Visszaállítaná a kötelező sorkatonai szolgálatot Szerbiában a hadsereg vezérkara

Visszaállítaná a kötelező sorkatonai szolgálatot Szerbiában a hadsereg vezérkara

A kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítását kezdeményezte csütörtökön a szerb hadsereg vezérkara – olvasható a védelmi minisztérium közleményében, amit az MTI szemlézett.

A vezérkar úgy véli:

A szerb hadsereg védelmi erejének növelése érdekében az aktív és a tartalékos állomány utánpótlására és fiatalítására van szükség, ezt pedig a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésével lehetne a leghatékonyabban elérni.

A vezérkar a kezdeményezést, miszerint a kötelező szolgálatnak négy hónapig kellene tartania, már továbbította is a köztársasági elnöknek, aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka is. Javaslatának megtétele előtt a katonai vezetés felmérte Szerbiának mint katonailag semleges országnak az általános biztonsági helyzetét és azokat a kihívásokat, amelyekkel potenciálisan szembesülhet.

A javaslat nem váratlan, Milos Vucevic védelmi miniszter már korábban a belgrádi Happy Televízióban beszélt arról, hogy kezdeményezni fogják a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetését. A tárcavezető közölte: voltaképpen nem is kellene ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot, mert az soha nem szűnt meg, "csak felfüggesztették", ezért ezt a felfüggesztést kellene visszavonni. Indoklása szerint szükség lenne a katonai állomány feltöltésére, ugyanis már 13 éve nincs kötelező sorkatonaság, ebből következően a tartalékos állomány is hiányos és elöregedett.

Hírdetés

Hozzátette:

Az intézkedés nem egyik pillanatról a másikra történik majd, előtte széles körű társadalmi párbeszédet tartanának róla, és leghamarabb 2025-ben vagy 2026-ban lehetne bevezetni a kötelező, négy hónapig tartó szolgálatot.

Milos Vucevic kiemelte: Szerbia nem készül háborúra vagy bármilyen katonai összetűzésre, de egy ország békéjét és stabilitását biztosítania kell a hadseregnek, és minél erősebb a hadsereg, annál erősebb az ország.

A kötelező sorkatonai szolgálatot 2010-ben függesztették fel Szerbiában.

(Címlapkép: A NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó haderő, a KFOR két katonája a polgármesteri hivatal épülete elé helyezett szerb zászló mögött az észak-koszovói Zvecanban 2023. június 1-jén. MTI/EPA/Georgi Licovszki)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »