Világrekordot döntött egy 768 kilométeres villám Amerikában

A világ leghosszabb, 768 kilométeres, három állam egét átszelő villámát mérték az Egyesült Államokban, a világcsúcsot most hitelesítették.

A villám áthasított Texas, Louisiana és Mississippi egén 2020 áprilisában – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO). A korábbi világrekordot egy 709 kilométeres brazíliai villám tartotta, ezt 2018-ban észlelték.

2020-ban egy villámlás Uruguay és Észak-Argentína egén 17,1 másodpercig tartott, ami megdöntötte a 16,7 másodperces korábbi világcsúcsot.

Egy villám általában nem hosszabb 16 kilométernél, és egy másodpercnél is rövidebb ideig tart – mondta Randall Cerveny, az Arizonai Állami Egyetem tudósa, a WMO rekordhitelesítési vezetője. "Rendkívüli mindkét villámrekord" – írta emailjében Cerveny.

Hírdetés

Mint hozzátette, mindkettő felhőtől felhőig tartott, több száz méterre voltak a talajtól, így senki nem került veszélybe.

A rekorder villámok kialakulása kivételesen nem függ össze a globális felmelegedéssel. Mindkét villámot az új műholdas észlelési technológiák segítségével rögzítették.

Mindkét régió a világ azon kevés területe közé tartozik, ahol olyan erejű viharok alakulhatnak ki, amelyekben "megavillámok" keletkezhetnek – írta Cerveny.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »