Kisboldogasszony búcsújának előestéjén, szeptember 6-án a Párkányi Esperességhez tartozó Muzslán Viliam Judák nyitrai megyéspüspök liturgikus szertartás keretében megáldotta az újonnan készült Via Crucis – Via Lucis stációit.
Viliam Judák nyitrai megyéspüspök köszöntése után a hívek a papsággal és a vendégekkel együtt egy lelkileg és művészetileg gazdag zenés képmeditáción vehettek részt, amely ószövetségi és újszövetségi olvasmányokból, valamint a kerámia domborműveket bemutató képek vetítéséből állt, zenés aláfestéssel, mintegy lelki előkészületként a liturgikus áldás szertartására.
Közreműködött Borka Iván (ének), Kovács Orsolya (cselló) és Kovács Bálint (viola) – utóbbi két zenész a Szlovák Filharmónia művésze –, Pathó Daniela (fuvola) és a helyi Anima kórus. A művészeti vezető Gulyás Hilda, a Pozsonyi Konzervatórium egyházzene-ének szakos tanára (ének, orgona) volt.
A templomdombon felállított új stációk kivételes műalkotások: a tizennégy betonoszlopot magas hőmérsékleten égetett kerámiaszobrok díszítik, amelyek egyik oldalon a keresztút (Via Crucis), a másikon pedig a feltámadás útjának (Via Lucis) eseményeit ábrázolják. Alkotói Csanády Gábor tervezőépítész és Magyar Márta keramikus- és iparművész (Budapest), Istenes József adaptáló-tervező (Érsekújvár), valamint Peter Mészároš szobrászművész (Slovenský Grob/Tótgurab).
„A Muzsla templomához készített keramikonstáció-sorozat betonkeretbe állított kőszerű formákból áll, melyek magas hőfokon égetett mázas kerámiák.
A keresztút és az örömút képei egy-egy közös, kőszerű formaként 14 oszlopban helyezkednek el. A sírbatétel 14. keresztúti stációja után a szemlélő, átsétálva az oszlop túloldalára, megláthatja az örömút képsorozat első darabját, Jézus feltámadásának keramikonját. A kétoldalú köveket mintázó idolok mindegyike más sziluettel készült, igazodva a jelenetek kompozíciójához.
Számomra újító és egyedülálló a két út ilyen formán való összeillesztése: az élet fájdalmas és örömmel, megerősítéssel teli oldala egyszerre eggyé válik. A formák kőszerű ovális alakja átlátni enged a »másik út terébe«, a két út egymásra hat, egyik fénye beragyogja, élteti a másikat, ez új üzenetet közvetít – a tanítványságunk alapgondolatát:
– olvashatóak a keresztútról Magyar Márta szavai a muzslai plébánia erre az alkalomra kiadott emléklapjában.
A projekt nagylelkű adományozóknak köszönhetően valósult meg a 2025-ös jubileumi szentévben. Előkészítésében és megvalósításában több helyi szakember is részt vett, akik biztosították a templom körüli építési és kertészeti munkálatokat.
A liturgia után gyertyás körmenet következett a templom körül, melynek során a püspök a papokkal együtt megáldotta az összes stációt.
Az ünnepség a hívek által készített közös agapéval zárult.
A képre kattintva fotógaléria nyílik.
Az újonnan épült Via Crucis – Via Lucis szabadon látogatható, teret kínálva az elcsendesedésre, személyes és közösségi imádságos sétára, elmélkedésre, melyben egy QR-kód beolvasását követően elérhető elmélkedőszövegek is segítenek.
IDE kattintva a teljes fotóalbum megtekinthető.
Szöveg: Borka Iván
Fotó: Ferjérdy Ágnes
Forrás: Muzslai Római Katolikus Plébánia
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


