Világszerte húsz százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak

Világszerte húsz százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak

Az élelmiszerárak februárban éves bázison 20 százalékos emelkedéssel rekordmagasságot értek el világszerte, elsősorban a növényi olajok és a tejtermékek drágulása miatt, az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO élelmiszerár-indexe alapján.

Az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszerár-indexe, amely a világszerte leginkább forgalmazott élelmiszer árucikkeket követi nyomon, a februárban átlagosan 140,7 pontot ért el, szemben a januári 135,4 ponttal. A februári index 20,7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

A februári jelentés adatait nagyrészt az ukrajnai orosz hadművelet előtt állították össze. A fekete-tengeri térségben tapasztalható feszültségek miatti aggodalmak már a háború kirobbanása előtt is terhelték a mezőgazdasági piacokat, de az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy egy elhúzódó konfliktus jelentős hatással lehet a gabonaexportra.

A FAO adatai szerint a növényi olajok indexe februárban 8,5 százalékkal emelkedett újabb rekordra, amit a pálma-, szója- és napraforgóolaj árának emelkedése idézett elő. Ukrajna és Oroszország adja a napraforgóolaj globális exportjának mintegy 80 százalékát. A gabonaár-index 3,0 százalékkal emelkedett a hónap folyamán, a kukorica ára 5,1 százalékkal, a búza ára pedig 2,1 százalékkal nőtt, nagyrészt a fekete-tengeri kikötőkből érkező globális ellátási áramlásokkal kapcsolatos piaci aggodalmak miatt.

Hírdetés

A FAO tejárindexe 6,4 százalékkal nőtt, ami a hatodik egymást követő havi emelkedés. A húsárak 1,1 százalékkal emelkedtek februárban. Kizárólag a cukorindex csökkent, 1,9 százalékkal az előző havihoz képest, részben a fő exportőrök, India és Thaiföld kedvező terméskilátásainak köszönhetően.

A magasabb élelmiszerárak nagyban hozzájárultak a koronavírus okozta válságból kilábaló gazdaságokban az általános inflációs hullámához, és a FAO figyelmeztetése szerint a magasabb élelmiszerköltségek az importra szoruló országokban már a szegényebb rétegek egzisztenciáját fenyegetik.

Upali Galketi Aratchilage, a FAO közgazdásza szerint a termésviszonyokkal és az exportlehetőségekkel kapcsolatos aggodalmak csak részben magyarázzák a globális élelmiszerárak emelkedését. "Az élelmiszerár-infláció sokkal inkább az élelmiszer-termelésen kívül eső tényezőkön múlik, különösen az energia-, műtrágya- és takarmányágazatban tapasztalható áremelkedéstől" – mondta. "Ezek a tényezők általában az élelmiszer-termelők haszonkulcsát szorítják le, ami visszatartja őket a beruházásoktól és a termelés bővítésétől."

A FAO első 2022-es gabonatermésre vonatkozó becslése szerint a világ búzatermelése 790 millió tonnára emelkedik a 2021-es 775,4 millió tonnáról, részben a magas terméshozamokhoz fűzött reményeknek, valamint a Kanadában, az Egyesült Államokban és Ázsiában megnövelt vetésterületnek köszönhetően. Az ENSZ-ügynökség azonban figyelmeztetett, hogy prognózisa még nem veszi figyelembe az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus lehetséges hatásait.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »