Victor Pontát választották a Pro Románia párt elnökévé

Victor Pontát választották a Pro Románia párt elnökévé

Victor Ponta volt miniszterelnököt választották vasárnap a Pro Románia párt elnökévé az alakulat első kongresszusán.

A 876 szavazati joggal rendelkező küldöttből 871-en Pontára adták voksukat.

A párt első alelnökeinek Nicolae Bănicioiut, Daniel Constantint és Sorin Cîmpeanut választották.

Victor Ponta azt nyilatkozta, hogy célja egy megbízható emberekből álló csapatot összeállítani, akikkel kidolgozzák az ország fejlesztésének mestertervét.

Kifejtette: Románia fejlesztése csak az Európai Unióban mélyebben integráltan képzelhető el. Ez ügyben a Pro Románia már jövő héten kérni fogja felvételét egy olyan európai pártcsaládba, amelynek célkitűzése az egység és a fejlődés.

Hírdetés

Az új politikai alakulat első próbája a 2019-es Európai Parlamenti (EP) választások lesznek.

‘Olyan jelölteket indítunk, akik nem a romániai televíziók stúdiójában tudnak beszélni, hanem az EP szakbizottságaiban vagy plénumában, akik képesek fenntartani Románia fejlesztési mestertervét’ – jelentette ki Ponta.

Úgy fogalmazott: egy vezető maga után húzza pártját és nem a mélybe rántja azt.

‘Egy valódi vezető védi a csapatát, nem a pártot használja pajzsként saját védelmében. Amikor neked, mint vezetőnek, gondod van, akkor félre kell állnod és meg kell próbálnod, hogy más helyzetből segítsd győzelemre csapatod’ – hangoztatta Victor Ponta.

(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »