Világcsúcs, magyar győzelem és lelkes szurkolók a Gyulai Memorialon

Világcsúcs, magyar győzelem és lelkes szurkolók a Gyulai Memorialon

Világcsúcs, magyar győzelem és lelkes szurkolók a Gyulai Memorialon Elek Zoltán2025. 08. 13., sze – 09:15 Budapest |

Székesheférvárról visszatért Budapestre a Gyulai István Memorial, amelyet kedden a Nemzeti Atlétikai Központban rendeztek. Az eseményen született világ- és magyar csúcs is, de egy számban hazai győztest is avattak.

Az esemény délután az utánpótlásfutamokkal vette kezdetét, és lassan elkezdtek megtelni a lelátók is. A hivatalos megnyitón még jó néhány üres hely volt az arénában, de így is sokan láthatták az első kezdődő versenyszámban, a kalapácsvetésben Halász Bence és a többi magyar versenyző teljesítményét, míg a női távolugrásban Lesti Diána és Bánhidi-Farkas Petra voltak az első hazai versenyzők. 

Fokozódó hangulat

Az egyes számok között amatőr futamokat is rendeztek a futópályán a „Mennyit futsz 100-on?” névre hallgató verseny keretein belül. Komolyabb tapsot a bemutatóknál egy-egy sportoló kapott, de először Bánhidi-Farkas harmadik kísérleténél zengett a lelátó, a magyar távolugró ugyanis ütemes tapsot kért a szurkolóktól. Ezt fokozta Armand Duplantis, a verseny legnagyobb sztárjának megjelenése, ám ez sem ért fel Halász Bence 81,85 méteres dobásával, amivel a kalapácsvető átvette a vezetést a versenyben. 

Ekkor végre jó hangulat volt érezhető a Nemzeti Atlétikai Központban. 

A kanadai Ethan Katzberg az ötödik körben három centiméterrel átvette az első helyet Halásztól, ám a magyar versenyző nem sokáig hagyta, hogy az olimpiai és világbajnok örüljön. Halász ugyanis 83,18 méteres dobásával felrobbantotta a lelátót és visszavette a vezetést. 

Ez lett a világ idei legjobb eredménye és egyben versenycsúcs is, amelyet 2015 óta a lengyel Pawel Fajdek tartott 83,12-vel.

Az utolsó körben Katzberg csak 81,63-at dobott, így Halász aranyéremmel zárt, majd tét nélkül még jegyzett egy 81,90-es utolsó próbálkozást is.

A közönség nehezen engedte el a versenyzőt, valóságos sorok alakultak ki a lelátón, mindenki arra várt, hogy az arany- és az ezüstérmessel elkészíthessenek egy-egy közös képet és kérjenek egy aláírást. Halász még így is bő 15 perccel később érkezett meg a mix zónába, mint a kanadai, majd sorra adta az interjúkat, amiből természetesen itt is tőle kértek többet, mint nagy riválisától.

Lehet még jobb

„Alig emlékszem valamire. Azt tudom, hogy vezettem a versenyt és Ethan 3 centiméterrel megelőzött. A 81,85-tel is megelégedtem volna, de az első gondolat, ami végigfutott rajtam, az volt, hogy itt vagyok – egy magyar parasztgyerek –, keménynek kell lennem. Nem hagyhatom magam, legalább próbáljam meg… 

Annyira jól eltaláltam a technikát és a dobás elejét, hogy nem lehetett elrontani. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Közel volt a tökéleteshez, de mindig lehet jobb. 

A végén egy kicsit még jobban felfelé dolgozhattam volna a kalapácsot, hogy magasabb ívre kerüljön, de rosszul nem lehet ekkorát dobni” – foglalta össze a győztes dobást a saját szemszöbégől a magyar versenyző, aki érthetően bizakodó volt az egy hónap múlva kezdődő világbajnokság előtt. 

Világcsúcs

Ezt követően már csak kapkodták a fejüket a nézők, hiszen a futószámok mellett zajlott a rúdugrás férfi és női vonalon egyaránt, de megjelent a súlylökők között a magyar származású, amerikai világbajnok, Joe Kovács, érkeztek a magasugrók is, és megszületett a legrövidebb helyszíni interjú is. 

A 3000 méteres síkfutás győztese a kenyai Mathew Kipchumba Kipsang lett, aki gyorsan meg is kapta a helyszíni riporter kérdését: Hogy érzi magát a győzelme után? 

A válasz nem váratott sokat magára: Nagyon jól. 

Hírdetés

Ezzel pedig maga is meglepődött, hogy milyen gyorsan túl volt a villáminterjún.

A rúdugrók 562 centiméteres magasságánál mindenki meglepődött, hiszen többek között a világcsúcstartó, az atlétika jelenlegi legnagyobb csillaga, Armand „Mondo” Duplantis is leverte a lécet elsőre. A hétfői sajtótájékoztatóról elkéső svéd azonban gyorsan javította hibáját és gyorsan az élre állt, majd jött a 629-es kísérlet. Az új világcsúcs elsőre még nem sikerült, ám másodjára már teljesítette azt, amit egy nappal korábban mondott. Az említett késés után ugyanis kijelentette, szeretné egy szép eredménnyel kárpótolni a magyar közönséget.

Ez az eredmény pedig nem volt más, mint a Gyulai István Memorial történetének első világcsúcsa, amivel Duplantis tizenharmadszor döntötte meg a férfi rúdugrás valaha volt legjobb eredményét.

Magyar csúcs

Amennyire tudták, a hazai versenyzők is felvették Mondo ritmusát, hiszen a már említett 3000 méteren Palkovits István, 400 méteren pedig Molnár Attila futott magyar országos csúcsot. 

A mix zónában a legtöbb futó először vizet kért az első szembejövő önkéntestől vagy újságírótól, majd miután hosszabb-rövidebb idő alatt kifújta magát, jöhettek az interjúk. Volt azonban olyan is, aki a földön fekve a cipőjét is csak segítséggel tudta levenni, így 10-15 perc lihegés után inkább csendben hagyta el az interjúzónát.

A magyarok persze állták a sarat. „Nem vagyok bosszús, csak egy kicsit csalódott. Csak érezném azt, hogy teljesen kifáradtam… Még ráraktam a végén, de erősebben kellett volna kezdeni. De ez az első ilyen szezonom, hogy nagy versenyeken indulok. Ez a tapasztalásról szól és majd össze fog állni még inkább” – nyilatkozta Enyingi Patrik, aki keddig Molnárral együtt tartotta a magyar csúcsot. 

A közös 44,84-es idejükből utóbbi egy tizedet tudott lefaragni. Egy kis pihenő után aztán Molnár elmondta, hogy nem szeretné pontosan tudni mi is zajlik ilyenkor a szervezetében, de nagyon nagy hányingere van, amit az öltözőbe érve aligha tud majd visszatartani. 

„Az utolsó 3-4 tizedet a közönség tette hozzá. Nekem hatalmas öröm, hogy így visszatértem. Talán még nem volt bennem ez az idő, ezért is fáradhattam el ennyire. 

Rám ez nem jellemző, inkább edzésen szokott ez velem előfordulni. Most nagyon nagy lélekjelenlét kell, hogy állva tudjak maradni” 

– beszélt a sérülése utáni időszakról, a fedett pályás Európa-bajnok, aki az ilyen hazai versenyeken vele szemben támasztott elvárásokat nem teherként, hanem felelősségteljes kötelességként éli meg.

Aláírások és fotók

A már említett Duplantis mellett a női 400 gátat megnyerő Femke Bol, a férfi 100 méteren győztes Kishane Thompson, vagy a női távolugrást megnyerő Claire Bryant is a legnépszerűbb versenyzők közé tartozott, de a magyar atléták sem győztek betelni a közönség szeretetével. A már említett Halász mellett, aki csaknem egy órát szánt a rajongókra, a mindig mosolygós Takács Boglárkát is nehezen engedték el a drukkerek.

„Nagyon-nagyon jó érzés volt már csak készülni is erre a versenyre. Egyre izgatottabb voltam és egyre nagyobb célokat fogalmaztam meg magamnak. De hallottam kívülről is, hogy ki mit vár tőlem. 

Nem kis teher volt rajtam, de próbáltam nem teherként felfogni és élvezni azt, hogy újra hazai pályán, hazai közönség előtt futhatok. Ez fantasztikus érzés, aki ezt egyszer megtapasztalja, az érti, hogy miért élvezzük mi sportolók ezt annyira. 

Igyekeztem megélni a pillanatot, élvezni és begyűjteni a sok-sok szurkoló kedves szavait, szeretét és ebből építkezni a tokiói világbajnokságra” – mondta a női 100 méteres síkfutást 11,26-os eredménnyel 6. helyen záró Takács. 

A magyar sprinterhez hasonlóan minden megszólaló kiemelte, hogy remek volt ilyen körülmények között versenyezni. A legtöbben a futópálya borítását is dicsérték, és aki a 2023-as vb-n is jelen volt hozzátette, hogy akkor is csodás élményekkel távozott, és bár az akkori mobil lelátók most nem épültek újjá, a szurkolók energiái így is elképesztőek voltak.

Kapcsolódó cikkünk

Armand Duplantis nagy ugrást ígért és nem is okozott csalódást, ugyanis 6,29 méteres világcsúccsal nyerte meg a férfi rúdugrást kedden, a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

Az olimpiai és világbajnok svéd atléta a hétfői sajtótájékoztatóról elkésett és akkor azt mondta, hogy egy jó ugrással szeretné „kiengesztelni” a szervezőket, amit alaposan túlteljesített. A sportág jelenlegi első számú sztárja remek sorozatot produkált, igaz, kezdőmagasságán, 5,72-n egyet hibázott, azt követően viszont egészen 6,11-ig nem rontott. Utóbbi magasságon még a görögök klasszisa, Emmanuil Karalisz is versenyben volt, a győzelemre azonban nem volt esélye.

A 25 éves Duplantis kiváló sorozattal jutott el a rekordmagasságig, amelyet másodikra ugrott át a Nemzeti Atlétikai Központ 14 ezer fős, teltházas közönségének ovációjától kísérve.

Duplantis saját, 6,28-as rekordját adta át a múltnak, amelyet júniusban ugrott Stockholmban, egyúttal ez volt a 13. csúcsdöntése.

„Nagyon szeretem Magyarországot. Nagyon jó a pálya, imádom a közönséget, szeretnék visszatérni. Köszönöm” – mondta a pálya szélén a svéd szupersztár.

A szám magyarja, a nemzetközi mezőnyben a júniusi csapat Európa-bajnokságon elért 5,70 méteres ugrásával berobbant Böndör Márton kiválóan versenyzett. A győri atléta az 5,32-es kezdőmagasságon másodikra jutott át, majd az 5,52-t harmadikra teljesítette. Következett az 5,62, amelynél eddig csak egyszer, a spanyol fővárosban, a Királyi Palota mellett tudott jobbat. Böndör első két kísérlete sikertelen volt, harmadikra viszont tisztán libbent át a léc felett. A folytatásban az 5,72-es egyéni rekord már nem jött össze neki, de így is az előkelő hetedik helyen zárt a sztárokkal teletűzdelt mezőnyben.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »