„Az utóbbi idők legkritikusabb témája az oltás: legyen vagy ne legyen, ez itt a kérdés. De miért kérdéses még mindig, amikor a tudományos tények és a közvetlen emberi tapasztalatok egységében egyértelmű, hogy ez az egyetlen reményteli megoldás?” – vetette fel a Magyar Hírlap érdeklődésére Bagdy Emőke szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervizor, a pszichológiatudomány kandidátusa, professor emeritus.
Rámutatott: látjuk, halljuk és tapasztaljuk, hogy a vélekedések hasadása, az igenek és nemek polaritása, az átpolitizáltság miatt a téma bokszzsákként működik. Az egymást befolyásoló vélemények sodrásának áldozati csoportjaiban kialakuló makacs tagadás a mindennapi diskurzusokat is uralja. Fárasztó és bántó monotóniával halljuk, hogy ezért, azért vagy amazért ne történjék meg az oltakozás.
Miért marad fenn ez a kettősség? Többnyire megállunk a válaszadás előtt, és állást foglalunk a tiltakozás képtelensége mellett. „Nem lehet igaz, hogy nem látja, nem tudja, nem érti…”, mondogatjuk gyakran. A pszichológia felől azonban mégis kínálkozik válasz. Amikor valami váratlan dolog történik velünk, megtorpanunk, megdermedünk, sokkolódhatunk is, attól függően, mi az, ami váratlanul lecsapott ránk.
Ilyenkor olyan szorongás indul el a lényünkben testileg, lelkileg egyaránt, amit vészcsengő-szorongásnak nevezünk. Azért csenget, hogy rávegyen: tegyünk valamit. Mivel azonnal aligha reagálhatunk, beindulnak a belső lelki veszélytelenítő, feszültségkezelő mechanizmusaink, ezek sokfélék, de krízisben – amilyen a covidjárvány is – bizonyosan erős akció indul a lélekben. A belső lelki félelem, feszültség feldolgozásának módjai, a fenyegető lelki tartalmakkal való megküzdés kísérletei tehát különböző „veszélytelenítő, elhárító” utakat hoznak mozgásba.
A legősibb elhárítás a tagadás – folytatta a szakember. – A nemet mondásban benne van, hogy az egyén nem akar tudomást venni a tényekről, és „homokba dugja a fejét”, mert ha nem ezt tenné, a halálos rémület uralkodhatna el rajta. „Bekapcsolja” a tagadást, és egyúttal a vírus léte, nem léte körüli vitában is kijelenti, hogy ilyen pedig nincs, nem létezik. A másik bekapcsolható veszélytelenítés, félelemelhárítás a bagatellizálás, a dolog jelentőségének kicsinyítése, végső soron semmibevétele. A tagadás rokona, de működik benne a realitástudat józansága. Van vírus, de „ne túlozzuk el”, „ne fújjuk fel”, és ezt a viszonyulást többnyire magyarázó megerősítés is követi.
A veszélytelenítők példaként hozhatják fel, hogy a statisztikák szerint az influenzajárványok is szednek ennyi áldozatot, nem kell kétségbe esni. Ez a viszonyulás már kételkedővé is teszi az egyént, vajon adassa-e be a vakcinát, vagy várjon még egy kicsit, mert nincs akkora vész.
Gyakori lelki munkamód a tehetetlenség okozta harag, düh, indulat kivetítése: a projekció. Ennek során a magunkban érvénytelenített dühöt kívülről véljük felénk irányulni. Ezt a lépést is magyarázatok kreálása követi, például: „Valakik el akarnak minket pusztítani, szándékosan okoznak életveszélyes állapotot.”
Az a célképzet jelenik meg, hogy fel kell fedezni a károkozó támadó(ka)t, és nekünk kell önvédelmi támadást indítani. Az összeesküvés-elméleteknek ez a lelki rugója – magyarázta Bagdy Emőke.
Hozzáfűzte: ugyancsak gyakori feszültségelhárító történés az elfojtás, amikor tudjuk, de mégsem veszünk tudomást arról, hogy veszély van, úgy élünk, mintha nem létezne, nem volna érvényes ránk nézve. Látjuk-halljuk, hogy másokat pusztít a vírus, de mindez ránk nem vonatkozik. Figyelmen kívül hagyjuk az óvintézkedéseket, nem követjük a szabályokat, mígnem vagy pórul járunk vagy a belsővé áttolt feszültség következtében pszichoszomatikus tüneteink lesznek.
A mi kultúránk bölcseleti orientációja nyomán jellegzetes és magas szintű veszélycsökkentő lelki lépés az intellektualizáció. A megmagyarázhatatlan történések feszültsége olyan elméletek és magyarázatok létrehozását generálja, amelyek elgondolkodtató, morálisan is jelentős üzeneteket tudnak közvetíteni mások felé.
Az ember fizikai, természeti környezetét a konzumkultúra felelőtlenül pusztítja. Ugyanez a pusztítás a lelki, morális „környezetszennyezés” is, a gondozatlan fizikai, földrajzi, természeti, társadalmi folyamatok kaotikus mozgása az ember külső és belső természeti rendjét megzavarva utat nyit az életet károsító folyamatoknak. Megérdemeljük, most aztán orvosolhatjuk, ha tudjuk – jegyezte meg a professzor. Szerinte adódik a kérdés: hogyan lehet képtelen és valótlan hiedelmeket értelmes emberi elmével elhinni, követni, ragaszkodó módon állítani, mint egy téves eszmét. Az egyik ok az, hogy ha nem lennénk képesek ilyen lelki manőverekre, akkor belepusztulnánk a feszültségbe, hiszen nem lehet éjjel-nappal folyvást szorongani.
A lelki elhárító kísérletek nyomán születő „elgondolásokat” azután közöljük is másokkal, szeretteinkkel, barátainkkal, tágabb környezetünkkel a közösségi médiában. Ettől kezdve már a szociálpszichológia mozgástörvényei lépnek érvénybe. Ilyen a normakövetés lelki kényszere. Ha két, három vagy több ember ugyanazt állítja, a kísérleti bizonyítékok szerint hajlamosak vagyunk idomulni, és akkor is azt mondani – olykor szajkózni –, amit a többi, számunkra fontos ember állít, ha titkon magunkban nem is éppen úgy gondoljuk. Azt tesszük, amit a többség, hogy az odatartozás lelki szükséglete kielégüljön. Normakövető és a valahová tartozást igénylő emberi lények vagyunk – hangsúlyozta a pszichoterapeuta.
Megjegyezte: nagy vereség belátni, hogy a csoportnyomás, a többségi akarat, a nyájba tartozás képes meggyengíteni a mi „királyi” autonómiánkat. Ez ellen csak az önismeret és a szilárd identitás, a saját hitrendszer ereje védhet meg bennünket, ami jelen korunkban sajnos nincs előkelő helyen a szocializációs követelmények listáján. Így aztán az a képtelenség is előállhat, hogy magas intellektussal is eljuthatunk olyan gondolatok, vélekedések saját meggyőződésként állításához, amelyek a tudományos törvényeknek, tényeknek homlokegyenest ellentmondanak. Ilyen irrealitás annak szilárd állítása, hogy a nemzetek közti különbségek a vakcinagyártásban is minőségi különbségeket okozhatnak, vagyis a tudomány törvényei – gyártási és ellenőrzési szabályok, követelmények – „bújjanak” el a nemzeti eredetből következő különbségek mögé, azaz megbízhatatlanok.
A tudomány lefokozása ilyenkor fel sem tűnik azoknak, akik ezt az utat járják – állapította meg Bagdy Emőke. – Ebből öntörvényűségi állásfoglalások következhetnek, például konszenzusos alapon meghatározzuk, kinek hiszünk a vakcina veszélytelenségére nézve, ki és mi állíthatja hitelesen, hogy egyik-másik vakcina jó. Nem a tudományé az első és utolsó szó, hanem a kijelölt autentikusságé. Nem az objektív minőség, hanem a szubjektív viszonyulás mondhat ítéletet a tudományos mércét mellőzve a jó és a rossz eldöntésében. Mindezen pszichikai és szociálpszichológiai – bizalomromboló – történések maguk is a bizalmi válság jelei. Világszerte éppúgy megjelenhetnek az életveszélyes fenyegetettség szociális helyzeteiben, amiképpen ezt mi magunk is megéljük.
Teremtsük meg a biztos bázist, a biztonság helyét – például a családon belül –, és keressük a személyes élet értelmét – javasolja Bagdy Emőke. – Ez a hit megtart bennünket a végveszélyben is. Az életveszélyből szabadulók túlélésre tanító üzenete, hogy cselekedjünk, ne adjuk fel, csak egy fontos van, és ez maga a túlélés, az élet. Küzdjünk, és ne maradjunk egyedül, legyen, akiért vagy amiért érdemes élnünk. Ha ezt komolyan vennénk, már rég nem volnának vakcinatagadók, szabályszegők, oltásellenesek, csak életpárti, életigenlő megküzdők.
(Magyar Hírlap)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
