Ma már semmi akadálya VIP-utasnak lenni repülőtéren. Csak pénz kérdése. Ill. egyes hosszabb repülőjáratokon az elsőosztályú jegyhez automatikusan jár a VIP-státusz.
A VIP-státusz előnye: az egész jegy- és csomagintézést személyzet csinálja, nem kell sorbaállni, mindenki előtt be lehet szállni a repülőgépbe, a VIP-teremben pedig van jellemzően mindenképpen ingyenes ital, sokszor étel is.
A Kádár-rendszerben is volt Ferihegyen VIP-terem, de akkor a használata nem volt megvehető, ott csak a bizonyos rang feletti utazó emberek mehettek át. Ha jól emlékszem, csak miniszterhelyettestől felfelé és az ennek megfelelő párttisztség (KB osztályvezető-helyettes) szinttől járt ez. Állandó kiküldöttek esetében kizárólag a nagyköveteknek járt ez, az nagyjából miniszterhelyettesi szintnek számított.
Persze ha VIP-jogosult személy delegációval utazott, akkor a delegáció tagjai is a VIP-termen keresztül utaztak.
E körön kívül egyedi alapon járhatott a VIP-utas státusz.
Mivel szüleim nem voltak a jogosult csoport tagjai, mi mindig a normál módon utaztunk, Ferihegy akkor egyetlen terminálján keresztül. Az akkor – a 80-as évek elején – már egy erősen lerobbant buszpályaudvarra emlékeztetett, tömeg volt, szűk folyosók, kevés jegy- és csomagellenőrző pont, mindig hosszasan kellett várakozni. (Csak 1985-ben kezdődött el a teljes felújítás, amikor megnyílt a kettes számú terminál Vecsés határában.)
Az egyetlen VIP-élményen 1981 augusztusi.
Az akkori szokások szerint a fontos külföldi főemberek köszöntése a nagyköveteken keresztül zajlott, a protokollajándékokat pedig a normál diplomáciai futárok vitték. A diplomáciai futárok maguk is diplomata sztátuszúak voltak, így mentesültek minden biztonsági előírás alól, ennek persze sok jelentősége nem volt, hiszen az ajándékok nem sértettek semmilyen biztonsági előírást, de mégis rangot adott, hogy ezek nem vizsgálhatók át biztonsági okokra hivatkozva se.
A konkrét esetben azonban éppen nem volt diplomáciai futár, mert júliusban-augusztusban holtszezon van e téren. Ilyenkor a megszokott megoldás, ha mégis küldeni kell valamit: megnézni van-e éppen oda utazó hivatalos kiküldött, aztén neki adni egyszeri futár megbízást.
A lényeg: apám ideiglenes futár lett. Éppen ő ment Havannába, s ő vitte Kádár elvtárs ajándékát Fidel Castrónak, utóbbi születésnapjára (augusztus 13.). Én meg vele utaztam. Kádár elvtárs ajándéka egyébként egy népművészeti motívumokkal díszitett bortartó bőrtáska volt, 2 üveg kiemelt minőségű tokaji borral, mellette írógéppel egy spanyol nyelvű egymondatos születésnapi köszöntés, alatta Kádár sajátkezű aláírása.
Az egész esemény rendkívül mókás volt. Először is szirénázó belügyes kocsi hozta az ajándékot a repülőtérre, olyan titkossággal mintha legalább atomrakétákat indító táskáról lenne szó. Aztán azt valami civilruhás belügyes átadta egy egyenruhásnak, majd az nekünk.
A kor jellemzője, hogy már mennyire keveredtek a hivatalos megszólítások. A komor hivatalos személyek, akik a táskát hozták a Pártközpontból még „elvtársnak” szólították apámat, de a bent intézkedő ember – szintén állambiztonságis, de nyilván alacsonyabbrangú – már „úrnak”.
Az intézkedő ember a normál üzleti osztályű repülőjegyeinket első osztályúra cserélte – akkor még volt ilyen a Maléven, később megszűnt -, aminek a fő előnye, hogy kicsit nagyobb a hely, kényelmesebbek az ülések emiatt.
De ez csak Madridig tartott. A Párközpont nyilván úgy ítélte meg, nem kell teljes útra első osztály és VIP, így a Madrid-Havanna járaton már VIP-mentesek és normál üzleti osztályú utasok voltunk.
Kicsit kényelmetlen volt. Az ugyanis szigorúan ki volt adva: az ajándék nem adható fel külön csomagként, azaz apám köteles kézicsomagként vinni magával teljes utazása alatt.
Gondolom, máig ott van a bőrtáska valamelyik kubai múzeumban. A kubai vezérnek adott ajándékok jellemzően aztán szét lettek osztva különböző kubai múzeumoknak. A bort meg biztosan megihatta valaki a munkatársai közül, ő maga csak viszkit és rumot ivott.
Közismert: Fidel a Macallan márkájú skót viszkit szerette és a Havana Club Máximo kubai rumot. Ez utóbbi ugyanaz, mint a Bacardí Superior, de a Bacardí-család beperelte a kubai államot a 70-es években jogsértés, névbitorlás miatt, így a havannai Bacardí-gyár termékei azóta a „Havana Club” nevet viselik, s csak a Bacardí-család új, a kubai forradalom után csinált, puertoricói gyárának termékei viselhetik a „Bacardí” nevet (én nem vagyok rumszakértő, de aki ért hozzá, az szerint egyébként egymástól nem lehet megkülönböztetni a két gyár termékeit, azonos a recept).
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
