Visszafogottságra intette a magyar kormányzati illetékeseket a román külügyminiszter

Visszafogottságra intette a magyar kormányzati illetékeseket a román külügyminiszter

Teodor Meleşcanu külügyminiszter visszafogottságot kért a budapesti hivatalosságok részéről a Szijjártó Péter magyar kollégájával folytatott keddi megbeszélésén – közölte a találkozóról kibocsátott közleményében a bukaresti külügyi tárca.
A kommüniké szerint a két tárcavezető a szlovákiai Csorba-tó mellett folytatott megbeszélést az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) informális külügyminiszteri találkozóján. A román diplomácia beszámolója szerint ebből az alkalomból Teodor Meleşcanu arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során.

A román diplomácia vezetője azzal indokolta kérését, hogy az utóbbi időben szerinte magyar kormányzati illetékesek „mesterséges módon” feszültté tették a magyar–román párbeszédet.

Az Agerpres hírügynökség által idézett külügyi közlemény szerint Teodor Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz.

Mint arról beszámoltunk, ugyanezzel a találkozóval kapcsolatban a nap folyamán korábban a budapesti Külgazdasági és Külügyminisztérium is közleményt bocsátott ki. Eszerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megerősítette, Magyarország továbbra is arra törekedne, hogy a két ország „kapcsolatrendszere visszatérjen a kölcsönös tisztelet és a pozitív dinamika talajára”, mert ez lenne a jobb mind Magyarországnak, mind Romániának, de mindenekelőtt ez lenne a legjobb az erdélyi és a székelyföldi magyarságnak is.

A magyar külügyminiszter román kollégája segítségét kérte abban, hogy az úzvölgyi katonai temetőről szóló szakértői egyeztetések folytatódjanak, és még júliusban kerüljön sor a két szakértői csapat helyszíni szemléjére a temetőben. A nemrégiben elfogadott új közigazgatási törvénnyel kapcsolatban Szijjártó Péter arra kérte a román külügyminisztert, hogy a törvénybe kerüljön vissza az erdélyi és székelyföldi magyaroknak az a korábbi szerzett joga, hogy ha 20 százalék alá csökken egy adott területen a kisebbségi arány, akkor is illessék meg az anyanyelvi használati jogok a kisebbséget.

Hírdetés

Végezetül Szijjártó Péter arra kérte Teodor Meleșcanut: a romániai bíróságok fejezzék be azt a gyakorlatukat, hogy több millió forintos bírságokat szabnak ki magyar tisztségviselőkre anyanyelv- és szimbólumhasználat miatt.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »