Visszakapcsolják a hálózatra a szivárgás miatt lekapcsolt szlovéniai atomerőművet

Share 0 Tweet 0 Share

A javítások befejeződtek, és a reaktortartály, valamint a primer rendszer is üzemképes – olvasható a közleményben, amely hozzáteszi, hogy a visszakapcsoláshoz szükség van még egy kedvező értékelésre a szlovén nukleáris biztonság által felhatalmazott hatóság részéről. A NEK szerint a hatóság már megerősítette, hogy az erőmű személyzete végrehajtotta az összes szükséges és elvárt intézkedést, és hogy a létesítmény így teljesítette a biztonságos működés előfeltételeit. A NEK akkor döntött az elővigyázatossági leállásról, amikor szivárgást észleltek a védőépületen belüli primer körben, amelyről később kiderült, hogy egy tűszúrás nagyságú lyuk okozta az egyik cső hegesztésén, mintegy egy méterre a reaktortartály bemenetétől. A nukleáris létesítmény üzemeltetője úgy döntött, hogy a csővezetékszakaszt teljes egészében – a reaktortartályhoz való csatlakozástól az első szelepig – kicseréli. Hosszú távú elővigyázatossági intézkedésként a reaktor központi részét körülvevő másik rendszer csővezetékét is teljes egészében kicserélték.

Hírdetés

A NEK továbbá közölte, hogy szerződéseket írnak alá olyan kutatási tanulmányokra, amelyek kiderítik a csővezeték meghibásodásának közvetlen okát, valamint olyan termohidraulikai és mechanikai elemzések végzésére, amelyek célja a meghibásodást okozó mechanizmus meghatározása, valamint a probléma kiváltó okának elemzése. A cél az, hogy egy éven belül valamennyi vizsgálatot befejezzék. A Westinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és még a jugoszláv korszakban, 1983-ban helyezték üzembe. Az erőmű tulajdonosai 50-50 százalékban a szlovén Gen Energija és a Horvát Elektromos Művek (HEP). Az erőmű évente 6 ezer gigawattóra áramot termel, a szlovén villamosáram-igény mintegy negyedét, a horváténak pedig mintegy ötödét fedezi. A NEK működését eredetileg 40 évre tervezték, de idén tavasszal környezetvédelmi engedélyt kapott arra, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »