Világelső szuperszámítógép is beszállt a koronavírus elleni háborúba

Japánban a világ leggyorsabb számítógépe keresi a koronavírus ellenszerét. A szuperszámítógépnek már vannak jelentős eredményei, bebizonyította például, hogy a járvány terjedése lassítható a maszk használatával, sőt kifejlesztett egy evés közben is használható arcmaszkot, amely néhány héten belül a boltokban is megjelenhet – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában. Az M1 stábja a helyszínen készített interjút a kutatóközpont igazgatójával.

A Japánban működő szuperszámítógép pontosan kétszer olyan gyors, mint az eddigi amerikai csúcstartó. Matsouka Satoshi, a Rikken számítógép-tudományi kutatóközpont vezérigazgatója elmondta: A Fugaku névre keresztelt szuperszámítógép mintegy húszmilliószor gyorsabb egy átlagos okostelefonnál.

Azaz a szuperszámítógép által egyetlen nap alatt elvégzett számításokat átlagos eszközökkel húszmillió nap alatt lehetne elvégezni, ami hosszabb idő, mint az emberiség írott történelme.

Az eredeti tervek szerint a gép csak jövő nyáron állt volna szolgálatba, de a világjárvány okozta helyzet miatt már hónapok óta működik, és több kutatást is futtatnak rajta a pandémia mihamarabbi megoldása érdekében.

Hírdetés

Például a világ összes gyógyszerét átvizsgálva keresik a koronavírus ellenszerét.

„A gyógyszerfejlesztés nagyon drága, 10-15 évbe és dollármilliárdokba kerül. Valami újat fejleszteni persze fontos átlagos körülmények között, de ha valami ellen azonnal harcolni kell, akkor nem várhatunk 15 évet egy új gyógyszerre – hangsúlyozta Satoshi.

Az eddigi eredmények alapján vannak olyan szerek, amelyek hatékonyak lehetnek a koronavírus ellen, van amelyik már klinikai vizsgálatok alatt áll, de vannak olyanok is, amelyeket egyelőre csak a számítógép fedezett fel.

Utóbbiak esetében Satoshiék igyekeznek rávenni a gyártókat, hogy ezeket is vonják vizsgálat alá. Ennek előnye, hogy könnyen előállítható és már ismert mellékhatásokkal bíró anyagokból készülhet ellenszer – jelentette ki a vezérigazgató.

A védőeszközök területén is jelentős eredményeket ért el a Fugaku, hiszen ennek segítségével sikerült olyan maszkot előállítani, amelynek viselése közben enni is lehet. Ez heteken belül megjelenik a boltok polcain.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »