Világszínvonalú múzeumi épület készül a csatazajban

Világszínvonalú múzeumi épület készül a csatazajban

A világ legkorszerűbb múzeumi raktárai jönnek létre 2018-ra a Szabolcs utcában épülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központban (OMRRK) a Liget Budapest Projektben – közölték az építtetők a beruházás pénteki helyszíni sajtóbemutatóján.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta: a csaknem 20 milliárd forintos állami beruházás a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Néprajzi Múzeum több mint 350 ezer műtárgyának elhelyezését biztosítja a 30 ezer négyzetméteres épületkomplexumban, ahol 15 ezer négyzetméteres raktárkapacitás és 310 munkahely jön létre. 

A múzeumügy végre megkapja, amit megérdemelt – fogalmazott a tárcavezető: kiemelve, hogy a projekt rozsdaövezeti, barnamezős fejlesztésként valósul meg az egykori Szabolcs utcai kórház területén. A telek két értékes, régi épületét felújítják, mellettük pedig egy XXI. századi technikával ellátott restaurálási és raktárközpont épül – jegyezte meg, hozzátéve: az épületek körül egy nappal nyitott, 13 ezer négyzetméteres parkot is kialakítanak. (Itt olvashatja cikkünket a beruházásról.)

Baán László, a projekt miniszteri biztosa hangsúlyozta: a vezető nyugati múzeumok példáit hasznosítva világszínvonalú épületet hoznak létre, amelyet a hazai közgyűjtemények eddig nagyon nélkülöztek.

Tóth József polgármester azt emelte ki, hogy a parképítéssel együtt járó beruházás hozzájárul a dinamikusan gyarapodó XIII. kerület fejlődéséhez, élhetőbbé válásához is.

Hírdetés

Vasáros Zsolt, a Narmer Építészeti Stúdió vezető tervezője közölte: az OMRRK a raktárak és a restaurátor-műhelyek mellett számos irodát, egy látogatóközpontot, látványraktárakat és a Közép-európai Művészettörténeti Kutatóintézetet (KEMKI) is magába foglalja majd.

A munkálatok májusban indultak, a 36 710 négyzetméteres épületkomplexum pedig 2018 tavaszára készül el. A földmunkák során 108 ezer köbméternyi talajt mozgatnak meg, 4800 tonnányi betonacélt és 508 kilométernyi kábelt használnak fel, valamint 200 talajszondás hőszivattyút helyeznek el, így a főépület szinte nem igényel majd külső energiát – fejtette ki.

 Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látványtervei  

A Vágány utca felőli, csaknem 29 ezer négyzetméteres főépület a föld alatti szinteken 15 ezer négyzetméternyi műtárgyraktárt, feljebb 70 restaurátor-műhelyt, irodákat, laborokat, szabadon látogatható látványraktárakat foglal magában, mellette pedig 94 gépkocsi és 50 kerékpár elhelyezésére szolgáló parkolóház épül.

A telek két értékes, Freund Vilmos által tervezett, régi épületét az örökségvédelmi szempontok figyelembevételével felújítják. A nagyobb házban kap otthont a KEMKI 86 kutató- és 75 munkahellyel, valamint irattárarchívummal, a kisebb épületben pedig látogatóközpont létesül konferenciateremmel, étteremmel, rendezvénytérrel és terasszal – számolt be a részletekről a tervező.

 Az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látványtervei  

Mindeközben tovább folyik a harc a ligetért: szavakban és tettekben egyaránt. S bár az építkezések már zajlanak, nem tudni, sikerül-e tartani az eredeti terveket, vagy csak csúszással nyithatják majd meg kapuikat a múzeumok.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »