Mária Rádió – Jegyzetek – 3,5’ röpirat az etikáról 76 (2015.01.06.) VÍZKERESZTKOR
Már gyermekkorban!
A napokban Elena Pulcini az „Irigység” című esszékötetét tanulmányoztam. A könyvecske, mely a Typotex gondozásában magyarul is megjelent, a 7 főbűn című sorozat egyik kötete. E bűn kártékonyságát a vízkereszti olvasmány, Heródes története, tökéletesen illusztrálja. Nagyon mai történet ez, ha belegondolunk, hisz az irigység „par excellence” a XXI század kollektív bűne. Gazdaságunk és politikánk egyaránt ezen alapszik, miközben az irigység paradox módon egyszerre motorja a haladásnak és a visszafejlődésnek, a dekadenciának.
Pulcini az irigységet élvezet nélküli bűnnek nevezi, mondván, hogy az „a tehetetlenség fájdalmas érzésével kínozza áldozatát”. Ebből következik, hogy az irigy ember Pulcini szerint „nem csak a másik (ember), hanem maga ellen is vétkezik”.
A kései kapitalizmusban azonban a reklámipar gőzerővel igyekszik meggyőzni minket, hogy nincs szebb annál, mint hogy irigyelnek. Miért is irigyelnek? Kit az autójáért, kit selymesen lobogó hajáért, kit karcsú alakjáért, kit azért, hogy az óceán partján tölti téli szabadságát, megint másokat csak azért, mert mosóporuk fehérnél fehérebbre fehéríti minden fehérneműjét. Ami valljuk be, elég fura ok a sárga irigységre. A nagy ravaszság a posztmodern irigységre, hogy irigységünk tárgya megvehető és eladó. Elég lenne megvenni, és elvileg nem sok okunk maradna az irigységre. Vagy mégis? A trükk ugyanis az, hogy egyetlen mesetermék sem váltja be maradéktalanul az ígéreteit, azaz minden „kielégülés” ideiglenes, hisz új sóvárgást szül: még többre, még jobbra, még nagyobbra vágyunk. Mert megérdemlem.
Gyilkos féltékenység
Ez a fajta permanens irigység a posztmodern lét alapérzése, és legalább olyan gyilkos, mint a klasszikus féltékenység. Otelló még tudni vélte, miért öli meg Desdemonát, és a tragédia abban állt, hogy oktalanul volt féltékeny. Heródes is kész volt minden álnokságra, a tömeggyilkosságra is, hogy félreállítsa feltételezett riválisát, de ezt ő abban a tudatban tette, hogy hatalmát konkrétan fenyegetik. S itt teszem fel a kérdést: mi lett volna, ha Heródes ármánykodás helyett elmegy és leborul a kisded előtt? Lehet, hogy dinasztiája még ma is uralkodna? Elvégre némely királyi család is századok óta háborítatlan birtokosa trónjának.
A mai kollektív irigység, ahol mindenki irigyel mindenkit szinte semmiért, képzelt előnyökért, loholva a megváltó státuszszimbólumok után, társadalomromboló. Pulcini rámutat, hogy a kapitalista rendszer hőskorában a vágy, hogy utolérjék az akkori elitet, még nemes versenyre serkentette az ambiciózusokat. A versengés időközben elmaradt. Most már csak arra törekszünk, ne legyen másnak jobb, mint nekem.
Mire féltékeny?
Pulcini különös orvosságot javall e kollektív szenvedély ellen: az eredetiséget. Merjünk önmagunk lenni! – ajánlja. Ne akarjunk márkás cuccokkal „valakit” faragni magunkból, hanem fogadjuk el, hogy eleve valakik vagyunk. S mi keresztények hozzátehetjük: mert Isten képmásai vagyunk. És nincs két egyforma képmás, miközben mind-mind Isten képmásai vagyunk. Így új értelmet nyer, hogy „merj magad lenni”…
Mária Rádió, 2015. január 08. Jegyzetek 57
Forrás:ulrichblog.wordpress.com
Tovább a cikkre »
