Nem terveztem már e témával foglalkozni, viszont az abbéli okoskodásaimra, hogy hogyan spórolok én, egy kedves megosztás alatt a közösségi oldalon rábukkantam erre a hozzászólásra:
„Szerintem ez egy égbekiáltó baromság. Vissza 30 évet vagy akár 50-et? Persze, lehetne így is élni, de ez rendben van? Ki tud spórolni? Aki nagylábon élt eddig. Megint a gazdagabbak járnak jól. Elég a háromemeletes házban egy emeletet fűteni, attól nem fog fázni, 4 tévé, 4 számítógép, padlófűtés, klíma. Mi van velünk, akik igenis akkor mosnak, amikor szükséges, és tele van a gép? Akik elzártuk a fűtést, ha nem voltunk otthon? Akik eddig is egy szobában fűtöttünk? Évek óta meg kell gondolnunk, hol és mennyit spóroljunk, hogy mindent ki tudjunk fizetni. Hol húzzuk még meg? Gyertyafény? Kézi mosás? Mert egy átlagember nem tud jobban spórolni, mint az utolsó pár évben tette már. A gazdagabbaknak eddig ez nem volt szükséges, de mi már évek óta így élünk. Nem értek egyet a cikk írójával, sem az előző cikkel, sem a mostanival. A meggondolatlan, gyűlölködő és lefizetett politikusok miatt, és a jól fizetett média miatt kell visszatérnünk lassan az ókorba. Miért nem arról ír, kedves Új Szó, hogy olyan országban élünk, ahol a villany nagyon olcsó lehetne, de nem az. Mert így jó valakiknek. Na és lehet megkövezni ezután. Nem kellene így lennie, ha nem lenne a cél az Unió teljes leépítése, amit nagyon jól csinálnak eddig a mi politikusaink és a média segítségével.”
Nem szoktam hozzászólásokat kommentálni, de ez annyira jó és jogos, ráadásul hiteles, mert arccal, névvel, akárcsak az enyém, amihez hozzászólt, hogy úgy éreztem, mást is érdekelhet, s bizony maradt még pár tisztázatlan kérdés.
Azt viszont rögtön az elején cáfolnám, hogy égbekiáltó baromság volna, mert még ha sokak előtt baromságnak tűnik is, tudnék én oldalakon olyan égbekiáltóakat felsorolni, amit gondolkodás nélkül, tokkal, vonóval bevesz és terjeszt tovább a nagyérdemű. A másik meg a kérdés címzettje. Ha rákattintok a megosztott oldalra, rögtön a nagy piros sávos Vasárnap jelenik meg a képernyőn, ami olyannyira önálló sajtótermék, hogy a napilapos kollégáknak az égadta világon semmi közük hozzá, rajtuk számon kérni badarság.
Az összes többivel nagyjából egyetértek, olyannyira, hogy eredetileg magam is azzal szándékoztam befejezni, no, de ezentúl min tudok majd spórolni én? Ám akkor, mintegy angyali üzenet, nagyanyám hangja csengett a fülemben hirtelen, aki azt mondta, nincs az a kevés, amit ne lehetne beosztani, és nincs az a sok, amit ne lehetne szétszórni. Arról meg eszembe jutott, hogy bizony vannak nagyon sokan a Vasárnap olvasói között, akik szinte a semmit osztják be nap mint nap úgy, hogy még az előfizetésre is jut nekik, s hogy hol vagyok én tőlük ebben a kényelmes hetedik emeleti lakásban, velük szemben lenne tiszteletlenség tőlem ez a kérdés. Elszégyellettem magam. Úgyhogy nem, nem a beosztó és ésszel gazdálkodó háztartásoknak szóltak a felvetéseim, hanem az elkényelmesedett pazarlóknak. Akik sajnos nem a gazdagok körében találhatók a legtöbben, hanem éppen azok közt, akik a világválság következtében a lecsúszó réteget fogják képezni. Éppen azért, mert ők sosem tekerték le a fűtést, sosem pakolták tele a mosógépet, nem tudják, nem is gondolják, hová folyik el a pénzük. S mivel a szemét még nem őrájuk dől, azt sem érzik át, micsoda fenyegetettséget jelent ez a világra, hisz mind ez ideig a valóban jól fizetett, mert reklámpropagandát végző újságok (tisztázzuk: az ilyenek NEM újságírók, még ha újságba írnak is, hanem marketingszakemberek) arra ösztönözték őket, hogy újat venni jobb, ez a modern élet. Holott nem ez. Harminc-ötven évvel ezelőtt pedig nemhogy nem voltunk az ókorban, hanem emlékeim és elbeszélések alapján családbiztonsági szempontból azok voltak az aranyidők. Már volt kényelem, de még nem volt nagyon mit pazarolni. Most egyelőre annyi szerintem az áldozathozatal tétje, mivel a Földet kimerítettük, nincsen már sokáig mit pazarolnunk, hogy legalább azt a 30–50 évvel ezelőtti kényelmet fenntarthassuk. Pár hete jött a hír, hogy elolvadt egy hétezer éves gleccserjég Svájcban. Kit érdekel Svájc, mondanák s mondják is erre a közösségi szakkommentelők. Hogy kit? Mindenkit kellene, mert mindenkit érint. Földünk ivóvízkészletének jelentős részét ugyanis éppen e gleccserek jege képezi. Ha elolvad, megemelkedik a tengerszint, földterületek sivatagosodnak el, ami, ugye azt jelenti, nem lesz mit enni-inni. Ahhoz, hogy ezt a száguldást fékezzük, mindenkinek ki kell vennie a részét, az meg csak úgy lehetséges, ha mindenki magával kezdi. Nem a másikra mutogat. Aki pedig eddig is kivette, azé a tisztelet.
Köszönet.
Egyik VASÁRNAP, abban a hitben, hogy egyedül van, nem tudott ellenállni, és pusztán tudományos kíváncsiságból odaadott a mosógépnek játszani egy földes és fűfoltos tornacipőt.
Vladimir Nabokov: Pnyin professzor
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
