Vírusként terjed a könyvautomata Magyarországon

Vírusként terjed a könyvautomata Magyarországon

Budapest után Szegedre, Debrecenbe és Pécsre tört be az elsőre talán hihetetlennek tűnt hóbort.

Három nagyváros, Szeged, Pécs és Debrecen ringbe szállt a „könyvautomatás” Poket projektben, a Szegedma.hu pedig megírta, a dél-alföldi város bizonyított is. A sikeres gyűjtéshez 30 nap alatt 2 millió forintot kellett elérni.

Szeged már szinte a kampány elején elérhetővé tette a próbaautomatát, a beszámoló szerint pedig nagyon jól működött is, többször újra kellett tölteni.

Hírdetés

A kétmilliós határt több mint 600 adományozó segítségével sikerült elérni. A szegedi automatát október 21-én helyezték működésbe.

Debrecen is nagyon „kapaszkodik”, a pécsihez hasonlóan – mint arról a Cívishír.hu ír – már csak arra vár az automata, hogy megkapja a területfoglalási engedélyt.

Az automaták tulajdonképpen kólagépek, és Budapest után törtek be a vidéki „piacra” a Sztalker Csoport vezetői, akik először metróaluljárókba tettek ki gépeket, teljesen önerőből.

A könyveket előállítási áron lehet megvenni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »