Visszaesett az elektromos gépkocsik eladása Szlovákiában

Visszaesett az elektromos gépkocsik eladása Szlovákiában

Nyitókép: SITA

2024. szeptemberének végéhez összesen több mint 14 000 elektromos gépkocsi közlekedett a szlovák utakon, ebből 13 300 személygépkocsi. A Szlovák Elektromos Mobilitás Szövetség (SEVA) elemzője, Martin Jelenek szerint 2024 harmadik negyedévében 497 új elektromos személyautót regisztráltak Szlovákiában, ami éves szinten 14%-os csökkenést jelent.

„A Szlovákiában eladott akkumulátoros elektromos autók aránya 2024 harmadik negyedévében elérte a 2,2 százalékot, de a Tesla járműveknek köszönhetően az elektromos autók aránya a piacon 3 százalék”

Hírdetés

– jelentette ki az elemző. A SEVA igazgatóka, Patrik Križanský hangsúlyozta, hogy az elektromos autók piaca kivárásos szakaszban van, elsősorban az új európai járművek értékesítésének csökkenése miatt.

A megoldást a SEVA szerint a megfizethetőbb árú autók kínálatának bővítésében látja. Arra számít, hogy az erre irányuló kormányzati támogatás elősegíti az elektromos autók elterjedését Szlovákiában, ahol az arány jelenleg lényegesen alacsonyabb, mint a a szomszédos országokban. Csehországban és Magyarországon piaci részesedésül meghaladta a 8%-ot.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »