Virológus: veszélyes teret hagyni a koronavírusnak

Virológus: veszélyes teret hagyni a koronavírusnak

A nyári meleg nem pusztítja ki a koronavírust, ettől viszont csak a „józan ész keretei között” kell maszkot viselni Kemenesi Gábor virológus szerint. Az őszi koronavírusos járványtetőzések eddig erőteljesebbek voltak – mondta az InfoRádióban.

Az új típusú koronavírus jelentette veszély még nem szűnt meg, a már jól ismert távolságtartási szabályokkal, a maszkviseléssel, gyakori kézmosással és az egészségügyi hatóságok folyamatos éberségével azonban elkerülhető lehet, hogy berobbanjon a járvány – vélekedett az InfoRádióban Kemenesi Gábor virológus.

A Pécsi Tudományegyetem adjunktusa úgy látja: nyilvánvaló veszély, hogy „a vírusnak teret hagyunk az emberek mozgásával, kontaktusaival”, ahogy az is nyilvánvaló, hogy az élet, a gazdaság nem állhat le, az ugyanis még az egészségügyinél is nagyobb kárt okozna.

„Meg kell találni az egyensúlyt,

egy kis szigorítás, egy kis enyhítés,

ez a következő időszak jellemző mechanizmusa” – fogalmazott Kemenesi Gábor.

Szerinte attól függ a helyzet eldurvulásának mértéke, hogy „az egészségügyi szakhatóságok mennyire vannak résen” és az emberek mennyire tudatosak.

Ismert, a WHO veszélyhelyzeti programvezetője, Michael Ryan a közelmúltban egy genfi sajtótájékoztatón figyelmeztetett, hogy maga a WHO sem tudja, mikor következhet be egy második hullám, és akár egy újabb, közvetlen tetőzésre is számítani lehet. Hogy ezekben a hullámokban mennyire látnak tisztán a virológusok, arról Kemenesi Gábor azt mondta,

Hírdetés

az összes eddigi koronavírus szezonalitást mutat, rossz hír viszont, hogy az őszi csúcsok korábban markánsabbak voltak.

Vagyis: lesz második hullám, a kérdés csak az, mennyire vagyunk felkészülve rá,

  • időben kell észrevenni,
  • távolságot kell tartani,
  • figyelemmel kell lenni a személyes higiéniára.
  • Vége lassan a karanténnak, találkoznak a családok, de ez a virológus szerint sem jelenti azt, hogy nincs itt a vírus, csak takaréklángon ég.

    „Hordjuk a maszkot, amikor csak tehetjük, a józan ész keretei között”

    – foglalja össze az aranyszabályt a szakember, vagyis nem kell benne megfulladni a nyári hőségben, de amikor csak lehet, legyen rajtunk.

    A nyár melegében bízni önmagában butaság, bár igaznak tartja, hogy a meleg miatti kiszáradás rosszul hat a koronavírusra, de a vakcina lesz az, ami „visszaadja a kormányt az emberiség kezébe”, a védtelen emberek ettől lesznek védettek.

    Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »