VII. Kéméndi Szürkemarha Fesztivál

VII. Kéméndi Szürkemarha Fesztivál

Kéménd község szeptember 27-én immár hetedik alkalommal adott otthont a Szürkemarha Fesztiválnak, amely a hagyománytisztelet, a közösségi összetartozás és a kulturális sokszínűség ünnepe.

A községi hivatal előtti téren egész nap színes programok várták a látogatókat: a hús kiosztásától kezdve a gulyásfőző versenyen át egészen a kulturális műsorokig.

A fesztivál célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar szürkemarha különleges értékére, a föld ízeire és a közösség megtartó erejére.

Ahogy a szervezők megfogalmazták: „E napon a múlt öröksége fénylik fel, hogy erőt és méltóságot adjon a jövőnek.”

Fotó: Herman Barbara

A nap folyamán a látogatók részt vehettek a Patás Expressz természetjáró kiránduláson, ahol lovas kocsival tekinthették meg a környék természeti értékeit. A gyerekek számára ugrálóvár, Mancs őrjárat, valamint rodeó bika biztosította a szórakozást. Este pedig utcazene és bállal egybekötött mulatság várta a vendégeket Mikle Peti közreműködésével.

Hírdetés

A kulturális program fénypontja a helyi és környékbeli hagyományőrző csoportok fellépése volt. A közönség nagy örömmel fogadta a Kéméndi Bokréta Néptáncegyüttes előadását, amely évtizedek óta a magyar néptánc hiteles képviselője a térségben. Az együttest 1994-ben alapították újra a Csemadok kéméndi alapszervezetének keretében, és 2011 óta hivatalosan is néptáncegyüttesként működik. Vezetője 2002 óta Jarábek Zoltán, akinek irányításával a csoport számos hazai és nemzetközi fesztiválon öregbítette a felvidéki magyar kultúra hírnevét.

Fotó: Herman Barbara

A fesztivál színpadán a Kéméndi Bokréta mellett fellépett többek között a Gyöngyösbokréta hagyományőrző és éneklőcsoport, a Bényi Rozmaring néptáncegyüttes, valamint számos tehetséges előadó és helyi fiatal.

A VII. Kéméndi Szürkemarha Fesztivál nemcsak gasztronómiai és kulturális élményt nyújtott, hanem a közösségi összetartozás érzését is erősítette. Az esemény bizonyította, hogy a hagyományok tisztelete és a közös élmények képesek hidat építeni generációk és közösségek között.

Fotó: Herman Barbara

A fesztiválon részt vett Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke, valamint a környező települések polgármesterei is.

Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »