Villámáradások Jordániában: Több ezer embert kellett evakuálni (videó)

Villámáradások Jordániában: Több ezer embert kellett evakuálni (videó)

Két hét után újabb hirtelen árvíz sújtotta pénteken Jordániát, legkevesebb 11-en életüket vesztették, és többen eltűntek. Víz árasztotta el az ország fő turistalátványosságát, a petrai romvárost is, amelyet emiatt ideiglenesen bezártak – jelentette a helyi média.

Az ország középső részén található Maán város közelében lévő Vala víztározó környékén tűntek el emberek. A hatóságok Maánban ideiglenes szállást nyitottak több tucatnyi környékbeli lakosnak, akiknek a házát körbevette a víz. Maán tartományban 4000 embert – köztük turistákat – kellett kimenekíteni az elárasztott helyekről. A 11 halálos áldozat között két gyerek van, illetve egy búvár, aki mentésben vett részt.

A hömpölygő víz elárasztotta a történelmi Petrát is. A hatóságok 3700 turistát menekítettek ki az ősi városból. A Vörös-tenger partján fekvő Akabában válsághelyzetet hirdettek.

Hírdetés

Madabában a búvárok öt ember után kutattak, akiknek az autóját az ár sodorta el. Az Amman és a déli országrész közötti főutat lezárták.

Szombaton zárva maradnak az egyetemek és az iskolák, a mecsetek pedig menedékhelyként szolgálnak.

Két héttel ezelőtt hirtelen áradások 21 ember – közöttük 13, osztálykiránduláson részt vevő gyerek – halálát okozták az arab országban, a Holt-tenger közelében. Emiatt lemondott akkor az idegenforgalmi és az oktatási miniszter. Ez volt az ország történetében az egyik legsúlyosabb szerencsétlenség.

Orientalista.hu – Zenobia Forrás: MTI, Euronews, RT


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »