A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a két testvér példázata, akik közül az egyik igent mondott, a másik nemet, a hit nem családi örökség, hanem személyes döntés, egy év a szeretetszolgálat élén.
Az egyik fiú azonnal igent mond apja hívására, mégsem megy ki a szőlőbe. Testvérének először nincs kedve eleget tenni a kérésnek, később azonban megbánja dacát, és munkához lát. Ki teljesítette a kettő közül az atyai akaratot? A két testvér jól ismert példázatáról Parti Tibor szesztai lelkipásztor fejti ki teológiai meglátásait.
„A hit nem családi örökség, hanem személyes döntés” – vallja Somogyi Emese, akinek mindkét néhai nagyapja lelkipásztorként szolgált. Ennek történetét meséli el a műsorban.
Hogyan telt el az első év a szeretetszolgálat élén? Interjúnkban az elért eredményekről és az első esztendő tapasztalatairól kérdezzük Máté-Borbás Orsolyát, a Diakóniai Központ igazgatónőjét. Beszélgetésünkből az is kiderül, mi motiválta őt egykor arra, hogy benyújtsa jelentkezését az igazgatótanács pályázati kiírására.
Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya. Elérhetőségek és ismétlés: a Világosság egyházi műsor másnap, hétfőn 13:05 órakor ismét meghallgatható a Pátria Rádióban, illetve az adás után az STVR hangarchívumából is visszakereshető.
A Pátria Rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetők el:Pelsőc: 89,6 MHz; Somorja: 91,4 MHz; Losonc: 98,0 MHz; Kékkő: 98,3 MHz; Érsekújvár: 98,7 MHz; Pozsony: 98,9 MHz; Szenc: 102,4 MHz; Szepsi: 105,8 MHz; Rozsnyó: 105,9 MHz.
Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


