Világsztárokat oktatott a vb-n a gimis Milák Kristóf

Világsztárokat oktatott a vb-n a gimis Milák Kristóf

Chad Le Clos és Cseh László is csak nézett és mosolygott az Érden úszó tini teljesítményén.

Vannak olyan sportolók, akiknek a közelségében nem csak a rajongók, de az újságírók is majdnem kiugranak a bőrükből. Ilyen a tárnoki illetőségű, Érden készülő Milák Kristóf, aki amint kipattant előfutamát követően a Duna Aréna versenymedencéjéből, meg sem állt az őt szinte tárt karokkal váró négy újságíróig, hogy mindenkinek kiossza kőkemény pacsiját. Remek évben van Milák, az ifi Európa-bajnokságon három hete átharapta az egész mezőny torkát pillangón, 200-on ráadásul olyan junior-világcsúcsot úszott, ami után 4 másodpercig még nem ért el a falig senki, időeredménye pedig a felnőtt ranglistán is a 2. helyig repítette.

Amit eddig csak a szakemberek rebesgettek a legfelső szintekig, azt már az előfutamban bizonyította, gyengébbik számában, 100-on, mégpedig azt, hogy bármire, valóban bármire képes lehet a felnőtt mezőnyben is. Okos kezdés után először bolondot csinált a 200-on világbajnok dél-afrikai Chad Le Clos-ból, majd megpróbálta lehajrázni az olimpiai aranyérmes szingapúri Joseph Schoolingot, 2 század híján sikerült is neki. Cseh Lászlót simán verő idővel jutott középdöntőbe ötödikként, igaz, Csehben vár másfél évtizednyi nemzetközi versenyrutin van, érdekes lesz majd látni a délutáni középdöntőt, hogy a karám falát kirúgó kiscsikó mire megy a rutinos világsztárok ellen a második fordulóban, majd talán a szombati harmadikban.

Felszabadultan nyilatkozott lapunknak: „Nem gondolom, hogy túl erősen úsztam, vannak pontok, amik még jobbak lesznek az úszásomban délután. De nem fogok ígérgetni, szerintem lesz még javulás. Igen, erődemonstrációt akartam tartani. Volt már egy junior világcsúcsom, most lett még egy. Most megyek pihenni” – utalt arra, hogy a pénteki naptól a 200 és a 100 pillangó ifjúsági világcsúcstartója is.

http://mno.hu/

A délelőtti programban egyébként először Takács Krisztián és Lobanovszkij Maxim próbálkozott 50 gyorson, előbbi a 16. legjobb idővel csusszant be a délutáni középdöntőbe, amivel minimális célját el is érte, utóbbi csalódott volt, naná 18. helyen végzett, nem sokkal lemaradva a délutáni úszás lehetőségéről.

Hírdetés

A 19 éves nagykanizsai Molnár Flóra 50 pillangón versenyzett, a szám országos csúcstartója szintén középdöntőbe akart kerülni, de csak a 19. helyig vitte sajnos, egyéni csúcs kellett volna neki reggel a további küzdelmekhez.

200 m háton két magyar volt érdekelt, Hosszú Katinka olimpiai ezüstérmeshez méltóan 2. legjobb idővel jutott középdöntőbe, ahol ismét találkozik mások mellett Burián Katával, aki bár kicsit szlalomozva úszta le a távot, nem volt elégedetlen és nagyon fáradt sem, lapunknak pedig elmondta, hogy hiába fáj a háta, a közönség buzdítása elfeledteti ezt vele.

Férfi 4×200 méteres gyorsváltónk esetében Sós Csaba úszókapitány előrejelzése miatt bíztunk a döntőbe kerülésben, de 10. helyen zártak a legények, tegnap este tagot kellett cserélni a négyesben, mert Márton Richárd… de inkább mondják el a főszereplők, mi történt!

http://mno.hu/

800 méteres női gyorsúszásban Kapás Boglárka és Késely Ajna is ott volt a harmadik előfutam egy-egy rajtkövén, olimpiai bronzérmesünk energiatakarékos úszással („négyszázig nem csináltam semmit”) szerzett jegyet a szombat esti döntő 7-es pályájára, míg az erősen kezdő, 15 éves kis hölgy 9. legjobb ideje nem ért döntőt.

Késelyt épp Katie Ledecky 800-as befutója pillanatában kaptuk el hosszabb értékelésre: „Boldogan mehetek haza, délelőtt és délután is úszhattam a világbajnokságon, ami különösen megterhelő volt ebben a mezőnyben. Reggel sem tartalékoltam, akkor is odatettem magam, érdekes hallani, hogy Bogi nem úszta ki magát most, nekem mindenem benne volt az úszásokban. Örülök, hogy végigdolgozhattam a nyarat, most augusztus 13-án indulunk Indianapolisba az ifjúsági világbajnokságra, ahol a gyorsúszószámok közül fogok választani, egy ideje már edzéseken sem úszom vegyest. Idén nyáron nekem három fő versenyem volt, nem tettünk különbséget ezek között, három hete volt az ifi-Eb. A célom az, hogy tovább javítsak az időeredményeimen, de nem lesz könnyű, a budapesti világbajnokság közegét akár egész évben elhallgatnám, kiállnék valahová és csak integetnék. Más hangulatban nem biztos, hogy tudok ilyen jól úszni.”

Az esti programban hét magyart is láthatunk, lesznek „dupla magyar” számok is (200 m női hát, 100 m férfi pillangó), de döntőt csak Bernek Péter úszik 200 m háton. Tartsanak felünk 17.30-tól is!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »