Világháborús sírokat találtak Sopronban

Világháborús sírokat találtak Sopronban

SOPRON. Második világháborús temetõre bukkantak a régészek Sopronban egy parkolóház építését megelõzõ feltárások során.

Az Árpád utca környéke – ahol az önkormányzat egy négyemeletes parkolóház létesítését tervezi – a második világháború végén kényszertemetõként szolgált. Írásos források szerint százhetvenöt embert temettek ide, civileket és katonákat egyaránt. Az önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete most közösen gondoskodik a sírban nyugvók végsõ tiszteletadásáról.

Györke Réka régész elmondta, a helyszín szükségtemetõként szolgált 1945-ben. A halottak egy részét tömegsírokba helyezték, vagy ahol lehetséges volt, külön koporsóba temettek, feljegyezve az elhunytak nevét. Lehetõség adódott 1947-ben az exhumálásra, a sikeresen azonosított halottak sírjait kiemelték, és végsõ nyugalomra helyezték õket.

Hírdetés

Hozzátette, a jelenlegi régészeti munkálatok most lehetõséget nyújtanak a terület teljes egészében való feltárására. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság munkatársai gondoskodnak a hõsi halott katonák végsõ tiszteletadásáról.

Az eddigi feltárások alapján négy magyar és két német katona holttestét találták meg, õket az intézet a budaörsi német–magyar katonatemetõbe szállította. Három civil csontjait is megtalálták a feltárások során, személyazonosságuk ismeretlen. Az eddig felnyitott harmincnégy sírhely jelentõs része üres volt. Ennek oka a már említett 1947-es exhumálás. Ezeken kívül találtak még római kori épületmaradványokat, a mindennapi élethez tartozó kellékeket, kerámiákat, kemencéket, érmeket.

A terület teljes feltárása valószínûleg a hónap végén fejezõdik be, így nem zárható ki, hogy további sírhelyeket találnak. A parkoló építése tavasszal folytatódhat.


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »