A német páncélos fegyvernem által 1941 őszéig elért sikerek sokkal inkább a csapatok kiképzettségének, a harcjárművekbe szerelt híradóeszközök útján megvalósult céltudatos vezetésnek és a gyakorlatban nagyrészt bevált szervezeti formáknak voltak köszönhetőek.
A német harckocsik tűzereje vagy technikai színvonala ebben az időszakban még igen sok kívánnivalót hagytak maguk után.
Az 1939. szeptember 1-én megindult lengyel hadjáratban résztvevő 2 978 darab német harckocsinak csupán 9,2 százaléka volt az akkor korszerűnek tekinthető 15,4 tonna tömegű, 37 mm-es L/45 kaliberhosszúságú harckocsiágyúval felszerelt Pz.III és a 17,7 tonna tömegű, 75 mm-es L/24 kaliberhosszúságú harckocsiágyúval rendelkező Pz.IV típusjelű közepes harckocsi (69 Pz.III, illetve 205 darab Pz.IV, összesen 274 darab ilyen harcjármű). A fennmaradó mennyiséget a csak 2 darab 7,92 mm-es géppuskával felszerelt Pz.I, a 20 mm-es harckocsiágyúval gyártott Pz.II, illetve a cseh hadiipar által előállított Pz.35(t) és Pz.38(t) típusú harcjárművek tették ki, melyeket 37 mm-es főfegyverzettel láttak el. A lengyel hadjárat tapasztalatai alapján a Pz.I teljességgel alkalmatlannak bizonyult harckocsik számára kijelölt feladatok megoldására, és a Pz.II is csak felderítésre volt igazán alkalmas.
Ennek ellenére – mivel elegendő közepes harckocsi még nem állt rendelkezésre – a nyugati hadjárat kezdetén bevetett 2 597 darab német harckocsi 56,9 százaléka, 1 478 darab harcjármű 20 mm-es, vagy ennél kisebb (7,92 mm-es) űrméretű főfegyverzettel vett részt a harccselekményekben. A Szovjetunió ellen 1941. június 22-én meginduló német haderő 3 582 darab bevethető harckocsija közül is még 32,2 százalék (1 156 darab Pz.I és Pz.II) tartozott ebbe a kategóriába.
A német harcászati felfogásból eredően a páncéloshadosztályokban összefogott harckocsik elsődleges célja az ellenséges csoportosítások mélységébe történő gyors behatolás, majd ezek bekerítése volt. A németek páncélosaik fegyverzeti és járműtechnikai jellemzőit ennek tükrében tökéletesítették, s mivel harckocsik közötti jelentősebb találkozóütközetekkel, illetve mélyebben tagolt páncélelhárító védelemmel nem igen számoltak, kimondottan nehéz harckocsi-típus szükségességét a német hadvezetés eleinte nem érezte. E mellett bízott „repülő tüzérség” gyanánt alkalmazott zuhanóbombázói páncélosok elleni támadásainak eredményességében is.
Hasonlóképpen nem helyeztek kezdetben – tapasztalat hiányában – kellő hangsúlyt a páncéloshadosztályok által bekerített ellenséges kötelékek felszámolásában résztvevő gyaloghadosztályok páncélosok általi támogatására sem, így azok tevékenysége lelassult és veszteségeik is növekedtek. A későbbiekben oly gyakori rohamlöveg-támogatás egyenlőre nem lehetett általános, tekintve, hogy még 1941 júniusában is a meglévő 433 rohamlövegből csupán 250 darab harcjárműállt bevetésre készen.
A Szovjetunió elleni hadműveletek során tapasztaltak aztán gyökeresen megváltoztatták a német páncéloshadviselés alapvonásait.
A csapatok először 1941. június 24-én az arcvonal déli szakaszán, Rovno-nál találkoztak a később legendássá vált T-34 típusú, akkor még 76,2 mm-es löveggel szerelt közepes harckocsival, melynek az idő tájt szinte minden harcászati és járműtechnikai tulajdonsága felülmúlta a német harckocsik hasonló adatait. Kezdetben csupán kísérleti mintadarabnak tartották, de amikor a típus július 3-án a szovjet 1. gépesített lövészhadosztály keretében nagyobb darabszámban is bevetésre került, a németek meglepettsége tökéletes volt.
Szintén kellemetlen újdonságként élték meg a német egységek a június végén harci körülmények között megismert KV (Kliment Vorosilov)-I és KV-II típusú nehézharckocsikat is, amelyekkel német oldalról – dacára az 1937 óta folyó fejlesztési munkálatoknak – hasonló nehézharckocsi-típust nem tudtak szembeállítani. A német csapatok csupán alaposabb kiképzésüknek és parancsnokaik kifinomultabb vezetési módszereinek, tábori és légvédelmi tüzérségük (köztük a 88 mm-es légvédelmi lövegeik) közvetlen irányzású tüzének, valamint a Luftwaffe repülőgépeinek köszönhetően tudtak úrrá lenni az új típusú szovjet harckocsik minőségi fölényén. Ráadásul éppen maguk a szovjetek korlátozták harckocsijaik hatékonyságát a harckocsizó-alakulatok elhibázott szervezeti felépítésével.
A szovjet kihívásra adott német válasz a 88 mm-es löveggel felszerelt, 25-100 mm-es páncélzattal ellátott Pz.VI Tiger (Tigris) E formájában 1942. szeptember 16-án Leningrádtól délkeletre gördült első ízben a szovjet állások felé. Bár az itt bevetett négy járműből három a szovjet találatoktól harcképtelenné vált és vontatásra szorult, a típus az elsietett harcbavetés miatt jelentkező műszaki problémák zömének kiküszöbölése után kiváló nehézharckocsivá vált. A hatalmas tömegből adódó nagy fajlagos talajnyomás és magas üzemanyag-fogyasztás alkalmazhatóságát azonban térben és időben egyaránt korlátozta. Ennek ellenére – kiegészülve az 1943 nyarán bevethetőállapotba került Pz.V Panther (Párduc) harckocsival (75 mm-es löveg, 30-110 mm-es páncélzat) – jelentős támogatást adhatott a német csapatoknak.
A Tiger E azonban nem volt „életbiztosítás” sem a kezelőszemélyzetnek, sem a kísérő gyalogságnak. Ahogy a német páncéloscsapatok főszemlélőjének 1943. október 20-i állásfoglalásából kiderül: „…a felfogás, miszerint a Tiger sebezhetetlen, hibás. A Pz. Kpfwg. VI Tiger páncélzatát az orosz 7,62 cm-es ágyú hosszabb csövű változata kedvező becsapódási szög alatt szemből 500 méterről, oldalról és hátulról 1.500 méterről is átütheti”. A gyalogság számára megjegyzi továbbá: „A Tigerek az ellenség megfigyelői előtt nem maradhatnak rejtve. A tapasztalatok szerint magukra vonják minden fegyver tömegtüzét, de különösen a tüzérségét. Az a gyalogság, amelyik fürtökben kapaszkodik a Tigerekre, elveszett”.
A német hadvezetés a Tigereket önálló alakulatokban – nehézpáncélos-osztályokban (schwere Panzerabteilungen, német rövidítéssel s. Pz. Abt.) – kívánta alkalmazni. Ezek a zászlóalj méretű alakulatok csak a legritkább esetben kerültek szervezetszerűen egy hadosztály keretébe. Általában hadsereg- illetve hadtestközvetlen elemként kerültek megerősítésként valamelyik seregtest átmeneti alárendeltségébe. A német katonai vezetés – és maga Adolf Hitler is – ily módon látta biztosítva a Tigerek harcászati és műszaki tulajdonságainak legoptimálisabb kihasználását, a páncéloscsapatok (Panzertruppe) keretében történőújabb elitegységek felállításától pedig német részről jelentős propagandahatást vártak.
Ennél fogva igyekeztek minél több ilyen önálló egységet létrehozni. 1944. április 20-án kilenc Tigerekkel felszerelt osztály volt a frontokon bevetve (s. Pz. Abt. 501-503, s. Pz. Abt. 505 -509, valamint a „Grossdeutschland” páncélgránátos-hadosztály páncélosezredének III. osztálya) összesen 328 Tiger E -vel; 77 darab harckocsi hiányzott állományukból. Felállítás alatt négy egység állt ( s. Pz. Abt. 504 és három SS-nehézpáncélos-osztály a Waffen-SS három páncéloshadteste számára), melyekhez az előirányzott 180 darab harckocsiból 108 még hiányzott.
Az új típusú német harckocsik bevonásával bevezetett új német páncélosharcászatra a szovjet hadvezetésnek is reagálnia kellett. A T-34 85 mm-es löveggel felszerelt változatán kívül a KV harckocsik bázisán kifejlesztettek egy új nehézharckocsit, mely megnövelt vastagságú (19-132 mm-es) és – a T-34-hez hasonlóan – a merőlegeshez képest szögben döntött páncélzatot kapott, így a német harckocsiágyúk páncéltörő gránátjai számára megnőtt a páncélrétegben megtett út, illetve bizonyos becsapódási szög esetén azok egyszerűen lepattantak a páncélzatáról. A harckocsit a kísérletek végén 122 mm-es löveggel látták el. Az öntöttacél-technológia alkalmazásának köszönhetően tömege alig haladta meg a Pz.V Panther tömegét.
Az új típus a JSZ (Joszif Sztálin) elnevezést kapta és a szovjet harckocsi-magasabbegységek nehézharckocsi-ezredeiben került bevetésre 1944 februárjától. Miután a „Grossdeutschland” páncélgránátos-hadosztály páncélosezredének Pz.IV harckocsijai 1944. május 3-án Targul Frumostól 4 kilométerre északra négy JSZ-2-t kilőttek, új szovjet harckocsi-típus technikai jellemzőit figyelembe vehették a Pz.VI Tiger E felváltására tervezett új német nehézharckocsi továbbfejlesztése során is.
Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »
