Világbajnok a magyar női öttusacsapat

Világbajnok a magyar női öttusacsapat

Guzi Blanka ezüst-, Erdős Rita bronzérmet nyert az öttusázók kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, Csengcsouban szombaton, ezzel mindketten olimpiai kvótát szereztek. A magyar csapat Guzi, Erdős, Bauer Blanka összeállításban aranyérmes lett. Bauer a 10., a döntő negyedik magyar résztvevője, Gulyás Michelle pedig a 18. helyen végzett.

Egyéniben a dél-koreai Szong Szungmin győzött, aki kevesebb mint egy másodperccel előzte meg Guzi Blankát. Az ázsiai versenyző szintén párizsi kvótát szerzett.

Csapatban a dél-koreaiaké lett az ezüst-, a mexikóiaké a bronzérem.

A 18-as döntőt a szerdai körvívás eredményével Gulyás (19 győzelem/16 vereség) a 6-8., Guzi (17/18) a 11., Erdős (16/19) a 12-13., Bauer (15/20) a 16-17. helyről kezdte meg. A szombati verseny a lovaglással indult, melyben Bauer és Erdős két-két verőhibával ment végig a pályán, Guzi hibátlanul lovagolt, Gulyás viszont pont nélkül zárt, mert a második akadálynál kétszer ellenszegült a lova, majd a harmadikat sem akarta átugrani. Ezzel ő gyakorlatilag kiszállt az érdemi versenyből.

A bónuszvívásban egyik magyar sem tudott asszót nyerni az emelt páston, így egyikük sem szerzett plusz pontot.

Guzi Blanka a 200 méteres úszásban 2:14.07 perccel a negyedik eredményt érte el. A négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futást ugyancsak negyedikként kezdhette meg – a tokiói olimpiai bajnok brit Kate French-csel együtt – az élen álló Szong Szungmint 32, a pontazonossággal második és harmadik egyiptomi Szalma Abdelmakszudot és svéd Marlena Jawaidot 21 másodperccel követve. Az első lövészete nem sikerült, csaknem húsz másodpercet töltött a lőállásban, de a második sorozatra már így is harmadikként érkezett meg. Innentől végig pontosan célzott, csupán kilenc-tíz másodperceket töltött a lőállásban és az utolsó lövészetet követően egyszerre indult a zárókörre Szonggal. Menet közben Guzi egyszer megbotlott, de nem esett el, a dél-koreai pedig szívósan küzdött, és el is futott pár méterre a magyar öttusázótól, aki azonban az utolsó métereken majdnem utolérte ellenfelét. Guzi 10:59.01 perccel a második időt érte el a kombinált számban, amelyben a közel negyven fokos hőség nagyon megterhelte a versenyzőket.

„A végére kifogytam az energiából, de mondtam magamnak, hogy nyomjad tovább. A nap elején, a versenyt megelőzően éreztem, hogy valami különleges fog történni, nagyon erősen hittem magamban” – nyilatkozott a nemzetközi szövetségnek a versenyt követően.

Hozzátette: a legfontosabb cél, az álom az olimpiai kvóta megszerzése volt, és a fő feladatot megoldotta.

Erdős az öttusastadionban felépített 25 méteres nyitott mobilmedencében 2:19.36-tal 13. lett, és a kombinált számot is a 13. helyről kezdte, de parádésan „kombizott”, 10:45.00 perccel megnyerte ezt a számot, fokozatosan zárkózott fel, és az utolsó métereken lehajrázta Abdelmakszudot.

„Igyekeztem csak magamra koncentrálni, arra figyeltem, hogy a legjobbamat nyújtsam, és akkor majd meglátjuk, mi jön ki ebből. Köszönöm mindenkinek, aki hitt bennem és elkísért ezen az úton. Remélem, még lesz folytatása idén is” – nyilatkozott Erdős.

Bauer 2:15.35-tel az ötödik legjobb időt úszta és 11. volt az összetett szám rajtjánál, végül egy pozíciót lépett előre. A lövészetes futásban 11:28.48-cal a hetedik legjobb volt.

Hírdetés

Gulyás az úszást 2:09.46 perces eredménnyel a várakozásnak megfelelően megnyerte, futamában nagy fölénnyel végzett az élen, de a sikertelen lovaglása miatt nem volt esélye elmozdulni a 18. helyről. Ezzel együtt a kombinált számban is remekelt, 11:22.48-cal a hatodik időt érte el.

A 72 fős mezőny kedden kezdett a selejtezővel, majd a két csoport 18-18 továbbjutója szerdán tudta le a körvívást, melynek eredményét az elődöntőből továbblépők a döntőbe is magukkal vitték. Csütörtökön két 18-as csoportban küzdöttek a fináléért a versenyzők, ehhez az első kilenc között kellett végezni, ami mások mellett mind a négy magyar indulónak sikerült.

Eredmények (a nemzetközi szövetség eredményközlő oldaláról):

női egyéni verseny, világbajnok:

Szong Szunmin (Koreai Köztársaság) 1434 pont

2. Guzi Blanka 1433

3. Erdős Rita 1418

…10. Bauer Blanka 1378

…18. Gulyás Michelle 1130

női csapatverseny, világbajnok:

Magyarország (Guzi Blanka, Erdős Rita, Bauer Blanka) 4229 pont

2. Koreai Köztársaság (Szong Szungmin, Kim Szunvu, Dzsang Heun) 4182

3. Mexikó (Tamara Vega, Mariana Arceo, Catherine Mayran Oliver) 3766

A férfiak döntőjét 10.35-től rendezik, a mezőnyben ott lesz Szép Balázs, Bőhm Csaba és Demeter Bence.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »