A magyar történelem tele van olyan eseményekkel, melyek megtörténtekor szinte mindenki azokról beszélt, mégis a mai kor számára nem, vagy csak felszínesen ismertek. Egy ilyen esemény volt nem sokkal az Árpád-házi királyok kihalása után történt merénylet, mely összekötötte az ország akkori fővárosát, Visegrádot és a barsi vármegye szép városát, Lévát.
Az Árpád-házi királyok kihalása után „előkerült” nem magyar Károly Róbertet sok nemes, többek közt Csák Máté is elutasította, nem ismerte el királynak.
A király egyébként V. László dédunokája volt. László ugyanis lányát, Máriát Anjou Károly későbbi nápolyi királyhoz adta feleségül. Ebből a városból indult az ifjú élete és karrierje. A fiatal királyt háromszor is megkoronázták, mire végül sikerült megszilárdítani a hatalmát. Első megkoronázásakor több „hibát” is vétettek, ugyanis a királyt Székesfehérváron a Szent Koronával az esztergomi püspöknek kell felszentelnie. A koronázás azonban Esztergomban volt, és a Szent Korona sem állt még rendelkezésre. Ebből is érezhető a kor bizonytalansága, illetve az ország két részre osztottsága, hiszen nagyon sokan a cseh trónörököst, Vencelt szerették volna királyként látni, akit Székesfehérváron meg is koronáztak még 1301-ben. (Vencel nagyanyja Árpád-házi Kunigunda, IV. Béla unokája.) A két király közül Károly Róbert került ki győztesen, ugyanis 1303-ban a pápa által kiadott bulla érvénytelenítette Vencel királlyá koronázását. Vencel bosszúból Csehországba vitte a koronázási ékszereket, majd apja halála után a cseh trónt foglalta el. A koronát azonban nem adta vissza Károly Róbertnek, azt a bajor herceg, Ottó kapta meg. Ő viszont nem merte a fejére tenni, a nyeregkápára szíjazva vitte magával. (A legenda szerint le is esett és elveszett, Ottó a kíséretével kénytelen volt visszafordulni, hogy megkeresse.) Székesfehérváron történt megkoronázása után Erdélyben Kán László vajda a koronát elkobozta, a királyt pedig hazazavarta. (Megj.: az ő megkoronázása is érvénytelen volt, mivel a ceremóniát nem az esztergomi érsek végezte.) Mindezek után a trónért folytatott küzdelemben egyedül Károly Róbert maradt. Már „csak” ki kellett egyezni a főurakkal (pl.: Csák Mátéval), amiben Gentilis bíboros, a pápa küldötte is sokat segített. Az ő közbenjárásával másodszor is megkoronázták, immár Budán.
A király uralkodása során több reformot is végrehajtott, az országot gazdaságilag megerősítette a kincsárat megtöltötte. Ebből a megtelt kincstárból gazdálkodott – és ürítette ki – fia, a későbbi uralkodó Nagy Lajos.
***
Az öregúr cséphadarása során a király a karján sebesült meg, Erzsébet királynő elvesztette jobb kezének négy ujját. A királyfiaknak nem történt bajuk, de a két nevelő – Kenezics Gyula fia, Miklós és János nádor fia, Drugeth Miklós – halálos sérülést szenvedett.
Ekkor a királynő „alétekfogója”, bizonyos „Potok megyei Sándor fia János”, Feliciánra hátulról rátámadva leterítette. A többit az ajtón berontó vitézek végezték el.
Felicián fia és szolgálója elmenekült, de sorsukat nem kerülhették el. Rövidesen elfogták őket, majd lovak mögé kötve végeztek velük.
A király nem kegyelmezett a többi testvérnek, rokonnak sem. Záh Klárát, aki a királyi udvarban a királyné udvarhölgye volt, megcsonkították. Levágták nyolc ujját, ajkait és orrát, majd lovon körbehordozták, miközben kiabálnia kellett: „Így jár az, ki szembeszegül a királlyal.”
Testvére Sebe, a lévai várban halt meg, Becsei Imre várnagy (a zselízi katolikus templom építtetőjének, Becsei Vesszős Györgynek az édesapja) a fejét vétette.
Férje, Palásthy Kopaj a börtönben halt meg, testvéreitől elvették birtokaikat, gyerekeiket Rodosz szigetére száműzték.
Később, mikor a király váratlanul Jeruzsálembe indult zarándokútra, valószínűleg miattuk fordult vissza, mert félt a bosszújuktól.
***
De vajon mi késztethette az öreg Feliciánt arra, hogy a királyra és családjára rátámadjon? Sajnos választ a Képes Krónika, vagy más, korabeli írások sem adnak. Két elmélet látott napvilágot, az egyik szerint Felicián és néhány főúr összeesküdött a király ellen.
Tudni érdemes, hogy Felicián Csák Máté híve volt sokáig. Birtokai Nógrád és Gömör megyében voltak. Mikor az ifjú király hatalmának megszilárdításán dolgozott, ezen birtokoktól a nemes urat megfosztotta. Ennek hatására aztán átállt a király oldalára, aki cserébe a hűségéért meghagyta birtokait, sőt, újabbat adományozott és semptei várnaggyá nevezte ki. A királyi udvarba szabad bejárása volt, kisebb lánya, Klára pedig a királyné udvarhölgye lett.
Másik magyarázat az lehet, mely szerint Klára lányát Erzsébet királyné tudtával és segítségével az udvarban tartózkodó Kázmér herceg – a királyné öccse, későbbi lengyel király – megbecstelenítette. A felbőszült apa ezt szerette volna megtorolni. Ez a történet nagyon hasonlít Bánk Bán történetére, de nem lehet tudni, melyik volt először, és melyik hatott a másikra.
Ez volt a magyar történelem egyik leghíresebb merénylete a király ellen, a büntetés pedig éppoly véres lett, mint maga a merénylet. Nem volt elég az, hogy Felicián közvetlen családját megölték, sok távolabbi rokon esett áldozatul a király bosszújának. A megmaradt rokonok nevet változtatva – elhagyva az ősi de genere Zah előtagot – igyekeztek elkerülni a király figyelmét.
***
Ma Léván a várban a vár kútjáról szóló információs tábla említi Sebét, Visegrádon utcát neveztek el Zá(c)h Kláráról, míg a fellegvár alatt, szép kilátás mellett, kereszt őrzi Záh Felicián szomorú emlékét.
Felhasznált irodalom:
(Mácsadi Krisztina/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
