A fővárosi Fidesz-frakció azért indítványozta a rendkívüli közgyűlés összehívását, hogy megvitassák az állam és a főváros között létrejött parkolási egyezséget, illetve meghallgassák a kerületi polgármesterek véleményét is.
A Fidesz kezdeményezésére pénteken rendkívül ülést tartott a Fővárosi Közgyűlés. A vita alapját a kormány-főváros megállapodás szolgáltatja, amelynek részeként a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe utalják a budapesti parkolásüzemeltetést – írja az Index.
Az intézkedés elvonja a bevételt a parkolóhelyeket eddig üzemeltető kerületektől, viszont az ígéret szerint a befolyó pénzből létrehoznak egy közös budapesti útalapot, amiből a kerületi tulajdonú utakat is javítják majd.
A Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése – amelyen Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester egy üveg Unicumot adott a főpolgármesternek, hogy elviselje a megállapodást – végül hamar véget ért: a napirendet csak a Fidesz támogatta, Baranyi Krisztina és Döme Zsuzsanna tartózkodott, viszont a többség leszavazta.
Tisza-reakció
Közleményében a Tisza-frakció a közgyűlés után azt írta: „a Fidesz nagy politikai előadásra készült, de a saját előterjesztése alatt összerogyott a rosszul ácsolt színpad. Rendkívüli közgyűlés, nagy politikai felhajtás, látványosnak szánt fellépés. A Fidesz–KDNP képviselői színpadot ácsoltak az új fővárosi együttműködés körüli vitához, csakhogy egy alapvető dolgot elmulasztottak: gondoskodni arról, hogy a benyújtott előterjesztésük jogilag is megálljon a lábán. A díszlet már az előadás előtt rájuk dőlt. Az általuk benyújtott javaslat legfontosabb pontja ellentétes volt a hatályos törvényi rendelkezésekkel.”
Kitértek arra is, hogy a Tisza álláspontja szerint „Budapest és Magyarország Kormánya között hosszú idő után érdemi együttműködés kezdődött. Az FKT-megállapodások lehetőséget teremtenek a főváros pénzügyi helyzetének rendezésére, a közösségi közlekedés megerősítésére és a régóta szükséges fejlesztések előkészítésére.” A frakció így nem támogatta a Fidesz előterjesztésének napirendre vételét, ám az FKT működésével kapcsolatos kérdések tárgyalása előtt továbbra is nyitva áll a lehetőség, amennyiben az előterjesztők jogszerű és végrehajtható javaslattal állnak elő – írták.
Fidesz-reakció
Szepesfalvy Anna az ülés után „Ki elől bujkálnak?” felütéssel tett közzé egy videót. A Fidesz frakcióvezetője kifejtette: „Sikertelen Fővárosi Közgyűlésen vagyunk túl, ugyanis nem vették napirendre azt a javaslatunkat, amivel azt céloztuk, hogy egyrészt hallgassuk meg a fővárosi polgármestereket, akiknek a fejük fölött döntöttek úgy, hogy elvonnak bevételeket. Nem a polgármesterektől vonták el, hanem tőletek, akik ezekben a kerületekben laktok. A polgármesterek elmondhatták volna, hogy mire fordítják ezeket a bevételeket.”
Úgy fogalmazott: Hamisan azt a látszatot kelti a főpolgármester és a Tisza-frakció, hogy mi ellenezzük a fejlődést, az egységes parkolási rendszer kialakítását, holott pontosan tudja, nem ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a bevételeken hogyan osztozkodnak utána. Hozzátette, a Fidesz nem kívánja ennyiben hagyni a dolgot, a következő közgyűlésen folytatják, és nem fogadják el kibúvóként, hogy Karácsony Gergely majd zárt körűen egyeztet a polgármesterekkel.
Podmaniczky Mozgalom-reakció
Gál József, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője Facebook-posztban értékelte az ülést. Azt írta: „Ma a Fidesz kezdeményezésére rendkívüli Közgyűlésre került sor, miután képviselőik puszta trollkodásból olyan javaslatot nyújtottak be, ami keresztbe tett volna a budapesti önkormányzatiságnak és a fővárosi fejlesztéseknek is. A Fidesz előterjesztése nem más volt, mint a korábbi kormány politikájának folytatása más eszközökkel. Nemrégen még Orbán Viktor kormánya akadályozta Budapestieket, most a Közgyűlésben ülő fideszesek gáncsolták volna az olyan fejlesztéseket, mint a rákosrendezői új városrész, a Duna-part rendbetétele, a Diákváros vagy a fővárosi és elővárosi közösségi közlekedés forrásbevonása, fejlesztése és integrációja.”
A frakcióvezető úgy látja, a Fidesz azt kívánta elérni, hogy a Fidesz nem képes vagy nem akarja megérteni, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa abban hozott változást, ami az elmúlt években lehetetlenné vált: létrejött egy egyeztető fórum a Főváros és a kormány között.
„Az FKT előterjesztései javaslatok, amelyek csak akkor tudnak megvalósulni, ha minden szereplő, ideértve az Országgyűlést és a Fővárosi Közgyűlést is elvégzi a maga feladatát. A Fidesz ezt próbálta keresztülhúzni, de Budapest fejlesztésében a feladatmegosztás az, hogy az FKT javasol, a Közgyűlés pedig dönt, jóváhagy és ellenőriz. Ez pedig több mint valami homályos és kidolgozatlan előzetes engedélykiadás, amit a Fidesz akart. A most leszavazott trollkodásban az az igazán rossz, hogy azt is nehéz eldönteni, hogy a Fidesz Budapest-ellenes rosszindulatból, vagy csak sima értetlenségből terjesztette be javaslatát. Mindenesetre a Podmaniczky Mozgalom ezek után is a városfejlesztést tartja szem előtt, és készül azokra a feladatokra, amelyek eldöntése és végrehajtása a Fővárosi Közgyűlés nélkül továbbra sem lesz lehetséges” – fogalmazott Gál József.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


