Vieirát letartóztaták, válságtanácskozás a Benficánál

Vieirát letartóztaták, válságtanácskozás a Benficánál

Lapértesülés szerint a sportklub elnökén kívül a fiát és még két üzletembert is őrizetbe vettek.

Hamisítás, adócsalás és pénzmosás gyanújával a portugál hatóságok letartóztatták Luís Filipe Vieirát, a Benfica elnökét, írta a Público alapján a 24.hu. A 72 éves sportvezető mellett fiát, Tiagót és még két másik üzletembert, a csirkekirályként emlegetett José António dos Santost, illetve Bruno Macedót is őrizetbe vették, az első bírósági kihallgatásukra csütörtökön kerül sor.

Vieirával szemben több vizsgálat is folyik, a mostani letartóztatások a már összegyűjtött bizonyítékok figyelembevételével, a vádlottak szökésének és a „folyamatban lévő gyanús cselekmények kiteljesedésének” megakadályozása céljából történtek.

Hírdetés

A klub vezetése szerda estére válságtalálkozót hívott össze.

A Benfica a portugál futball legeredményesebb klubja, eddig 37-szer nyert bajnokságot (29-szer volt ezüstérmes), 26-szor hódította el a Portugál Kupát – ez mindkét esetben csúcsnak számít.

Az előző szezonban a csapat a harmadik helyen végzett a hazai bajnokságban, így indulhat a BL-ben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »