Vidéken is tüntettek kedden az egyesült ballibek, közben a Kossuth téren zajlott a két tucat fős forradalom

Vidéken is tüntettek kedden az egyesült ballibek, közben a Kossuth téren zajlott a két tucat fős forradalom

Szombathelyen több mint ezren vettek részt a város Fő terén, a Városháza előtt tartott demonstráción kedden este. Nemény András szocialista képviselő azt mondta, az összes ellenzéki párt képviseltette magát, és békés volt a tüntetés, amelyet elsősorban a túlóratörvény ellen rendeztek, de felolvasták az öt pontot.

Azt is elmondta, hogy a két ünnep között össze szeretnének hívni egy rendkívüli közgyűlést, és az önkormányzati cégeket is nyilatkoztatni akarják, hogy nem fogják munkavállalóikkal kapcsolatban alkalmazni a törvényt. Ezután a tüntetők egy része a Mészáros-birodalomhoz tartozó Vas Népe lap szerkesztősége elé vonult, írja az Ugytudjuk.hu.

Sopronban is rendezvényt tartottak, az Index olvasója szerint 150-en vettek részt a tüntetésen, amit "már nem csupán a rabszolgatörvény, hanem az Orbán-kormány diktatúrája ellen is" tartottak. A rendezvény után mécseseket gyújtottak, amikből az "O1G" , illetve "Elég volt!" feliratokat rakták ki.

Budapesten a Kossuth téren folytatódott az elmúlt napok tüntetéssorozata, de a keddi volt az eddigi legvérszegényebb, két tucatnyian lehettek.

Hírdetés

Kaposváron 300-an tüntettek, írja a Népszava. A Petőfi téri rendezvényen a Momentum, a Polgári Szabadság Platform, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP politikusai vettek részt, majd fáklyás felvonulás után az Európa parkban folytatódott az esemény, ahol beszédeket mondtak politikusok.

A Népszava szerint két szakszervezetis is felszólalt volna, de "a vasasok képviselőjét hirtelen műszakra osztották be a tüntetés délutánjára, így csak Utasi Tamás, a közszféra dolgozóinak képviselője beszélt a demonstrálókhoz. Szakszervezete nevében nemzeti munkaügyi kerekasztalt követelt, s arra kérte a politikailag közönyöseket, végre aktivizálják magukat".

Miskolcon is volt tüntetés, amely vonulással zárult. Közel 100-an a helyi Fidesz irodáig meneteltek, ahol beszédek hangzottak el.

Hétfőn Szekszárdon is volt egy tüntetés, amely a helyi lap beszámolója szerint 15-20 főből állt, és a Tolna megyei napilap szerkesztőségénél tartották. A lap a többi vidéki laptól eltérően azonban a Teol.hu nemcsak beszámolt a tüntetésről , hanem kommentár nélkül közölte is az ellenzék öt pontos követelését.

(Index-gyűjtés)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »