nem szóltál a bulin?
- Miért szóltam volna? Akkor még nem zavart. Honnan tudtam volna 26-án, hogy szeretni foglak később?
- Nekem bezzeg tudnom kellett volna, ugye?
- Nyilván nem, de azért kicsit haragszom.
- Nem vagy normális!
Ez volt egyébként az egyetlen buli, ahol együtt jelen voltunk, de még nem voltunk együtt.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
