Hogy honnan hova, álmélkodva figyeljük jó ideje, azt pedig, hogy pontosan hol tart most, kormánybarát hasábokon fogalmazta meg frappánsan a kormánybarát elemző. Idézet Zárug Péter Farkastól: „Ezt az ünnepi beszédet húsz évvel ezelőtt, 1998-ban akár Csurka István, a Magyar Igazság és Élet pártja akkori elnöke is mondhatta volna.” A gondolatmenet tárgya mi más lehetett volna, mint Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i felszólalása a harci menet Kossuth téri végállomásán. Hiába, ahogy telnek-múlnak az évek, úgy módosulnak a pozíciók – és ez akkor is nyomasztó néha, ha a politikai koordináta-rendszer sem állandó. Ami igazán pikánssá teszi a konstellációt, az a fideszes törzsközönség megingathatatlan lelkesedése: 2018 tavaszán elsöprő sikert aratnak náluk a Csurka István-i eszmefuttatások. Ezek után nincs miért csodálkozni azon, hogy sorra tűnnek fel a környéken a magukat nemzeti radikálisként definiáló, Borbély Zsolt Attila- és Morvai Krisztina-féle személyiségek. A régi mondás, mint effajta fordulatokkor általában, megint újrahasznosítható: összenő, ami összetartozik.
Persze ne legyenek illúzióink, a politika nem lehet színtisztán érték. Ami az evidens érdekeket figyelmen kívül hagyja, az szükségszerűen elpusztul egy alapjában véve haszonvezérelt színpadon. A kulcs ezért az egyensúly – és a hitelesség. Változni nem csupán szabad, muszáj is gyakran – ami jó esetben nem elveszejti, épphogy segíti megőrizni valaki vagy valami önazonosságát. A kérdés az, hogy a változás politikája meddig művelhető a megfelelő színvonalon. Hogy meddig komoly az egész – és mikortól lesz belőle ócska-otromba viccözön. No meg hogy a politikai termék hogyan, mennyiért és mekkora népesség számára értékesíthető hosszabb távon is. Az elmúlt három évtized tanulsága: Orbán Viktor volt eddig a mi hazánkban a legügyesebb mosógépügynök. Sokféle tehetségre és technikára van szüksége egy vagány üzletkötőnek. Felismerni a széljárást, megragadni vagy elengedni, amit kell, gyorsan, bátran reagálni, kételyekkel nem bíbelődni, lelki hullámzással nem vacakolni. Igen, ezt mind tudta.
Hogy a kezdeti időszak liberalizmusa politikai termék volt-e, régóta mindegy. Hogy ellenben minden, ami utána jött, az volt, tiszta sor. Jó-jó, de ezek minőségében és tartalmában is vannak különbségek. A polgári Magyarország világára sok millióan reflektáltak még. Köztük számtalan fiatal, akik úgy érezték, egy országnak, egy nemzetnek igenis szüksége lenne egészséges identitásra és minőségi minimumra, amikkel egyébként sajna nem rendelkezett. 2002 és következményei azonban ezeket a dilemmákat és programokat lényegében lesöpörték az asztalról. Orbán Viktor könnyebb utakat választott: előbb a szociális, majd a háborús demagógiáét. Az első kétharmadot ajándékba kapta Gyurcsány Ferenctől, a másodikat a rezsidémonos bohózat hozta, a harmadikat kitalált háborújától reméli. Ez utóbbinál politikaibb és termékebb politikai termék még nem volt. Ilyen messze sosem járt még a háromszoros magyar kormányfő egykori önmagától. Ebből is adódik, hogy az első számú politikai termék ő maga lett személyesen. Minősége vitatható.
Azt szokás vélelmezni, hogy a Fidesz kétmilliós bázisa – amely ilyenformán azonos az Orbán Viktor nevű termék rajongótáborával – végső soron mozdíthatatlan. Kopni és gyarapodni sem tud. Szerintem viszont nem fair ilyen szigorú ítéletet hozni magyar emberek jelentős részéről. A támogatók száma hiába tűnhet változatlannak, a tábor összetétele sokat módosult. Ráadásul a termék mai fogyasztói közül sem mindenkinek a megfontolásai és elszántságai egyformák. A vallásos áhítattól a szimpla számításig rengeteg az árnyalat, és bőven vannak, akik meggyőződése nem sziklaszilárd. Akik vagy közel járnak ahhoz, hogy felismerjék az orbáni univerzum visszafordíthatatlan parodizálódásának karakterét – látván, hogy az egykor szuperképességűnek vélt ügynök ritkán mond és tesz igazat –, vagy már túl vannak rajta, de még képtelenek mást választani a meglévő felhozatalból. Ahogyan érkeznek – Kádár népének maradéka után mostanában tehát némely nemzeti radikálisok –, úgy távoznak is sokan. Érdeklődve figyelhetjük az egyenleg alakulását.
Két nüanszra ezzel együtt külön is emlékeztethetünk. Az egyik: Csurka István MIÉP-elnök, Orbán Viktor néhai tanítómestere 5 százaléknál nagyobb támogatottságról hiába is ábrándozott a maga idejében. A másik: hasztalan szólította meg 15-én Orbán Viktor a fiatalokat külön bekezdésben, tizen- és huszonéveseket csak elvétve találunk soraikban. A 2002-es és a mai ifjak egyaránt messze járnak. Van, aki képletesen, de sokan szó szerint is. Hiszen ők nem harcolni-háborúzni akarnak a soros fantomokkal. Hanem élni. Tisztességes és egészséges országokban. Ezek legfontosabbikát akár Magyarországnak is hívhatnánk egymás között.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.03.20.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
