Virágcsokorral és tapssal fogadták a hívei a nagyváradi doktornőt

Virágcsokorral és tapssal fogadták a hívei a nagyváradi doktornőt

Nagy médiaérdeklődés mellet 13.25-kor érkezett a nagyváradi orvosi kamara épülete elé Flavia Grosan tüdőgyógyász doktornő, akit etikai vizsgálat kapcsán hallgattak meg Nagyváradon. A hívei tapssal, virágcsokorral fogadták az orvost, többen hangosan biztatták a doktornőt: „Ne hagyja magát, vele vannak, ne adja fel!”

Flavia Groşan azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy nyilvánosan kritizálta azt az orvosi protokollt, ami alapján gyógyítják a betegeket. Állítása szerint ugyanis, a Covid 19 tüdőgyulladást pont úgy kell kezelni mint egy atipikus tüdőgyulladást, aminek gyógyításához rég bevált és olcsó gyógyszereket használ, illetve azt mondta, hogy több mint 1000 embert meggyógyított ezzel a módszerrel, míg a kórházakban rengetegen meghalnak.

Hírdetés

Amikor a doktornő a meghallgatás után 14.20-kor kilépett az épületből, már mintegy kétszázan vártak rá a nevét skandálva és tapsolva. Távozása előtt a doktornő csak annyit válaszolt az újságírók kérdéseire, hogy: „Elegáns megbeszélés volt.”

Flavia Groşan mellett egyre nagyobb állampolgári kiállás kezd körvonalazódni, már 110 ezren csatlakoztak ahhoz a Facebook csoporthoz, ahol a hívei szervezkednek. ma egy petíciót is indítottak a hívei, azt pár óra alatt tízezren írták alá.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »