Vigyázat Szanyi elszabadult!

Vigyázat Szanyi elszabadult!

A szocialisták kormányzásuk alatt még az otthonteremtés reményét is elvették a fiataloktól és a magyar családoktól. Eltörölték az otthonteremtési kedvezményeket, semmilyen segítséget nem adtak a fiatalok otthonteremtéséhez, devizahitelekbe taszították a fél országot és több százezer család otthonát sodorták veszélybe. Ha a szocialistákon és a többi bevándorláspártin múlik, előbb lenne a migránsoknak biztos lakhatása, mint a magyar fiataloknak és gyermekes családoknak. Szanyi Tibor is azon politikusok egyike, aki minden egyes bevándorláspárti javaslatot megszavazott az Európai Parlamentben – olvasható a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség keddi közleményében. Szanyi szerint a progresszív, baloldali politizálás egyértelmű jele az, hogy a DK EP-listájára felvették a mentelmi jogért esedező, hatmilliárdos, bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt Czeglédy Csabát, aki amúgy az MSZP tagja.

A nagyobbik kormánypárt említett közleményével arra reagált, hogy Szanyi Tibor az MSZP EP-képviselője, a párt alelnöke kedden, Budapesten a XIII. kerületi Kartács utcában, egy önkormányzati bérház előtt tartott sajtótájékoztatón arra a nemrégiben indult európai polgári kezdeményezésre hívta fel a figyelmet, amelynek célja a jogi és pénzügyi keretfeltételek javítása az európai polgárok megfelelő lakhatásának biztosítása érdekében. Szanyi szerint egyre inkább kibontakozik a lakhatási válság, ugyanis a lakhatás költségei nagyobb mértékben emelkednek, mint a jövedelmek. Az EP-képviselő hozzátette: a magyar kormány hitelekkel próbálja meg orvosolni a problémát, de ez a megoldás felverte az ingatlanárakat, így a biztosított kedvezmény elúszik. Az ellenzéki politikus közölte: az európai polgári kezdeményezés – amelynek érvényességéhez egymillió aláírás szükséges – egyebek mellett azt a célt szolgálja, hogy az uniós tagállamok által a lakhatási válság enyhítésére, például bérlakásépítésre fordított összegek ne növeljék a költségvetési hiányt.

Szanyi Tibor elmondta: az európai pénzügyi rendszert úgy kell átalakítani, hogy a szociális és fenntartható lakásépítéssel foglalkozó állami, önkormányzati, vagy akár magáncégek könnyebben juthassanak uniós finanszírozáshoz. Szanyi egy kérdésre, miszerint mit gondol arról, hogy a szocialista Czeglédy Csaba is felkerült a DK EP-listájára, az MSZP-s politikus elmondta: az együttműködés a pártok között ilyen fura helyzetekbe is torkollik. Az MSZP és a DK listáján is rengeteg olyan jelölt van, akinek az életútja tarkabarka, de egy pont közös: progresszívak, a baloldali értékeket vallják – mondta. Arra a kérdésre, miszerint miért került fel az MSZP listájára a Független Diákparlamentből induló Kálló Dániel, Szanyi Tibor közölte: az ő szerepeltetése fontos üzenet: az MSZP képes integrálni minden progresszív társadalmi csoportot. Kálló Dániel személyével hangsúlyosan akarunk üzenni a fiataloknak, hogy mi rájuk is sokat gondolunk – tette hozzá.

Hírdetés

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

www.pestisracok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »