Vidnyánszky: ami az egyetemen történik, a baloldali pártok irányítják

Vidnyánszky: ami az egyetemen történik, a baloldali pártok irányítják

Minden, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg történik, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításával valósul meg – jelentette ki Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke kedden az Európai Parlament (EP) kulturális és oktatási szakbizottságának (CULT) az SZFE helyzetéről tartott online vitáján. Upor László, az egyetem volt rektorhelyettese ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak.

Élet+Stílus: Az SZFE új kancellárja szerint a sztrájkolók "terrorizálják a  bent lévőket, egyáltalán nem látszik az egység" | hvg.hu

Hírdetés

MTI

Vidnyánszky Attila szerint az SZFE helyzetének kérdése az első pillanattól kezdve politikai színezetet kapott. A baloldali politikai pártok nem szolidaritásból vettek részt a hallgatók október 23-án tartott megmozdulásán, hanem kampánynyitó gyűlést tartottak – hangoztatta. Az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma több évtizede vágyott változtatást akar tiszta szándékok alapján megvalósítani, az SZFE azonban nem a nyitás, a sokszínűség felé mozdul, hanem egyre inkább bezár, egyre inkább kirekesztő – fogalmazott a kuratóriumi elnök.
   
„Minden tárgyalásra és minden együttműködésre készek vagyunk” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, aki szerint a diákságnak meg kell mutatnia, hogy valóban nyitott, kész befogadni más gondolatokat és elfogadni módszertani megoldásokat, másféle esztétikai megközelítést.
   
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar felsőoktatás megújításának részeként, az alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel összhangban véghezvitt modellváltás előtt több mint tucatnyi alkalommal folytattak konzultációt az SZFE vezetőségével. Kijelentette: a modellváltás az intézmény számára több autonómiát biztosít, emellett négyszeresére emelkedik az egyetem költségvetési támogatása.
   
Upor László azt hangsúlyozta, hogy az intézménynek „kikényszerített átalakuláson” kellett átmennie, amelyben elveszítette autonómiájának garanciáját. „Az önrendelkezéstől fosztanak meg bennünket, ugyanis egyebek mellett elvették a szenátus jogait a vezetőség kinevezését illetően” – fogalmazott. Elmondta, hogy a tárgyalásokra szóló meghívást azért utasították el, mert az előzetes megbeszéléseken az egyetem egyetlen kérését vagy követelését sem hallgatták meg. A változások tehát az egyetem részvétele nélkül valósultak meg – emelte ki.
   
Az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak – tette hozzá Upor László.
   
A diákok képviseletében Milovits Hanna, az SZFE diákönkormányzatának elnöke méltatlannak nevezte az egyetem struktúrájának átalakítását, mert – szavai szerint – a kormány képviselői nem tárgyaltak senkivel az SZFE előző vezetéséből és a diákokkal sem. Hozzátette: az oktatási épületek blokádját „kénytelenek vagyunk fenntartani, ugyanis a jelenlegi keretek között az egyetem autonómiája nem biztosított. Az egyetemi közösségnek esélye sincs, hogy bármilyen demokratikus módon beleszóljon az intézmény működtetésébe”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »