Viccelődött a balos boltos, mire lefasisztázták

Viccelődött a balos boltos, mire lefasisztázták

Egy tábla miatt áll a bál és cikkeznek a mérvadó lapok Nagy-Britanniában. A választások után ugyanis az egyik kertészeti bolt vezetője ezt írta ki üzlete elé: azok, akik a konzervatívokra szavaztak, lesznek szívesek 10 százalékkal többet fizetni. A poén a közösségi médián landolt, és többen erősen túlgondolták.

Matt Woodruff egy egyszerű kertészboltot vezet a kelet-sussexi Lewesben. Mondhatnánk, hogy üzletébe belépett a politika, de az igazság az, hogy ő maga vitte be oda: kitett ugyanis a bejárat mellé egy táblát, amin arra kéri vásárlóit, hogy jelentkezzen, aki a konzervatívokra szavazott, szeretne ugyanis 10 százalék „toryadót” szedni. Azt írja: konzervatívok, ne legyetek félénkek, és ha már leadtátok a voksotok erre az elitista társaságra, akkor igazán megérthetnétek, hogy mennyire nehéz meghoznom ezt a döntést a költségvetésem egyensúlyba hozására. Utóbbi kifejezés a brit politikai élet gyakran alkalmazott frázisa, megszorítások bevezetése esetén kerül mindig elő. Matt Woodruffnak azonban Nigel Farage szimpatizánsaihoz is volt egy-két kedves szava: „ó, UKIP-szavazók, legyetek szívesek máshol vásárolni, köszi, Matt”.

Nem helyes, de azért oké

A tábla persze azonnal híres lett a szigetországban, első körben ez a közösségi médiának volt köszönhető. A Twitteren a torytax hashtag alatt szabályos vihar alakult ki. Persze a Munkáspárttal szimpatizálók is érezték, hogy a kertész eljárása valahol kínos, de azért megmagyarázták. „Tudom, hogy ez nem helyes, de azért oké”, írja egy csiripelő. „Elveket helyezni az üzlet elé: biztos vásárolnék itt, ha képes lennék arra, hogy életben tartsak egy növényt” – ez pedig egy avatarfotója alapján fiatal lány véleménye.

Az effajta harcos kiállás persze az önkritikát is előhozta: „mindnyájan felelősek vagyunk, amiért nem hallatszik az ilyen hang”. Más pedig a humort látta meg Woodruffban az „elkeseredett hatalommániásokkal szemben”. Persze a kis táblácska előhívta a harcos szólásszabadság-védőt is az egyik, feltehetően konzervatív Twitterezőből: „Diszkriminálni embereket csak azért, mert valamit másképp látnak, mint te. Hölgyeim és uraim, íme egy igazi modern liberális.”

Hírdetés

Ragadós példa

Pár kósza leütés erejéig felmerül az is, hogy mi lenne, ha országszerte elterjedne a toryadó: a felhasználó talán maga sem tudja, hogy nyitott kapukat dönget. Londonban ugyanis egy kávézó előtt jelent meg a minap az ominózus fekete tábla, rajta pedig szinte szóról szóra a lewesi üzenet áll. Az üzlet tulajdonosa, First Sukpaiboon ironikusan azt nyilatkozta az eset kapcsán a Mirrornak, hogy így legalább biztos benne, hogy legalább egy kisvállalkozást támogatni fognak a konzervatívok. Megjegyzi ugyanakkor, hogy igazából az egész húzás egy vicc csupán, már csak azért is, mert Hackney városrészben alig találni konzervatív szavazót, ezúttal is egy munkáspárti jelölt, Meg Hillier nyert elsöprő többséggel.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a közösségi médiában népszerűvé vált témára lecsaptak a politikusok is, természetesen saját igazuk alátámasztására használva ezt a geget. Albert Owen walesi munkáspárti képviselő például védelmébe véve pártja adópolitikáját, elkezdte a konzervatívok fiskális politikáját ostorozni a lewesi kertész kapcsán. Az iszlámellenes Angol Védelmi Liga korábbi vezetője, Tommy Robinson csak annyit twittelt: még egy fasiszta a Munkáspárt támogatói közt. Samuel Hooper blogger pedig az egész baloldal vakhitét, gyűlöletét és megszégyenítési kísérletét látja megvalósulni a kertész húzása mögött, úgyhogy válaszul ő is készített egy táblát: képzeletbeli teázójában ő a baloldal szavazóitól szedne adót és a zöldeknek javasolná, hogy menjenek máshová. A Ladbible pedig olyan kritikusokat idéz, akik szerint ez a fajta diszkrimináció a szexizmushoz vagy a rasszizmushoz hasonlóan ártalmas.

Vicc?

És mit szól mindezekhez maga az alkotó? Matt Woodruff az Independentnek azt mesélte, hogy Ausztráliából és Svédországból is kapott gratuláló e-maileket, ahogy „dühös és frusztrált” UKIP-szavazók is megtalálták. A lányát is inzultus érte, az üzlete pedig lehet, hogy a csőd szélére kerül. Pedig állítja, hogy ő csak viccnek szánta az egészet, fel akarta vidítani a helyieket, mivel elég gyászos lett a hangulat a kisvárosban a konzervatív jelölt győzelmét követően. Bizonyítandó, hogy nem akarja ő megadóztatni a tőle eltérően gondolkodókat, közli, hogy eddig mindössze egy hölgy állt elé azzal, hogy David Cameronékra szavazott, de nem fogadta el tőle a plusz tíz százalékot.

A Mirrornak egyébként tartott egy gyors elemzést is: szerinte a Munkáspárt azért vesztett már megint, mert nem volt elég baloldali. Ahogy jobbról rásütötték a baloldal felvilágosult gyűlöletét, ő úgy látja a gesztusán nem nevető helyi torykban a konzervatívok általános humortalanságát. Ami pedig meglepő lehet, hogy Matt Woodruff egyáltalán nem használ semmilyen közösségi médiát. Se Facebookot, se Twittert. A tábláját viszont annál inkább, korábban a multiknak üzengetett rajta, általa. Állítja, hogy a világnak több táblára lenne szüksége, mert vallja: a kréta erősebb, mint a kard.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »