A remek kezdeményezés világszerte terjed – kár, hogy a mozgalom elindítója prosztó egyházellenes uszításra használja fel a Szabadfogas sikerét.
Az akció január első hetében, a kegyetlen szibériai hideg beköszöntével indult útjára. A koncepció nagyon egyszerű: megunt, feleslegessé vált ruhadarabjainkat akasszuk ki egy nyilvános helyre, onnan pedig vihesse el bárki, akinek szüksége van rá. Hétfőn adunk hírt róla, hogy hasonló elven működő országos ételosztás is indult. Két hét sem kellett hozzá, hogy a nagyszerű kezdeményezés
egyrészt világhírűvé váljon, másrészt megmerítkezzen reménytelen magyar ideológiai gyűlölködések pállott mocsarában.
Kezdjük a jó hírekkel! A Szabadfogas híre pár nap alatt bejárta az egész világot, a Russia Today spanyol nyelvű kiadása külön riportot is közölt a mozgalomról.
A magyar akció nyomán
már Londonban, és Párizsban is elkezdték az emberek kihordani az utcákra, terekre a meleg holmikat,
ugyanazzal a felirattal: „Ha fázol, vegyél el egy kabátot! Ha segíteni akarsz, tegyél ide egyet !” A mozgalmat útjára indító Gelóczy Zsigmond zongorista szerint hamarosan hasonló kezdeményezés indul a chilei fővárosban is. Bár mindenhol a budapesti példára hivatkoznak, az alapító azt mondja, számára egy tavaly januári teheráni akció adta az ihletet.
S, miután elégedett mosolyra húztunk szánkat, s szívünket átjárta a melegség arra gondolva, mennyi jó ember mozdul meg világszerte, hány szegény embernek sikerül ezzel segíteni, és mindezt még hazánkhoz is kötik a nagyvilágban – nos, akkor elolvassuk Gerlózcy nyilatkozatát a 24.hu-n. És akkor rájövünk, hogy
irdatlan messze van még, hogy mi egy normális, épeszű ország legyünk.
A Szabadfogás útnak indítója ugyanis – miután beszámol a valóban nagyszerű eredményekről és a nemzetközi visszhangról – hirtelen egyesből hatosba váltva minden átvezetés nélkül arról kezd beszélni, hogy
„a kereszténység nevében rettenetes gyűlöletcsomagokat akasztunk egymás nyakába”, és az országot szerinte „az szorongatja”, hogy a „hatalom és az egyházi szervezetek ilyen szinten összefonódnak”.
Majd kifejezi reményét, hogy a mozgalom ahhoz is hozzájárul, hogy „az egyházi szervek (sic!!!) jobban kivegyék a részüket az adakozásból.”
Na, most, az egyáltalán nem baj, ha egy honfitársaink ezreinek segítséget nyújtó jótékonysági akció szervezőjének lelkét „szorongatja” a hatalom és az egyházak „összefonódása”, még az sem, ha ezt a szorongását kivetíti az egész társadalomra, legalább nem érzi magát egyedül. Az sem gond, ha fogalma sincs arról a tényről, hogy Magyarországon a drogfüggőktől a hajléktalanokon át a magányos idősekig
a nehéz sorsú embereken toronymagasan az „egyházi szervek” (bármit is jelentsen ez) segítenek a legtöbbet.
Az viszont már mélyen elszomorító, ha képtelen megállni, hogy
saját ideológiai alapú rémlátomásainak és előítéleteinek felmosóvizét egy nagyszerű és nagyon fontos kezdeményezés kapcsán is az olvasó nyakába öntse.
Ez ugyanis nem csak azt jelzi, hogy egy frusztrált szerencsétlen (ami önmagában egy ilyen nemes ügy kapcsán csak mellékkörülmény volna) – hanem azt is, hogy még mindig nem tudunk normális, felnőtt nemzetként viselkedni. Hogy ebben a nyomorult, elcseszett társadalomban a legelesettebbeken sem vagyunk képesek pusztán azért segíteni, mert az jó. Nem, e mellé nagybetűs Üzenet is kell, misszió, messianisztikus küldetéstudat, amely nem csak a Jót akarja szolgálni, de harcolni akar a Gonosz ellen is. Nem elég rávilágítani a nyomorúságra, ujjal kell mutogatni a „bűnösökre” is.
Nem elég az egyik kézbe a kabát és a kenyér, a másikba korbács is kell, megbüntetni azt, aki nem szolgálja a jó ügyet – szerintünk.
És, hogy ki nem szolgálja a jó ügyet, azt a saját világnézeti skizofréniánk hangjai súgják meg. a buzik, a zsidók, a cigányok, a gazdagok, a kormány, a komcsik, a nácik stb. vagy, mint ebben az esetben: az egyházak.
Most írhatnék bölcs szentenciákat arról, mennyire éretlen nyomorultság már ez, hogy a jótékonykodási mozgalom és az egyházak uszító szembeállítása nem csak igazságtalan, de felelőtlen is, hiszen ki tudja, hány megbántott embert tántoríthat el az adakozástól. Ekkora baromsággal szemben nem nehéz okosnak lenni.
Én viszont inkább csak arra kérek mindenkit, hogy ne foglalkozzunk az alapító ökörségeivel, csak
egyszerűen fogjuk meg a ruhát, az ételt, és bármit, amiből nekünk több jutott, mint, amennyire szükségünk van, és adjuk oda azoknak, akiknek nem jutott semmi.
Mert kénytelenek vagyunk rezignáltan tudomásul venni, hogy oly korban élünk, amikor még a jó emberek is seggfejek tudnak lenni. És próbáljuk őket követni a jóságban, és ne a seggfejségben. Akkor talán mégis, valahogy egy kicsit élhetőbb hely lesz ez a haza.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
