Visolajský: Ellenőrizni fogjuk, hogy a kormány teljesíti-e a megállapodást

Peter Visolajský, az Orvos Szakszervezeti Szövetség (LOZ) elnöke közölte, ellenőrizni fogják, milyen konkrét lépéseket tesz a kormány, hogy február végéig teljesítse a pénteken aláírt megállapodást. Nagyra értékeli, hogy sikerült kompromisszumot találni Kamil Šaško (Hlas-SD) egészségügyi miniszterrel. Köszönetet mondott annak a 3340 orvosnak is, akik beadták a felmondásukat, mert nekik köszönhetően sikerül megállapodni a nővérek és más egészségügyi dolgozók béréről is. Visolajský ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette ki, miután aláírta a kormánnyal kötött megállapodást.

„Szeretnék köszönetet mondani a pácienseknek is a türelemért, és hogy támogattak, biztattak bennünket”

mondta Visolajský.

A LOZ elnöke kihangsúlyozta, hogy a megállapodás két hónapra szól. Minél hamarabb teljesíti a feltételeket a kormány és a parlament, annál hamarabb rendeződik a helyzet, a végső dátum február 28-a.

„A megállapodáson még tovább kell dolgozni és ellenőrizni a politikusokat” (…) „Ellenőrizni fogjuk őket, nyomást gyakorlunk a rendszerre, hogy jobb legyen az egészségügy”

tette hozzá azzal, hogy a felmondások a minisztériumnak és a kormánynak szóltak, nem a betegeknek.

Hírdetés

„Csak azt akarjuk, hogy a páciensek jobb ellátást kapjanak, és az egészségügy ne a pénzügyi csoportok számára legyen forrás”

Visolajský kiemelte az egészségügyi miniszter hozzáállását és kompromisszumkészségét, és bízik benne, a konkrét tettei mutatják meg, mire képes.

„A következő két hónapban megmutathatja a kormány, hogy kinek az érdekeit képviseli”

tette hozzá.

Kamil Šaško a kormány nevében pénteken aláírta a szociális béke helyreállításáról szóló megállapodást a LOZ-zal. A kormány kötelezte magát a szakszervezet több elvárásának teljesítésére, a vitatott pontokról pedig tovább tárgyalnak. A LOZ-nak garantálnia kell, hogy az orvosok visszavonják a felmondásukat. A kórházi orvosok bérét az eredeti mértékben, a konszolidációs intézkedések előtti terv szerint emelik.

teraz.sk

Nyitókép: SITA/Jana Birošová


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »