Vidéki mentőket vezényelhetnek Budapestre

Az RTL Híradó birtokába jutott egy levél, amelyben az egyik megyei vezető mentőtiszt december végén az átvezénylésekről tájékoztatta a vidéki állomásvezetőket, írja az Index.

– A főigazgató bajtárs egyértelművé tette számunkra, hogy bármelyik mentőegység bármikor távolabbi területre, leginkább Budapestre vezényelhető – olvasható a levélben. Ezeket a mentőegységeket át is jelentkeztetik budapesti egységként.

Hírdetés

Egy név nélkül nyilatkozó, vidéki mentődolgozó elmondta a Híradónak, előfordul, hogy naponta húsz autót rendelnek a fővárosba, akár egészen távoli helyekről is, például Pécsről vagy Szombathelyről.

Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnöke úgy látja, a statisztika kozmetikázásáról van szó, egy mentőautó így két adatban is szerepel.

Győrfi Pál a Híradó kérdésére közölte, hogy minden lehetséges eszközt kihasználnak a szükséges mentőkapacitás biztosítására, valamint folyamatosan dolgoznak a mentődolgozók munkavégzéssel kapcsolatos komfortjának javításán. „A fővárosi szolgálat módot ad a szakmai tapasztalatcserére, a rutin bővítésére is, amivel legtöbben önkéntesen, és szívesen élnek” – jegyezte meg az Országos Mentőszolgálat szóvivője.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »