Virágvasárnap külhoni egyházmegyéinkben

Virágvasárnap külhoni egyházmegyéinkben

Április 10-én, virágvasárnap Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezett az Egyház. Az alábbiakban a határokon túli püspöki székhelyek virágvasárnapi liturgiáiról olvashatnak összefoglalót.

Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye

Virágvasárnap Kovács Gergely érsek mutatta be az ünnepi szentmisét Jakubinyi György nyugalmazott érsekkel, illetve a nagy- és kisszeminárium elöljáróival együtt Gyulafehérváron, a Szent Mihály-székesegyházban.

A szentmise elején a főpásztor megáldotta a barkaágakat, majd Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére a kisszeminárium diákjai barkaágakat és ruhákat terítettek a földre, így vonulva be a székesegyházba, ahol a passió eléneklésével folytatódott a szertartás.

A passió után a gyulafehérvári érsek homíliájában emlékeztetett, Jézus jeruzsálemi bevonulása, bár alázatosan történt, egy szamár hátán, a tömeg mégis királyként éltette: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön!” Ennek ellenére a tömeg, amely ott hozsannázik, nagypénteken kiáltani fogja: „Keresztre vele!” Mi elmondhatjuk, hogy nagypénteken is ott leszünk vele a kereszt tövében?

„Hitünk nem olcsó rajongás, nem külső hozsannázás” – hangsúlyozta a főpásztor. Reflektált arra, hogy az ünnepek küszöbén állva teendőinkről listákat készítünk arról, hogy mit kell elvégeznünk. „De van-e lelki listánk?” Hogyan fogok az ünnepi napok alatt bejönni a székesegyházba? Készülök-e rá bensőleg? Legfőképpen pedig: hogyan akarok innen elmenni? „Mert lehet rajongani Jézusért, lehet csodálni őt, de a kérdés az, hogy engedem-e, hogy megváltoztassa az életemet?” – tette fel a kérdéseket homíliája végén Kovács Gergely.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Romkat.ro/SIS

*

Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Április 10-én, virágvasárnap délelőtt Böcskei László megyéspüspök Nagyváradon, a püspöki palota előtt áldotta és szentelte meg a barkákat, majd ünnepi szentmisét mutatott be a székesegyházban.

A szentmisében a főpásztor örömét fejezte ki, hogy két év kihagyás után ismét korlátozások nélkül ünnepelhetnek.

„A keresztény ünnep nem csak az emlékezésről szól, hiszen ez olyan életbe vágó esemény, amely elől nem zárhatja el magát a ma keresztény embere sem” – mondta Böcskei László püspök, hangsúlyozva: „A Jézust körülvevő tömegben kell megtalálni a helyünket, hogy az őszinte önvizsgálat során mindenki felismerhesse, mit tesz ma az ember Jézus követésének az útján, hogyan tudja felvállalni a Golgota felé tartó Messiás követését.” Majd hozzátette, hogy csak egy ilyen állásfoglalás vezethet el majd húsvét felismeréséhez. „Csak így tapasztalhatjuk meg húsvét megújító erejét.”

Hírdetés

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

*

Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

A szatmári egyházmegye Urunk mennybemenetele székesegyházában Schönberger Jenő megyéspüspök mutatott be virágvasárnap szentmisét, melynek keretében megszentelte a székesegyház bejáratához készített barkaágakat.

A jeruzsálemi bevonulást elbeszélő evangéliumi szakasz után a főpásztor emlékeztette a jelenlévőket, hogy a hagyomány szerint őseink a kereszt mögé tették a megszentelt barkaágakat, emlékezve ezzel is Isten hatalmas szeretetére. „Isten szeretete erős, megbízható. Isten szeretete mindent elvisel. Elviseli, hogy a Fiát először éljenezik, majd keresztre feszítik. Elviseli, hogy a tanítványok a néppel együtt ujjonganak a Jeruzsálembe vezető úton, majd elhagyják, megtagadják, már nem is ismerik őt. Isten szeretete erős” – fogalmazott Schönberger Jenő püspök, emlékeztetve, hogy a jeruzsálemi bevonulást követően néhány nap múlva megkezdődött Krisztus kínszenvedése.

A bevonulási körmenet és a székesegyház énekkara által énekelt passió emlékeztetheti a ma élő embert, hogy miközben sokszor örvendezve köszöntik Jézust, valójában hányszor árulják el őt és viszik bűneikkel a keresztre – mondta a szatmári megyéspüspök. Ugyanakkor kiemelte, hogy Jézus a kereszten haldokolva „az élet Szavát adja”, s nemcsak gyilkosainak, hanem mindannyiunknak: „Atyám, bocsáss meg nekik!” (vö. Lk 23,34). Ugyanúgy a virágvasárnap megszentelt zöld ág, barka is emlékeztethet arra is, hogy a keresztények számára is mindig van megbocsátás az Atyánál.

A részletesebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

*

Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Pál József Csaba temesvári megyéspüspök virágvasárnap a temesvár-belvárosi Szent Katalin-templomban celebrált szentmisét román nyelven. Koncelebrált Dirschl Johann általános helynök, helyi plébános; Bakó László püspöki titkár; Hiticaș Macedon, jelenleg Rómában tanuló lelkipásztor és Hajdú József nyugalmazott plébános. A szentmise zenei szolgálatát Bajkai-Fábián Róbert székesegyházi orgonista látta el.

„A nagyböjt eleje óta szívünket bűnbánattal és jócselekedetekkel már előkészítettük. Most azért gyűltünk össze, hogy az egész Egyházzal lélekben előre átéljük Urunk húsvéti misztériumát, vagyis szenvedését és feltámadását. Ő ugyanis ezt a misztériumot akarta beteljesíteni, amikor fölment városába, Jeruzsálembe. Szívünk élő hitével és odaadásával emlékezünk meg erről az üdvösségszerző bevonulásról. Lépjünk mi is az Úr nyomába, hogy amint kegyelméből társai vagyunk a kereszthordozásban, ugyanúgy feltámadásának és örök életének is részesei lehessünk” – mondta a barkaszentelés szertartása keretében Pál József Csaba megyéspüspök.

Szentbeszédében a főpásztor két cselekedetet emelt ki: a hívek figyelmét Jézus hűségére hívta fel, amely mindenkit arra ösztönöz, hogy maradjon hűséges keresztényi küldetéséhez, függetlenül attól, hogyan viselkednek a környezetükben élők. Másrészt feltette a kérdést: amikor a tömeg Jézus keresztre feszítését követelte, hol voltak a tanítványai, akik résztvevői voltak a tanításának, a csodatételeinek? „Az ő hangjukat nem halljuk. Talán mert a tömeg mást kiáltozott. Mi, mai keresztények, vajon nem vagyunk-e hasonló helyzetben? A világ mást kiáltoz. Hol van a mi hangunk, milyenek a szavaink, a magatartásunk? Sokszor a mi hangunk sem hallatszik elég erősen, a mi keresztényi magatartásunk sem látszik kellően” – hívott önvizsgálatra a temesvári megyéspüspök.

A bővebb beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: temesvári egyházmegye

Kiemelt fotó: nagyváradi egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »