Fekete-Győr András füstbombát dob a rendőrökre, alelnöke, Donáth Anna meggyújt egy másikat. A Facebook arctalan népe vért akar látni, öljétek meg a rendőröket, dugjátok vissza Orbánt az anyjába, gyújtsatok fel mindent, szólnak az utasítások. A randalírozók rátámadnak a rendőrökre, sőt a Parlament előtti karácsonyfára is rázúdítják frusztrációjukat. Az ellenzéki sajtó lelkesen gazsulál mindehhez, szítja az indulatokat, tömegnek hazudja a maroknyi provokátort, lelkesít, fenyegetőzik, átkokat szór.
A történteket a már említett Fekete-Győr András summázta roppant beszédesen. Szerinte a törvénytelen, be nem jelentett tüntetésen szabad füstbombát dobálni, hiszen az emberekben akkora a düh, hogy „vannak eszközök, amikkel élni kell”. Kommunista nagyfaterja, a Heves megyei párttitkár szeme csillogna a meghatottságtól: a kisunoka hajszálpontosan ott folytatja, ahol ő abbahagyta. Mindent szabad. Tilos tiltani. Törvénytelen, erkölcstelen, erőszakos eszközökhöz is szabad folyamodni, ha a gyűlölt állam és annak törvényes kormánya a célpont. Senki és semmi nem állhat a proletár internacionalizmus, az osztályok nélküli társadalom útjába.
Mi történik itt?
Semmi különös, csak megérkezett Soros György karácsonyi ajándéka.
Mert nehogy azt gondoljuk, hogy mindez véletlenül történik. Hogy valóban a túlóra körüli politikai vita gerjesztette az adventi patkányforradalmat. Valójában pontos forgatókönyv szerint zajlanak az események. Kezdődött a parlamentben, folytatódik az utcán, de a lényeg, hogy az elmúlt fél évben kiképzett ellenzéki politikusok, zsúrforradalmárok, hülye gyerekek dáridója zajlik. Céljuk utcáról megdönteni a rendszert, mert az már többször bebizonyosodott, hogy országgyűlési választáson nem tudják.
Csakhogy a szervezők néhány apróságról elfeledkeztek.
Az egyik, hogy akik advent idején kint tomboltak az utcán, nem öntudatos polgárok, hanem az örök csőcselék. Velük értelmes politikai programot véghez vinni képtelenség, ők haragosak, frusztráltak, dühösek, éppen ezért a boltok kirakatainak betörése a fő profiljuk. Ugyanarról a sokaságról van szó, akikből hetven évvel ezelőtt a nyilasok és a kommunisták verbuválódtak. Ők azok, akik a polgári társadalomban elégtelenre vizsgáztak, Szamuely és Kun Béla utódai, egy maroknyi szerencsétlen idióta. Ezt az ötszáz embert, akit a külföldi és a hazai sajtó egy része öntudatos tömeggé duzzaszt, a törvényes rend törvényes eszközeivel kell megítélni tetteiért. Felbujtó politikusaikat úgyszintén meg kell büntetni a felfordulásért, amit okoztak. Minden tettnek következményei vannak, és a rend lényege éppen az, hogy bűn nem maradhat büntetlen.
A másik oldalon ott vagyunk mi, több millióan. A békés polgárok, akiknek a száma napról napra gyarapodik, hiszen a felfordulást, a káoszt, az erőszakot a többség nem tűri. A parlamenti és utcai provokátorok, Soros tanítványai nem vetettek számot azzal, hogy ha a valódi Magyarország mozgásba lendül, akkor az ő kis lázadásuknak nagyjából és egészében vége is. Ha mi megjelenünk az utcán, ha mi megmutatjuk magunkat, akkor nincs olyan erő ebben az országban, amely akár csak versenyre is kelhet velünk.
A magyar társadalom gondolkodó része elsőrendű leckét kapott az elmúlt napokban. Láthatjuk, kik és hogyan vezetnék az országot, ha a jelenlegi ellenzéknek lapot osztanának. Ha ezt a csürhét helyzetbe hozzák, akkor embereket fognak meggyilkolni, felgyújtanak mindent, fosztogatnak, rabolnak. Hiszen elhangzott, kimondatott, hogy „vannak eszközök, amikkel élni kell”. Itt már nem jobboldalról és baloldalról, hanem életről és halálról van szó. Ha eljön az idő, ennek megfelelően kell majd választ adnunk a történtekre, úgy, ahogyan szoktuk: méltósággal, nyugalommal, de elpusztíthatatlan erőnket demonstrálva. Vigyázva, hogy még véletlenül se üljünk fel a provokációknak, hiszen a cél éppen az, hogy vércseppeket hazudjanak vértengernek. Valamit azonban mondanunk, válaszolnunk kell, mert még véletlenül az a látszat keletkezik, mintha a hangoskodók volnának többen.
Elvégre ez az ország a hazánk, és semmi más nem történik, mint hogy ismét birtokba vesszük, ami a miénk. Mi képviseljük a rendet, a törvényt, az emberséget és a nemzeti jövőt. Ami pedig őket illeti, hamarosan a helyükre kerülnek, annak rendje és módja szerint, vissza a csatornába, a közéleti pöcegödörbe, ahonnan érkeztek. Demokratikus berendezkedésünk és erkölcsi érzületünk komoly próbája, hogy az anarchista csőcseléket engedjük elburjánzani vagy visszaszorítjuk. A válasz nem kétséges: most mi következünk.
Szentesi Zöldi László – www.demokrata.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
